Privát rocktörténeteim: Omega


Néhány héttel ezelőtt fedeztem fel, hogy a YouTube-ra fel van töltve a Privát Rocktörténet című magyar dokumentumfilm-sorozat több mint félszáz része.

Hogy a sorozatból nem lett nagy közönségsiker, azt nemcsak azzal lehet magyarázni, hogy a magyar közönséget – fogalmazzunk finoman – nem túlságosan érdekli, mi van a függöny mögött, de az alkotók sem igyekeztek nézőbarát módon megvágni az anyagot, vagy legalább bőven áradó zenével, eredeti felvételekkel alátámasztani, illusztrálni a monológokat.

Aki eddig nem halott a Bizottság zenekarról, annak például nem biztos, hogy meghozza a kedvét a 2 x 40 perces interjúcsokor, ahol kizárólag fejeket látunk beszélni.

Cserében viszont a zenészek nem egyszer szokatlan szemszögből is szokatlan szókimondással emlékeznek vissza régi nagy és a kicsi időkre.

Úgy tűnik tehát, hogy a célcsoportot azok alkotják, akiket amúgy is érdekel a téma és nagyjából képben vannak a magyar rock történetében. Ennek viszont megvan az a kellemes folyománya, hogy kevés a sallang, és sok olyan információ akad horogra, ami korábban nem volt nyilvános vagy köztudott.

Az első rész például az Omega zenekart járja körül, az alakulástól kezdve a film készítéséig (2007).

Azt persze tudtam, hogy nemcsak Magyarországon, de külföldön is népszerűek voltak anno, de ezt a népszerűség egy részét betudtam a túlzásoknak és a legendáknak.

Holott az – derül ki a filmből – az valódi volt, de a kommunisták propagandája ügyesen elmaszatolta az ügyet.

Omega

Az Omega 2012-es szombathelyi koncertje. Ez a képet bizony én készítettem.

Az NDK-s sikertörténetük is érdekes volt (azt a feladatok kapták, hogy a kelet-német fiatalokkal megismertessék a rockot), de így utólag talán annak van nagyobb jelentősége, hogy a fiúkat marasztalták Londonban, ahol előbb volt lemezük, mint Magyarországon, majd később Franciaországban ígérték meg nekik, hogy világsztárok lesznek, ha nem sietnek haza. De sietniük kellett, mert Makón le volt kötve a koncert, és a politika megüzente, ha nem jönnek, disszidensnek fogják nyilvánítani őket. Ekkor a zenekar szavazással döntött arról, hogy mi legyen: a hazatérés hívei győztek.

Azt sem tudtam korábban, hogy néhány dalt feketén, zsebből zsebbe eladtak a Boney M-nek.

Az én Omega-történeteim

Az Omegával kapcsolatos privát rocktörténetemről három évvel ezelőtt, a zenekar szombathelyi koncertjével kapcsolatban írtam. A kritikámra akkor számtalan meglehetősen erős reakció érkezett „A cikk szerzőjének ólmot kéne önteni a fülébe és elvenni a szeme világát” és hasonlók.

Ettől függetlenül nagyjából most is hasonlókat fogalmaznék meg.

Ez a kis felvételt is én készítettem, miközben a fotósárokban gubbasztottam 2012-ben a szombathelyi sportházban.

Az akkori cikkből azonban kihagytam azt, hogy az Omegával már jóval korábban találkoztam, mint a középiskola.

Emlékszem, hogy az 1970-es Fiúk Évkönyvében (hatéves voltam) volt egy írás róluk, és én megigézve bámultam Kóbor János haját, aki – erre határozottan emlékszem – egy sportkocsi mellett állt.

Jó néhány évvel később aztán megkaptam az első kazettás magnómat, amivel átmentem a két házzal odébb lakó egyik barátomhoz, és egy teljes délutánt és estét szántunk arra, hogy a szülei Omega-bakelitjeit átmásoljuk a kazettáimra. Ezek között volt az Időrabló (1977), ami szerintem minden idők legjobb Omega-albuma.

Aztán később rituálisan a fürdőkádban hallgattam a heti rádiós slágerlistát, amelyeken feltűntek a Gammapolis (1978) roppant kínos dalai. Ezeket már ki nem állhattam, így aztán véglegesen külön zenei irányban indultunk el.

Mindettől függetlenül örülök, hogy nem is olyan rég élőben elcsíptem őket, és akit érdekel a magyar zene története, érdemes 40 percet rászánnia erre a dokumentumfilmre.

Folyt. köv.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés