Turistaként menni Amerika (9): Busszal New Yorkból Washingtonba


Volt egy kis aggodalom, hogy mit is kapunk 18 dollárért.


Előzmények:


Abból indultunk ki, hogy a jövőben sem biztos, hogy sűrűbben járunk az USA-ba, mint eddig. Így ha már egyszer átrepülünk, igyekezzünk a legtöbbet kihozni belőle.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy New Yorkból leautózunk majd Washingtonban, ahonnan majd szépen hazarepülünk. Csakhogy ez nem bizonyult túl racionálisnak. Főleg azért nem, mert így a repülőjegy majdnem duplája lett volna. És mivel ebben az irányban az autóbérlés is drága volt (részletek később), jött az ötlet: mi van, ha menetrendszerinti autóbusszal utazunk a két nagyváros között? Kellően romantikusan hangzik, nem?

Buszjegyvétel

Még itthon megnéztem, hogy mennyiért lehet online jegyet kapni a buszra, és mivel az összeg kellően alacsonynak tűnt, hagytuk az egészet a helyszínre.

Végül az utolsó előtti napon állok neki az ügynek.

A Washington Poston találok egy komolyabb tesztet a két város közötti buszjáratokról, és ebből az rajzolódik ki, hogy egy Boltbus nevű társaság most a nyerő.

Neki is állunk az online foglalásnak, de a műveletet bonyolítja, hogy a szálloda üzleti sarkában levő PC-ken pont ennek az egy társaságnak nem megy a honlapja. Valahogy az egyik telefonunkkal sikerül a foglalás, a jegyeket pedig már ki tudjuk nyomtatni a szállodai gépeken.

Kicsit azért aggódunk, hogy mit is kapunk majd, mert a fejenként 18 dolláros viteldíj gyanúsan alacsonynak tűnik. Az A4-es papírra nyomott minimál-jegyeken sem ülésszám, sem hasonló felesleges infó nincs. Az amerikaiak megint csak nem cifrázzák túl a dolgot. De később kiderül, aggodalmunk felesleges, ez a tömegközlekedési rendszer is flottul működik, pedig nincs benne sem az állam, sem annak a támogatása. Vagy éppen azért.

Indulunk

Időben kimegyünk a Sohóban megjelölt indulási helyszínre, az egyik épülettömb előtt már néhány bőröndös ember áll, innen sejtjük, hogy jó helyen lehetünk. Nagyjából a megjelölt időpontban be is kanyarodik a járgányunk, és kiderül, ami a foglalásból nem: a busznak ez már a második megállója a metropoliszban, így az ülések java már foglalt, de nekünk is jut azért.

A bőröndöket – szó szerint – behajítjuk a csomagtartóba, a kedélyes sofőr nem sokat bíbelődik a jegyekkel, egy pillantással elintézi az összest, majd elfut a busz vécéjébe egy kisdologra.

Néhány perc múlva már robogunk is át a Holland alagúton Jersey Citybe, ami a Hudson folyó túlpartján van, és éppoly magas házakkal van tele, mint New York; így aztán a turisták zöme annak is gondolja.

A Szabadság-szobor szokatlan

Szokatlan szemszög: A fák mögött a Szabadság-szobor

Érdekes látvány a Szabadságszobor teteje a szárazföld eme szegletéből, majd ipartelepek sora jön, több tíz kilométer hosszúságban.

New Jersey

A New York és Philadelphia közötti New Jersey az egyik leggazdagabb és legsűrűbben lakott állam. A buszból nézve is félelmetesen pörög a gazdasága.

Miközben a hatalmas kikötőkben autók tízezrei várják a leendő tulajdonosokat, hidak, autópályák, sokszintes csomópontok, raktárak és vasúti sínek felett feszülő daruóriások között hagyjuk magunk mögött a világ fővárosát, hogy egy morzsányi, de szinte sokkoló kóstolót kapjunk abból, mint is jelent az USA gazdasági ereje.

Úton

Az utazás komfortja rendben, csakúgy mint az utazóközönség.

Szép csendben faljuk a kilométereket a soksávos autópályákon. Itt látok először olyant, hogy a kamionoknak és a buszoknak nemcsak saját sávjuk, de saját autópályájuk van: a külső két sáv szalagkorláttal fizikálisan is le van választva a személyautók 2 x 3 sávjától.

A szűk négyszáz kilométeres távot öt és fél óra alatt tesszük meg, félúton, valahol Wilmington tájékán beállunk egy benzinkút pihenőjébe.

Ez volt a buszunk. Egy laza 20 perces pihenőt tartottunk féltávnál. Sem a sofőr, sem az utasok nem görcsöltek.

„Húsz perc pihi” – kiabál hátra a sofőr, majd lepattan ő is a buszról, úgy, hogy a motort járva hagyja. Elsőre furcsa, de valóban: ki a fene lopná el a New York-Washington járatot egy bekamerázott benzinkútnál?

A benzinkút melletti pihenő és a shop nagyjából hasonlatos az európaiakhoz, viszont itt tudatosul bennem, hogy az USA-ban sehol nem találkoztunk fizetős vécével.

20 perc után mindenki fegyelmezetten visszaér a járműhöz. Szédítő mennyiségű autó hömpölyög az autópályán, olykor csak lépésben tudunk haladni, de azért szép lassan lecsordogálunk Washingtonig, ami első látásra is nagyon más, mint New York, de erről majd legközelebb.

Elveszett szemüveg

A buszunk végállomása a központi pályaudvar (Union Station) melleti levő hatalmas, fedett hangár.

Már a pályaudvar alatti metróállomás jegyautomatainál bénázunk, amikor belémnyilal a felismerés. Nincs meg a szemüvegem, biztosan a buszon hagytam.

Elég reménytelennek tűnik a dolog, de még reménytelenebb egy tartalékszemüveg beszerzése. Így visszafutok a hangárba. Egész jól belövöm, hogy hova érkezhetett a busz, találok is ott három „Boltbus” járgányt. Mind zárva, mind sötét. Kopogtatok lelkesen rajtuk, de sehol senki. Addig kóválygom, amíg rálelek egy irodaszerű valamire. Örömöm addig tart, amíg közlik: nem tudnak segíteni, minden társaság külön dolgozik, nekem csak a Bultbus jó.

Miközben fényképeztem, a boszon hagytam a szemüvegem.

Miközben fényképeztem, a buszon hagytam a szemüvegem.

Lógó orral visszamegyek a buszhoz, mert az is lehet, csak másnap reggel jön valaki arrafelé.

De szerencsém van: egy fiatal srác matat valamit az egyik busznál, talán takarítani jött. Mondom neki, hogy mi van, kinyitja a járgányt, amivel szerintem jöttem, és hopp, a szemüvegem ott lapul a leghátsó ülés mellé csúszva.

Hiába, no, Amerika a csodák országa, van, akinek nagyobb kanállal jut belőle, én nagyon örülök ennek a kisebbnek is.

A teljes sorozat:


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
wpDiscuz