Turistaként menni Amerika (4): Az üzleti negyed, Ground Zero és egy vízparti séta



Ezt a részt egy nap alatt gyalog be lehet járni. És be is jártuk.


Előzmények:

 

 


Eljött az idő, hogy mellékeljünk egy New York térképet, hogy érthetőbbek legyenek az események és helyszínek.

Tudom, hogy első látásra elég kaotikus ez a metropolisz, ráadásul bezavarnak az olyan a környező városok, mint Jersey City vagy Newark, de elég egyszerűen meg lehet magyarázni a lényeget.

New York térkép

Ez pedig az, hogy New York öt hatalmas kerületből áll: Manhattan, Brooklyn, Bronx, Queens és Staten Island. Önmagában is hatalmas, európai fővárosnyi méretű mindegyikük, a sorból egyedül a „mostohagyerek” Staten Island lóg ki, nemcsak azért mert „mindössze” félmillióan lakják, hanem mert megközelítése is nehézkes, kívül esik a lüktetésen.

Az emberek fejében New York Manhattannel azonos, ami nem is csoda. Filmeken, fotókon 90% százalékban ezt látjuk, és hasonló lehet az arány a turistaviziteket tekintve. Azaz nagyon kevesen mozdulnak ki a szigetről, és valljuk be, az időhiányon kívül is van erre magyarázat.

Mi is csak mindössze néhány órát töltöttünk Brooklynban és Staten Islanden, de majd erről később, ha odaérünk.

Az üzleti negyed, Manhattan déli része

Ahogy korábban már írtam, a szállodánk Manhattan déli csücskén, az úgynevezett üzleti negyedben van. (Ezt kék karikával jelöltem, ha már egyszer nekiálltam térképet készíteni.)

Bár az egyik emblematikus New York-i környékről van szó, felhőkarcolókkal, tőzsdével, Wall Streettel, Szabadság-szoborral, a városban mégis ennek a részét érzem a leginkább európainak.

Ebben bizonyára része van annak, hogy innen indult a város történelme, itt vetették meg a lábukat a hollandok, az égbe nyúló irodaházak között már-már történelmi épületek is meghúzódnak. Mindehhez jön, hogy itt még nem négyzetrácsos, hanem girbegurba az utcaszerkezet.

New York, üzleti negyed

Az üzleti negyedben keveredik a múlt és a jelen, az utcákon keveredik a történelem és a pénz szaga.


Tartottunk attól, hogy a környék majd drága, kimért és sznob lesz, de végül is kellemesen csalódunk. Jó, nem olcsó, de az árakat semmivel sem találjuk magasabbnak, mint a belvárosban, mi több, kimondottan szimpatikus vendéglátóhelyekbe futhatunk bele.

Igaz, a klasszikus belváros (Times Square, Central Park stb.) kb. 10 kilométer innen, viszont egy egész napot bőven el lehet tölteni a környéken sétálgatással, még akkor is, ha az ember kikerüli a (pénzügyi, rendőr, indián, zsidó, felhőkarcoló stb.) múzeumokat, mint ahogy mi is tettük.

Wall Street és a tőzsde

Gyakorlatilag alig van olyan nap, hogy nem bóklászunk el a világ pénzügyi központja felé, nem azért, mintha turistaszemmel akkora szám lenne, hanem mert a szomszédban van a szállodánk.

New York-i tőzsde

A New York-i tőzsde épülete. Mikor először jártunk erre, éppen egy rendezvény volt. A”Fitbit” nevű cég részvényeit aznap vezették be a tőzsdére.


A New York-i tőzsde valójában nem is a Wall Streeten, hanem az arra merőleges kis utcában, a Broad Streeten van. Előtte mindig sok a turista, akik leginkább azért jönnek ide, hogy megnézzék az épületet és lőjenek vele egy szelfit.

Wall Street

A Wall Street. Önmagában nem egy lélegzetelállító látvány. Az utca végén a Trinity Church katolikus templom.


Nagyjából hasonló a helyzet a Wall Streettel is. Ez utóbbi egyébként egy meglehetősen európai hangulatú, amerikai méretekhez képes kicsiny utca, az egyik végében a Trinity Church-csel.

Ebbe a kompilációba tartozik még a híres bikaszobor (Charging Bull).

New York-i üzleti negyed

1989 óta áll itt a több mint 3 tonnás szobor, és azóta az üzleti negyed szimbóluma lett. Az erőt, gazdasági és pénzügyi optimizmust jelképezi. A turisták imádják.


Mivel egy hét alatt nem futottunk bele, az utolsó előtti napon utána kell néznünk, hogy hol a fenében is van. Nos, kiderül, hogy az idáig lenyúló Broadway legvégén, a metrómegállónk mellett 50 méterrel, csak soha nem néztünk arra. Összességében sem ezért, sem a fent említett pénzügyi látnivalókért nem érdemes idemetrózni a belvárosból. De a környék nem csak ennyiből áll.

Ground Zero

A 2001-es terrortámadásokkal ledöntött világkereskedelmi ikertornyok helyén (Ground Zero) egy múzeumot (9/11 Memorial Museum) és két medencét találunk. Ez utóbbiak az épületek helyén állnak.

Láthatóan komolyan veszik a biztonságot, a helyszín számos pontján fegyveres őrök állnak.

Úgy tűnik, az amerikaiak számára ez valami zarándokhely, a családok a New York-i kirándulás alkalmával beillesztik ezt is a kötelező programok közé.

New York, Ground Zero

A komor medencék az egykori tornyok helyén állnak. A méretet jól mutatják a szélén álló emberek.


A hatalmas, komor mesterséges vízesés köré a támadásokban meghalt áldozatok nevei vannak vésve. Akinek aznap születésnapja lenne, oda egy fehér rózsát tűznek. Magyar neveket is találunk.

One World Trade Center

A szomorú hely szomszédságában egy jellegzetes, vadonatúj, égbenyúló épület áll, amely a város megannyi pontjáról látható.

New York, új World Trade Center

Az épületet úgy tervezték, hogy felnézve rá, úgy tűnjön, végtelen magasba nyúlik. Ami majdnem igaz is.


Ez a One World Trade Center (korábbi nevén: Freedom Tower), amely jelenleg Amerika legmagasabb felhőkarcolója, és amelynek kilátója nemrég nyílt meg a nagyközönségnek.

Egyelőre nem sokan tudnak róla, így mérsékelt sor áll a pénztárnál. A hölgy azt mondja, estefelé még kevesebben vannak. Mivel az előző nap voltunk az Empire State Buildingben, úgy döntünk, hogy az utolsó napok egyikén megyünk majd fel.

De a 32 dolláros jegyeket megvesszük előre, méghozzá nagy ravaszul a naplemente környékére időzítve, hogy nappal és éjszaka is lássuk a várost.

Jól döntöttünk, az épület és a kilátás a legmaradandóbb amerikai élményeink közé került.

New York-i üzleti negyed

Manhattan déli csücske a kilátóból.


A lift kevesebb mint egyetlen perc alatt ér fel velünk a több mint fél kilométer magas épület kilátószintjére. Már az utazás közben tátva marad a szánk, mivel a lift falai virtuális valóságot festenek körénk, ahogy emelkedünk, úgy látjuk magunk körül felépülni New Yorkot a kezdetektől napjainkig.

A kilátás minimum olyan, mint az Empire State Buildingről, annyi plusszal, hogy egy hét után már ismerősként üdvözöljük a városrészeket, a sugárutakat, a hidakat és a jellegzetes épületeket.

New York, éjszakai fények

Az éjszakai New York a magasból.


A jegy korlátlan ideig szól, mindenki addig van fenn, ameddig akar.

Két—három órát mi is bambuljuk a várost, előbb a nappalit, aztán a naplementéset, majd az éjszakait.

New York, World Trade Center

“Büfé”, fél kilométer magasan.


Búcsúzásként kipróbáljuk a panorámabárt is, amely minden bizonnyal páratlan a maga nemében. Kissé félve bogarásszuk az itallapon az árakat: egy korsó sört 10, egy koktélt 18 dollárért mérnek. Ennél is rosszabbra is felkészültünk.

Vízparti séta

Dél-Manhattan legjobb programja – ha eltekintünk a World Trade Center kilátójától – egy kiadós vízparti séta.

New York-i üzleti negyed

A World Financial Center és a télikert kívülről. Irgalmatlan pénzek mozognak a ingatlanpiacon. Valószínűleg ezt sem EU-pályázatokból építették.


A Hudson-folyó partjára a fellengzős nevű World Financial Centernél jutunk le, ahol bekukkantunk a nevezetes télikertbe.

New York, télikert

A télikert belülről. A hivatalos fotókon jobban néz ki.


Belépő nincs, az épületkomplexum valójában afféle pláza. A professzionális fotókon jobban néz ki, mint valójában, viszont bent egy hideg-meleg francia ételeket árusító bisztró lapul, előtte pedig kellemes kiülők vannak, kiváló rálátással a nagyfiúk jachtkikötőjére.

New York-i üzleti negyed

Van, aki ilyennel jön dolgozni. Háttérben a Szabadság-szobor.


Innen aztán szépen le lehet ereszkedni a kellemes Battery Parkon keresztül a sziget déli csücskéig. Bekukkantunk a Castle Clinton nevű erődbe, de elég vérszegénynek tűnik, így nem veszünk jegyet.

Innen indulnak a hajók Szabadság-szoborhoz, amit onnan is tudni lehet, hogy tízméterenként leszólítanak a turistafelhajtó ügynökök. De mi ellenállunk, nem utazunk oda, most sem és később sem.

Kicsivel odébb van a nagy kompkikötő, ahonnan Staten Islandra lehet jutni. Ezzel viszont később élünk.

A sziget csücskén túl, immár keleti oldalon nem egészen a vízparton fut, de igen szimpatikus  a Water Street. Többek között azért, mert találunk olyan gőzölgő csatornafedelet, mint amilyen a filmekben van, no meg itt fékezett áron lehet enni.

New York-i üzleti negyed, Water street

A Water Street: nagyon New York.


Találunk például egy „The Best Of New York Food” nevű önkiszolgálót, ahol nemcsak jóllakunk végre, de belehallgatunk a szomszéd asztalnál zajló társalgásba is, ahol a nap hírét, a charlestoni templomi mészárlást kommentálják. „Igazi déli, vidéki bunkók (redneck)” – mondja az egyik vendég sommásan, mikor bemondja a tévé, hogy a 21 éves tömeggyilkos srác a születésnapjára fegyvert kapott.

South Street Seaport

Minden útikönyv kiemelkedő helyen foglalkozik New York történelmi kikötőjével, de mi annyira nem ájulunk el tőle.

Talán mert már nagyon a séta és ezzel együtt egy fárasztó nap végén vagyunk, talán mert eléggé szét van túrva a környék, vele együtt a híres móló.

New York, South Port

A történelmi kikötőtől mi sem estünk hanyatt.


Aranyosak a hajók, meg a környék a kézműves boltokkal, sörözőkkel és piacszerűséggel, de európai szemmel összességében nem egy nagy szám.

Minket legalábbis jobban leköt, hogy innen kiválóan „alálátni” a Brooklyn és a Manhattan hidaknak.

A teljes sorozat:



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés