Kvalifikáltam magam a tízesre



Igaz, hogy nekem nem kellett megküzdenem a román vagy az ír válogatottal, csak magammal, de így is dagadok a büszkeségtől, hogy sikerült kvalifikálnom magam a 10 kilométeres távra, miután ma délután szintidőn belül futottam le a 8 kilométert.

A szintidőt magamnak állítottam fel még tavasszal, önkényesen 2 perc 30 másodpercet adtam egy körnek, folyamatosan emelve a távot.

Nyáron elidőztem a 8 kilométernél, de most – mivel 48:30 alatt sikerült lefutnom – jöhet a 10 kilométer.

Futás

Ez a futósapkás sziluett én vagyok a ma délutáni történelmi esemény után, mert ennyi önreklám nekem is jár, meg az olvasók különben is szeretik a színes illusztrációkat.

Szerintem amúgy ez az a táv, ami már számottevő mozgásnak könyvelhető el, főleg ha sikerül egy elfogadtató tempót tartani.

A sikert egyébként annak tulajdonítom, hogy a feladatra koncentráltam az SZSE-pálya gazverte futópályáján, illetve hogy jelentősen csökkentettem az esti franciadrazsé-bevitelemet.

Na és 10 kilométert esett a napi középhőmérséklet.

Ha tehetitek, mozogjatok.

És mondjatok hangos és határozott nemet a stadionokra.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés