Turistaként menni Amerika (7): Vasárnapi kirándulások, Staten Island és a Central Park


Mert New York nemcsak felhőkarcolókból áll.


Előzmények:


 A Staten Island-i komp

Ahogy korábban írtam, Staten Island New York „elfelejtett” ötödik kerülete. Itt „csak” félmillió ember él, és a megközelítése is nehézkes.

De egyben ez a nehézkes megközelítés jelenti az egyik, és mondjuk ki, gyakorlatilag egyetlen turistaattrakciót.

Arról van szó ugyanis, hogy erre a szigetre ingyen (!) komp indul Manhattan déli csücskéről, és mivel a kompállomás két perc sétára van a szállodánktól, adja magát a program.

A jellemzően félóránként induló Staten Islandi-i komp persze nem azért népszerű, mert átmegy a szigetre, hanem mert a Szabadság-szobor mellett úszik el, egyben a tenger felől nézhetjük meg az üzleti negyed felhőkarcolóit.

Mi viszont ennél is többet akarunk, így elhatározzuk, hogy túllépünk a turista-főcsapáson, és közelebbről is megnézzük ezt a kevésbé híres kerületet. Hogy aztán a terv csak torzóban valósuljon meg.

A kompkikötő Manhattan déli csücskén

De ne szaladjunk annyira előre, egyelőre csak a kompállomásnál vagyunk azon a napsütéses vasárnap reggelen, amit isten is kirándulásra szánt.

Vagyunk is sokan hátizsákosok a leginkább vasútállomásra hajazó épületben. Aztán befut a komp, szép nagy darab, kiszállnak az idetartók, majd beengednek minket, az odatartókat.

Az amerikaiak nem egy tökölős csapat, így pár perc múlva kifutunk, és mindenki élénk helyezkedésbe kezd a fényképezővel és a mobilokkal.

Talán azok járnak a legjobban, akik az emeletes komp jobb hátsó oldalán találnak maguknak helyet, merthogy onnan először ezt:

Az üzleti negyed a kompról.

Az üzleti negyed a kompról.

Aztán meg ezt lehet fotózni:

New York Szabadság-szobor

Az ingyenes komp a Szabadság-szobor mellett megy el. Lehet látni a kígyózó sort.

Fotózik is mindenki lelkesen, hiszen itt szinte mindenki ezért jött.

A  Szabadság-szobor mellett néhány száz méterre húzunk el, nemcsak a híres szobrot, de kis szigeten kígyózó sorokat is látjuk, így véglegesen eldöntjük, hogy látványnak ebből ennyi is bőven elég, többet nem ér az egész.

A komp szűk fél óra alatt átér Staten Islandra, ahol mindenkinek le kell szállnia, hogy aztán az utasok 95 százaléka egy kanyar után kapásból visszaszálljon még ugyanarra a kompra.

Nem úgy, mint mi!

Staten Island nem egy turistaparadicsom

A sziget – önmagukban nem túl híres – látnivalói közül a Történelmi Richmondot szúrjuk ki, amely a honlap alapján afféle skanzennek tűnik.

Hogy pontosan milyen, azt lehet, már soha nem tudjuk meg.

A kompkikötőnél található – kissé a szombathelyi Ady tér hangulatát árasztó – buszterminálon felszállunk a 74-es buszra. Mi vagyunk az egyedüli utasok, ettől elbizonytalanodunk kicsit, de aztán később még szállnak fel.

Hol szegényebb, hol gazdagabb családi házas városrészek között kanyargunk, ami egy darabig üdítően hat Manhattan felhőkarcolói után, de aztán óránkra és a busztérképre pillantunk, és riadtan konstatáljuk, hogy megint benéztük az amerikai távolságokat. Ugyanis a hosszú zötykölődés ellenére még igencsak odébb van a cél.

Staten Island

A nyugalmas Staten Island kis felüdülés volt Manhattan felhőkarcolói után, de izgalmunkban nem rágtuk le a körmeinket.

„Ez így nagyon nem lesz jó” – vonjuk le a tanulságot. Merthogy néhány közepesen öreg ház miatt meglehetősen nagy időpazarlás egy egész napot utazgatni a 74-essel. Az Old Town nevű városrésznél ugrunk le a buszról, hogy majd innen legyaloglunk a tengerparti strandig, vagy majd lesz valami.

De nem lett semmi. Egy fiatal helyi hölgy azt mondja, ő gyalog nem menne a strandig, mert az igen messze van, így aztán marad a HÉV-szerű vasút, amelynek viszonylag közel van a  megállója.

Ezzel megyünk vissza a kompállomára a nem túl dicsőséges Staten Island-i kirándulásunk után.

Az épületben egy gyorséttermet találunk, ahol 5 dollárért komplett menüt (hamburger, sültkrumpli, üdítő és fagyi) adnak. Nem nyaljuk meg utána az ujjunkat.

Central Park

Mivel még csak koradélután van, egy huszárvágással bevállaljuk a Central Parkot is. A kompállomásnál buszra szállunk, és „felsuhanunk” a park délnyugati csücskén levő bejárathoz.

A világ leghíresebb parkjának talán az a legjellemzőbb tulajdonsága, hogy óriási: négy kilométer (!) hosszú és közel egy kilométer széles. Ebből a méretből aztán sok minden következik.

A Central Parkban könnyen belefuthatunk szokatlan dolgokba.

Egyrészt az, hogy bejárni turistaként gyakorlatilag lehetetlen, másrészt az, hogy nagyon változatos, és mindenki megtalálja benne azt a szegletet, ami legjobban illik a személyiségéhez vagy az aktuális hangulatához.

A vasárnap délutáni napsütésben nagyon sokan vannak itt, turisták is helyiek egyaránt. A déli rész a mozgalmasabb, nyüzsgősebb, egyes népszerű helyeken (Bethesda terasz, Alíz szobra stb.) már-már vásári a hangulat, amit fokoznak a sétányokon megtelepedő portrérajzolók és egyéb mutatványosok.

A hajómodellek tava is számos filmben szerepelt.

A hajómodellek tava is számos filmben szerepelt.

Közben tömegek sétálnak, futnak, bicikliznek. Mi meg annak örülünk, hogy ráismerünk a filmekből ismert olyan helyszenekre, mint csónakázó- vagy a modellező tó, és minden kishídhoz Bergert és barátait vizionálom a Hair filmből.

Az északi területeken jóval kevesebben vannak, a látogatók eloszlanak a hatalmas tisztásokon, sétautakon, sportpályákon.

Idős emberek spontán tánca a Central Parkban. Bárki csatlakozhatott.

A Central Parkban – ahogy gyakorlatilag egész New Yorkban – könnyen belefuthatunk zavarba ejtő jelenségekbe. Például a Belveder-kastély közelében idősebb emberek különös táncolt lejtenek a szabadban. Aki akar, csatlakozhat hozzájuk.

Megnézzük a Strawberry Fields-et, azaz az Eperföldeket is.

Ez a két- és fél hektáros területet – az önkormányzat és Yoko Ono segítségével – John Lennon emlékére hozták létre, hangulatos, fákkal, növényekkel, különböző műalkotásokkal. Az ok: a Beatles-legendát a közeli Dakota-ház előtt lőtték le 1980 decemberében. A Strawberry Fields így most afféle zarándokhelyként is szolgál, a világ minden tájáról érkeznek ide a rajongók, hogy leróják kegyeletüket a John Lennon emléke előtt, illetve hogy fotót készítsenek magukról ezen a különleges helyen.

Lennon-rajongók a Strawberry Fields-en

Lennon-rajongók a Strawberry Fields-en

Talán nem vagyok ünneprontó, ha azt mondom, hogy sem a Strawberry Fields, sem a park egyéb híres szegletei nem okoztak heveny szívdobogást, előnyeit sokkal inkább a nyugalomra vágyó helyiek élvezhetik, mintsem az időhiányos turisták, de összességében mégiscsak egy érdekes helyszín, és az sem utolsó szempont, hogy a kipipálhatjuk a listánkon, és elmondhatjuk ismerőseinknek: mi már jártunk a Central Parkban.

Ami a turistalehúzást illeti

„80 dollár?” – kérdezem hitetlenkedve a 34. utca egyik turistákra szakosodott üzletében, nem messze a Macy’s áruháztól. A hitetlenkedés tárgya egy sima SD-memoriakártya, amit itthon már 5-10 dollár körül megkapunk. Mikor mondom az eladónak, hogy nem kell, mert méregdrága, megértően bólint. „Nézd, ez egy turistabolt, nálunk minden túlárazott. Itt van ez a kisüveg kóla, amit 3 dollárért adunk, de Brooklynban, ahol én lakom, maximum egy dollárt kérnek érte” – mondja.

A turistalehúzás a világ minden táján nagyüzem, így persze New Yorkban is. A túlárazott szuvenír-termékektől kezdve az utcai szórakoztatókon át a különböző toborzóügynökökig vadásznak a pénzünkre. Veszélyes helynek számítanak még a turistákra szakosodott éttermek, amelyek szeretnek azzal játszani, hogy az étlapon az áfa és a felszolgálás nélküli árakat tüntetik fel. Magunkban kiszámoljuk, hogy mennyi lesz a vége, kérjük a számlát, kikészítjük a borravalót, majd nyelünk egy nagyot, amikor a pincér az előzőleg kalkuláltnál jóval nagyobb összeget mond be.

Összességében a metropolisz a nagy rohanásban csak nagyon mérsékelten vesz tudomást a turistákról. Nem árasztanak el bennünket ingyen térképpel vagy buszmenetrendekkel, szűken mérik a turistainformációkat. És egyáltalán: nem érezzük magunkat sem kivételezettnek, sem kifosztva, egyszerűen csak részesei vagyunk a városnak. Viszont önmagában már ez akkora élmény, amit nem lehet elfelejteni.

A Central Park szomszédságában

A városi zöldövezetek környékét imádják az ingatlanfejlesztők és a tehetősebb lakók, és ez alól nem kivétel New York sem. Sőt.

Az erre a parkra néző lakások átlagára talán a legmagasabb a világon, szinte felfoghatatlan számok repkednek. A déli részén most épülő Park Avenue 432-ban az első luxusapartmanok első darabjai 30 milliárd (!) forint körül keltek el.

Hihetetlen áruk van a park környéki ingatlanoknak. A háttérben látható karcsú, magas felhőkarcoló a Park Avenue 432.

Hasonlóan csillagászati ára van a park keleti és nyugati oldalán a lakásoknak, így nem meglepő, hogy az Upper East Side és az Upper West Side a gazdagság jelképe, számos híres ember él itt.

Leginkább a pénz és a jólét szagát érezni az utcákon, mert látni nem sokat lehet. A kifelé zárt lakótömbök bejáratánál diszkrét fegyveres őrök állnak, a kapukon néha ki- vagy besiklik egy-egy limuzin vagy nagy fekete autó.

A turisták azonban nem ezért, hanem az 5. sugárúton levő, úgynevezett „múzeum mérföld”-ért (Museum Mile) özönlenek erre a környékre. A Central Park keleti oldalán egymást érik a híresebbnél híresebb múzeumok, mint például a Guggenheim vagy a Metropolitan.

A Metropolitan Museum

A Metropolitan Museum a turisták egyik kötelező megállója. Mi kihagytuk.

Mi többször is járunk errefelé, de egyikbe sem megyünk be, mondván, festményeket és tárgyakat Európában is tudunk nézegetni rogyásig, de láthatóan ezt a felfogást a turisták körül csak kevesen osztják. Irgalmatlan tömeget találunk a Metropolitan előtt, ahol a hangulat egy kicsit a falusi búcsúkra emlékeztet. A lépcsőkön például egy törpe Michael Jackson-imitátor rója jellegzetes táncát, a kultúra nagyobb örömére.

Egészen másféle a hangulat a park túloldalán, az Upper West Side-on található Lincoln Centernél.

Zöldövezet a puccos Lincoln Centernél.

Ez, kérem, a magas kultúra fellegvára, balettal, komolyzenével, színházzal és képzőművészettel. Mikor arrafelé járunk, éppen előadás kezdődik a Metropolitan Operában, elegántos ruházatban érkezik az úri közönség, mi csak a shopba merészkedünk be, de aztán nem veszünk semmit, helyette kifekszünk az épületek közötti mesterséges domb füvére, és fél órán át nem is csinálunk mást. Talán ez volt a legnagyobb luxus, amit megengedtünk magunknak New Yorkban.

Ugyanezen este az Upper West Side-on keresünk egy, a pénztárcánkhoz való éttermet. Biztos van valahol, de leginkább csak francia nevű kisvendéglőket és hasonlóan sznob helyeket találunk.

A nap zárásaként bebuszozunk hát valahova a Midtownba, ahol egy alig értékelhető Burger King-menüvacsora gyorsan feledteti velünk a felső tízezerrel kapcsolatos élményeinket.

A teljes sorozat:


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés