Betelt a forgalmi engedélyem, de 6 ezerért újat kaptam


Nem csoda, hogy ráncosodunk, valamiért mindig sikerül túlbonyolítanunk a hétköznapjainkat.

Még azt sem mondom, hogy nem érdekelnek az autók vagy hogy nem szeretek vezetni.

Ha látok egy érdekes járgányt a parkolóban, belekukucskálok, autóvásárlás előtt tüzetesen és élvezettel rágom át magam a szakirodalmon, és vezetés közben szívesen elnézegetem a tájat.

Még a mosás és porszívózás is megy.

Csak ne kelljen műszaki dolgokkal foglalkoznom, olajat utána töltenem, kábeleket ellenőriznem vagy azt találgatnom, miért kopog a felfüggesztés.

Így aztán annak idején egy megbízható japán márka mellett tettem le a garast, nem is nagyon kellett eddig ilyeneken törnöm a fejem.

A műszaki vizsgára készítő szerelőműhelyeket viszont szorgalmasan cserélgettem, valami bibije mindegyiknek volt: túlvállalt volt, drága volt, simlis volt, amatőr volt stb.

Idén márciusban aztán megint elkezdek kutakodni, míg a végül az internet segítségével becserkészek egy helyet, ami papíron jónak tűnik, és még a telefonban is normálisak.

Kicsit tartok tőle, hogy hol van ebben a csinga, de az nincs sehol. Egy óra alatt megvan az átnézés és a vizsga, és az előre közölt fix árból megáll az ügylet.

Betelt a forgalmi engedélyem

De ezzel a történetnek nincs vége, mi több, itt kezdődik valójában.

A pultnál ülő hölgy ugyanis lázas dokumentumgyártásba kezd, a nyomtató hosszú percekig szórja ki magából az A4-es papírokat, melyeket kötelességtudóan szignálok, majd a táskámba csúsztatom.

Összességében majdnem büszke vagyok magamra, hogy milyen ügyesen tető alá hoztam az idén a műszaki vizsgát. Fellélegzem.

Először akkor csodálkozom el, amikor a számos A4-es közül a hölgy rábök az egyikre, és azt mondja, ezt állandóan a forgalmiban kell tartanom, mert már nincsenek matricák a rendszámon, helyette van ez, és megbüntetnek, ha nem találják nálam.

Hm.

A kommunizmus leheletét árasztó, magamnál tartandó pecsétes A4-es igazolásokat eleve szeretem, merthogy roppant korszerűek a 21. században, amikor a hivatalok és hatóságok évente sok milliárdot költenek számítástechnikára, adatbázisokra, mittoménmire, meg azt sem értem, hogyha az autó átment a műszaki vizsgán, akkor mi a fene ez az extra fecni, de mindegy, gondolom, majd begyűröm ezt is a műanyag tokba a biztosítási fecni mellé. Illenek egymáshoz.

Csakhogy a hölgy is azt mondja, betelt a forgalmim, be kell mennem a kormányhivatalba, ahol majd „megfelelő díjazásért” újat kapok.

Lelkesedésem kissé alábbhagy.

Másnap sorszámot húzok, egy szigorú, de igazságos hölgy közli, 6 ezer forintért adnak új forgalmit. Kézpénzben nem tudok fizetni, csak csekkel a postán vagy bankkártyával helyben.

A bankkártyám nincs nálam, de a helyzet hamar megoldódik, ugyanis kiderül, az A4-es paksamétából otthon kiraktam azt a papírt is, ami ide kell. A sok közül pont erre nem tippeltem, hogy kellhet a hivatalnak.

A hölgy vigasztal, azt mondja, nincs ok pánikra, két hetem van, hogy elrendeznem ezt az ügyet.

Néhány nap múlva megyek vissza, immáron bankkártyával és minden papírral felfegyverkezve. Most egy vidám, barátságos és segítőkész hölgy fogad, és megy is minden, mint a karikacsapás.

A hölgy kerek tíz percig regisztrál, ír, egyeztet, felváltva használva a billentyűzetet, tollat és ceruzát.

Aztán megkapom a zsír új forgalmi engedélyt, pont, mint a régi, papíralapú, szép zöld, benne matrica, pecsét, golyóstollal bejegyzett lejárati dátum.

Megnézem gyorsan, még öt szabad rubrika van benne. Egy darabig tehát tudja fogadni a közlekedési igazgatóság pecsétjeit. Aztán majd kapok újat, gondolom „,megfelelő díjazásért”.

A chipkártyák, a mobil telekommunikáció és a felhőalapú rendszerek korában nyilván ez az egyetlen járható út.

Tegnap a postaládámban találom a kormány ingyenes (azaz általunk fizetett) 20 oldalas propagandafüzetét, amely külön fejezetet szán a magyar állami ügyintézés faszányosításának is. Azt írja, hogy „egyszerűsödnek a mindennapok”.

Még szerencse, hogy tájékoztatnak, magamtól ugyanis erre biztos, hogy nem jöttem volna rá.

Amúgy egy jelentős számú keményen dolgozó kisember egy teljes napot dolgozik 6 ezer forintért.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
wpDiscuz