Turistaként menni Amerika (13): Amisok az út szélén, Atlantic City és az amerikai tengerpart

Az amerikai „beach” nagyon más, mint a Földközi-tenger. Alaposan rácsodálkoztunk, de el nem cserélnénk.

Előzmények:

Az amerikai kirándulásunk utolsó állomása Philadelphia és környéke. Egyrészt azért, mert útba esik „jövet-menet”, másrész mert szerettünk volna látni egy „tipikus” amerikai nagyvárost; merthogy sem New York, sem Washington nem tekinthető annak.

Aztán nagy városnézés nem lett belőle (erről majd legközelebb), becserkésszük viszont a tengerpartot, amit nagyon bánunk meg.

Az amisok másként amerikai álom

Harpers Ferry-től Philadelphiába Pennsylvania államon át vezet az út, és mikor összevetem az AVIS méregdrága GPS-ét az útikönyvemmel, kiderül, hogy csak egy kis kerülő, ha az amisok felé megyünk.

Ők azok, akik szinte államot alkotnak az államban. Az egyházi gyülekezet még a 18. század elején vándorolt ki Svájc környékéről, és azóta őrzik különleges életformájúkat.

Ez utóbbiról a magyar Wikipédián is lehet találni részleteket és érdekességeket. A lényeg és a furcsaság az, hogy a közösséget – egyelőre? – nem tudta bedarálni a világ legnagyobb fogyasztói társadalma, többségük hasonlóan él, mint őseik több száz évvel ezelőtt. Németül beszélnek, a technika áldásaiból nem kérnek, alig van kapcsolatuk az állammal, nem mennek katonának, nem kötnek biztosítást és nem részei a nyugdíjrendszernek.

Az amis farmok nemcsak nagyok, de leleményes technológiákat is használnak. (Mobiltelefonnal készült fotó.)

Nem térítenek, nem kuncsorognak támogatásért, egyszerűen jól elvannak magukban.

A szakállas, bajusz nélküli férfiak fekete ruhát és szalmakalapot hordanak, míg a nők hosszú, szolid színű szoknyát és fejkendőt. Jellegzetes életformájuk és külsőségeik miatt számos filmben is felbukkannak.

Hogy meddig tudják tartani a frontot, azt nem tudni, mindenesetre egyelőre meglepően jól bírják a nyomást. A nagyszámú gyerekáldás miatt létszámuk évről évre nő, most már közel 300 ezren vannak, és nyomulnak nyugat felé.

Abban bíztam, hogy talán elcsípünk egy helyi piacot vagy egyéb amis idegenforgalmi látványelemet, de mire Lancaster környékére érkezünk, már késő délután van, minden zárva, az amis nem egy éjszakázós típus, annál is inkább, mert náluk otthon nincs villany.

Ezen a tájon egyáltalán nem ritka, hogy egyik irányból egy ilyen szekér bukkan fel.

Már le is teszek róla, fáradtak vagyunk vagy minden, de a pikáns nevű falu, Intercourse (közösülés) felé hajtva az egyik ház előtt egyszer csak előbukkan az első jellegzetes szekér, majd sorban a többi, bennük olykor komplett családok, minden bizonnyal hazafelé tartva a földekről.

Elég meghökkentő látványt nyújtanak ezek a törékeny kis közlekedési eszközök a nagy terepjárók között, vagy éppen a közlekedési lámpáknál, várva a zöldre.

Az amisok lakta vidék egyébként egyáltalán nem szegényes, inkább német gondozottságot áraszt. A hatalmas házak és a házakhoz tartozó gazdaságok, hatalmas silók azt sugallják,hogy a közösség tagjainak nincsenek anyagi gondjaik. Sőt. Az amisok sok környékbeli „angol”-nak is munkát adnak, állítólag hihetetlen kreativitással és technológiákkal ügyködnek.

Munka után hazafelé tartva

Másnap reggel a szállodánk reggelijénél ott ül egy ifjú amis hölgy, majd nem sokkal később a Wall Martban gusztusosan csomagolt, házi készítésű amis finomságokat találunk. Életképes csapat, no.

Költői kérdés: Más országban vajon békén hagynák, megtűrnék-e őket ebben a formában?

Atlantic City és az amerikai tengerpart

Tavaly tavasszal írtam itt a blogon, hogy egyetlen sorozatot nézek, illetve néztem: a Gengszeterkorzót (Boardwalk Empire). Ha nem néztem volna, minden bizonnyal eszembe sem jutott volna, hogy fel kellene keresni a legendás sorozat helyszínét, Atlantic City-t.

Így viszont poénnak tűnt.

Atlantic City New Jersey legnépszerűbb üdülőhelye, a keleti park Las Vegasa, fizetős autópályán egy ugrás Philadelphiától, ráadásul napos időben, harmincfokos hőségben keveredünk oda.

Az autót a Ceasars szálloda és kaszinó (a Másnaposokból ismert Las Vegas-i testvére) tetején levő parkolóházban hagyjuk, 10 dollár/nap árért.

A Ceasar kaszinó emeletén nem túl visszafogott a dekoráció

Az első emeleten az ókori Róma és a 21. századi USA szupergiccses kombinációja fogad. Ezt még csak bámuljuk, de az igazi sokk a földszinten ér, ahol egy süppedős, irdatlan méretű teremben a megannyi rulett- és kártyasztal asztal mellett az amerikai középosztály élvezi az éves nyári szabadságát, közben a csörgő-pörgő-villogó játék-automaták végtelen regimentje előtt sportcipős, melegítős, baseball-sapkás nyugdíjas seregek ülnek és fáradhatatlanul szórják be a zsetonokat a masinákba. A szorgos élet alatt összegyűjtött, félretett pénzüket hozzák ide elkölteni.

Ceasar szelleme személyesen is jelen van

Szürreális látvány, ami egy darabig nem is ereszt el, csak állunk az ablaktalan hodály közepén, közegidegenül, hátunkon a zsákunk, kezünkben az ásványvizes palackunk, fejünkben a kelet-európaiságunk. (A játékteremben nem lehetett fotózni, így mindenkinek magának kell elképzelni. Ha nem megy, akkor tessék ide kattintani.)

A Ceasar a tengerparti sétányra nyílik, erről (Boardwalk) kapta a nevét a sorozat. Több mint 6 kilométer (!) hosszú, pallókból összerakott járda, amely mellett egyik oldalon kaszinók, szállodák, éttermek, üzletek vannak, másik oldalon a tenger.

A híres Boardwalk 6 kilométer hosszú

Ez utóbbi némi távolságra van, a híres promenád és a víz között egy kis zöld zöldövezet és egy széles, homokos csík található.

Fogalmazzunk úgy, hogy a hangulat nem túl intim. A hangszórókból harsány zene szól, az üzletek közül nem egy kínai gyártmányú szuvenírek árul, a 300 méter hosszú híres acélmólón (Steel Pier) egy hatalmas vidámpark kapott helyet.

A sétányon ilyen kocsikkal lehet közlekedni. Atlantic City élénk társadalmi életet él. A luxusszállodál számos konferenciának adnak otthont, és évtizedekig itt választották meg Amerikai szépét.

A tenger, pontosabban a Csendes-óceán viszont igen szép messzebbről, és a parton hely is van bőven.

Igaz, a fürdés közel sem olyan felhőtlen szórakozás, mint Horvátországban vagy Olaszországban. A hatalmas hullámok által felkavart víz nem túl csalogató, nincsenek is benne sokan, valójában sem úszni, sem búvárkodni nem lehet benne, ráadásul veszélyes is. A parton „Baywatch-lányok” figyelik a fürdőzőket, mihelyst valaki beljebb megy egy kicsit, azonnal fütyülnek és kiparancsolják.

Persze ha már ott vagyok, megmártózom. Tevékenységem láthatóan élénk érdeklődést vált ki a parton napozók körében.

A tengerpart távolról nagyon esztétikus.

Először nem értem, hogy miért néz mindenki, aztán rájövök. Én vagyok az egyetlen férfi a közelben – de talán mind a hat kilométeren -, aki európai, azaz sportosan feszülő, kicsi úszónadrágban vonulok a parton és a vízben. Az amerikai férfiak kivétel nélkül térdig érő bermudákban nyomják. Egy idő után elég kellemetlenül érzem magam a női tekintetek kereszttüzében.

Roppantul megörül viszont az információs irodában ücsörgő hölgy, amikor megtudja, hogy Magyarországról jöttünk. Azt mondja, ritkaságszámba megyünk, majd készségesen elmond mindent a Gengszterkorzóval kapcsolatban, mi a film, mi a valóság, majd válogathatunk az ingyenes ajándékok közül.

Ebből a szögből azért látszik a nagyüzem.

Mire este lesz, kicsit megkapja arcunkat a karunkat az Atlanti-óceáni nap. Búcsúzónak kiülünk a Boardwalkra és képzeletbeli listánkon kipipáljuk az amerikai tengerpartot is.

Megállapítjuk, hogy sok mindenért érdemes az USA-ba menni, de a tengerpart nem tartozik ezek közé.

A teljes sorozat:

Józing

Tóni és a nagyvilág

Tóni és a nagyvilág

Turistaként menni Amerika (13): Amisok az út szélén, Atlantic City és az amerikai tengerpart

Szólj hozzá!