Turistaként menni Amerika (8): Intrepid, Harlem és a Szellemirtók 1


Ezzel az epizóddal búcsúzunk New Yorktól.


Előzmények:


„Mi a fenét lehet New Yorkban csinálni?” – kérdeztem még a felkészülésünk legkorábbi szakaszában egyik ott járt ismerősömet, aki azt mondta, hogy hihetetlenül sok mindent, majd meglátom, ha belevetem magam a városba.

És megláttam. Összesen kilenc napot töltöttünk New Yorkban, ami akár soknak is tűnhet, de egyetlen megfeszített rohanásnak, szinte hadgyakorlatnak tűnt a látogatás.

Az órákra és helyszínekre lebontott tervet nagy fegyelemmel úgy 80 százalékra sikerült teljesítenünk, ami, azt hiszem, nem számít rossz aránynak.

Az utolsó New Yorkról szóló epizódban összeszedtem azokat a dolgokat, melyek a korábbiakból kimaradtak, elsősorban azért, mert nem kötődnek valamely konkrét kerülethez, illetve túlmutatnak azokon.

Harlem

Harlem minden bizonnyal a világ leghírhedtebb szomszédsága. A hivatalosan Manhattanhez tartozó kerületben több mint 300 ezren élnek, döntően feketék, és bűnügyi statisztikák mellett filmek és dalok százai-ezrei gondoskodtak a kétes hírnév kivívásáról.

De mivel az újabb kiadású útikönyvek azt írják, hogy az elmúlt időszakban jelentősen konszolidálódott a környék a turisták számára is tartogat komoly kulináris, kulturális és vásárlási élményeket, felkerekedünk, hogy egy könnyű séta erejéig megmerítkezzünk Harlem ütőere, a 125. utca izgalmaiban.

Harlem

Amikor feljöttünk a metróból, az a kép tárult elénk a 125. utcában.  Hamar elbizonytalanodtunk.

Hogy nagyjából úgy érezzük magunkat, mint amikor a horvát tengerparti étteremben felszolgálják a fura tengeri herkentyűket, és miközben a szomszéd asztalnál mindenki fal, nekünk fogalmunk sincs, hogy mit csináljunk a rák ollójával vagy a kishalnak a fejével. Csak zavartan ülünk az asztalnál.

Pont ilyen zavartan sétálunk a 125. utcán, hátizsákkal, fényképezővel, ásványvizes palackokkal, és konstatáljunk, hogy egy négyzetmérföldes körzetben talán mi vagyunk az egyedüli fehérek.

Apolló Színház

Az Apolló Színház számos legendás koncertnek adott otthont. Michael Jackson, Ella Fitzgerald és James Brown csak néhány azok fekete előadók közül, akik ezeken a deszkákon tűntek fel.

Mit ne mondjak, fura egy érzés. Mintha egy más bolygón lennénk, aminek nem ismernénk a szabályait.

Nagykanállal kapjuk, milyen lehet a kisebbségi lét.

Az utcán zajlik az élet, anyukák tolják a babakocsit, férfiak sietnek valahova, miközben az utcai árusok lemezeket próbálnak rásózni az arra járókra.

Engem is megszólít egyikük, rutinosan kerülve a szemkontaktust megyek tovább. „Nem értem, hogy a fehérek miért nem akarnak szóba állni velem” – mondja a srác, amitől megint nem érzem sokkal jobban magam.

Mindenesetre elmegyünk a híres Apolló Színház mellett is, így napközben elég érdektelennek tűnik.

Bár az útikönyvek még javasolnak több mindent is, úgy döntünk, ez a jó fél kilométeres séta első ízelítőnek megteszi.

Columbia Egyetem

Harlem legszélén, de már a Morningside nevű városrészben bekukkanunk a híres Columbia Egyetemre.

Nem soroljuk fel, hogy kik végeztek itt, a lista végtelenül hosszú, és olyanok vannak rajta, mint Bartók Béla, Isaac Asimov vagy Jack Kerouac.

A Columbia Egyetem

A Columbia Egyetem udvara nagyon rendben van.

Miközben olvassuk a neveket és ülünk a tekintélyt parancsoló épületegyüttes közötti parkosított részben, elegáns ruhában érkeznek az erősen gólyának kinéző diákok.

Elegáns ruhás diákok sétálnak az egyetem épületei között.  Többségük valószínűleg nem a szomszédos Harlemből érkezett.

Kicsit elszemtelenedünk, és benyitunk az egyik hatalmas oszlopsoros épületbe. A nyári szünet miatt belül minden kihalt. Egy tanácsteremszerűségbe is benyitunk, de arra a következtetésre jutunk, hogy ezt nem feltétlenül a turisták miatt hagyták nyitva, így inkább továbbállunk.

A Szent János-székesegyház

Nem messze az egyetem épületétől áll a világ negyedik legnagyobb katolikus temploma, a Szent János-székesegyház (Cathedral Church of St. John the Divine).

Gyakorlatilag ez az általunk látogatott egyetlen amerikai templom, amelynek van valamiféle hangulata, kisugárzása.

Sznet János székesegyház

A Szent János-székesegyházat több mint 100 év alatt nem sikerült befejezni. Egyelőre nem is látszik semmilyen reális határidő.

És nem feltétlen a mérete miatt. Az 1892 óta épülő, de egyelőre csak kétharmad részben elkészült épület ugyanis meglehetősen nyitottan áll a 21. század hitéletéhez.

Külön istentiszteleteket szervez a meleg közösségek számára, évente egyszer megáldja a bicikliseket és a New York-i kisállatokat. Ez utóbbi esemény – Assisi Szent Ferenc nevében – roppant népszerű, a kutyák, macskák, papagájok mellett vendégállatként tevék, elefántok, lámák és hasonlók is felbukkannak. Tavaly 3500 amerikai hozta el kis kedvencét, hogy isteni áldásban részesüljenek.

A templomban számos koncert is zajlik, mi sem tudunk bent sokáig nézegetni, mert valami zenei- vagy klipfelvétel miatt kitessékelnek,

A furcsa dolgoknak ezzel még nincs vége.

Valahol azt olvastuk, hogy a bejárat feletti apokaliptikus faragások közül az egyik megjósolta a világkereskedelmi központok összedőlését.

Sokáig hunyorítunk, keresgélünk a homlokzaton, már fel is adjuk, amikor végül a számos kőbe vésett jelenet közül kiszúrom ezt:

Állítólag ez jövendölte meg a tornyok ledőlését.

Magyarok New Yorkban

Bár sok magyar él a városban, és nyilván turistákból sincs hiány, kilenc nap alatt mindössze kétszer hallunk magyar szót. Egyszer az Empire State Buildingben, amikor is gyorsüzembe kapcsolt család előz meg minket lefelé a lépcsőn, aztán a Broooklyn hídon egy fiatal pár, akik azon veszekednek, hogy milyen szögből lehetne jobban lefotózni a látványt. Azt persze nem tudjuk, hogy minket hány magyar hallgatott csendben.

A Chrysler Building

New York leghíresebb felhőkarcolója az Empire State Building, de a legjellegzetesebb a Chrysler Building.

Erről lenne szó.

A Chrysler-torony messzebbről jobban látszik.

Az 1930-ban épült építészeti csoda mindössze 40 napig volt a város legmagasabb épülete, amíg az Empire State Building le nem pipálta, de ettől függetlenül azóta is sokak kedvence.

Nem véletlenül. A Chrysler Building az autóiparnak, Amerika egykori virágzásának szimbóluma, art decós megoldásaival, sasos vízköpőivel, a napfényben csillogó fémszerkezetével jobban elbűvöli az embert, mint bármelyik vetélytársa.

A központi pályaudvar melletti felhőkarcoló valójában csak távolabbról csodálható meg, közelből azt sem észleljük, hogyha alatta állunk.

Az épület földszinti fogadótere. Patinás, no.

Az épület – az Empire State Buildinggel ellentétben – nem látogatható, viszont az előtérbe ingyen bemehetünk, hogy ízelítőt kapjunk, milyen is lehet mondjuk ezekben az irodákban dolgozni.

Nagyáruházak

A nagy rohanásban és a számos szokatlan inger tengerében egyszerűen időgyilkosságnak tűnt a vásárlási lehetőségekkel való foglalatosság. Persze megnéztük a legendás luxusboltok kirakatát az 5. sugárúton, de mivel ezek nem a mi ligánkban fociznak, amúgy meg semmire nem volt szükségünk, nem hasonlítottuk a cipőárakat vagy márkás ingek kínálatát a magyarhoz.

Két helyre azért futólag betértünk, nem annyira, mert vásárolni akartunk, hanem mert mindkettő klasszikus intézménynek számít.

A Macy’s-ben bőven van ember és amerikai zászló.

A New York-i Macy’s a maga 205 ezer négyzetméteres eladóterével 2009-ig a világ legnagyobb áruháza volt (egy dél koreai bevásárlóközpont előzte meg), de valószínűleg máig a leghíresebb bolt. Hogy hatékonyan vásárolni mennyire lehet benne, az más kérdés. Mikor ott járunk, a hangulat olyan, mintha a pécsi kirakodóvásárt kereszteznénk a Gucci márkabolttal. Az elegánsnak, csillogónak tűnő, de valójában középszerű környezetben hömpölyög a tömeg, lelkes hölgyek futkároznak az izgalomtól enyhén kipirult arccal, hogy átadják magukat a női vadászösztönnek. Én szerencsére találok magamnak egy kellemes ülőkét a cipőosztályon, és ügyesen kibekkelem az időt.

Az elegáns “Bloomie’s”

A Lexington Avenue-n levő Bloomingdale’s már sokkal jobban tetszik. Ha időm és pénzem lenne ehhez a luxusáruházhoz, akár még a kedvem is megjönne cipőket próbálni, táskákat és karórákat nézegetni.

Itt jóval kisebb a tömeg, a belsőépítészet és a megjelenés hűvös eleganciát és megbízható minőséget sugároz. Mindez nem azt jelenti, hogy egy óránál többet szánunk a bejárására, mint ahogy azt sem, hogy vásárlunk valamit.

Szűk két héttel később betérünk egy nagyobb vidéki ruha-outletbe is, de erről majd később.

Intrepid

„Az lenne poén, ha behűtenék ezt a sok ezer tonnás vasat is” – mondom a többieknek, mielőtt elindulnánk megnézni az Intrepid anyahajót.

És, kérném, tényleg behűtötték. A hatalmas hajó hatalmas terei légkondícionálva vannak, nehogy a kedves látogatók izzadjanak a melegebb nyári napokon. Igaz, a szomszédban „parkol” egy atom-tengeralattjáró, talán onnan jön a szükséges energia.

Egy anyahajó nem kicsi. Az Intrepid Manhattan nyugati részén horgonyoz.

Persze mindegy is, az Intrepid így is úgy is nagy élmény lehet mindenkinek, akit érdekel a történelem vagy a technológia, illetve ezek kombinációja. A bejárása közel egy egész napot vesz igénybe.

Merthogy a 29 dolláros belépőért meglehetősen sokat kapunk. A hatalmas fedélzeten különböző nemzetek különböző harci gépei vannak felsorakozva. Van itt orosz MÍG is, és nem tudok nem arra gondolni, hogy milyen kanyargós az élet és a történelem. Kamaszkoromban egészen biztosan a világ legnagyobb képtelenségnek tartottam volna, ha falaki azt jósolja, hogy egyszer én majd ezeket közelről New Yorkban látom egy múzeum-anyahajón parkolni.

A fedélzeten mindenféle harci gép található. A háttérben a jól ismert városkép.

A hajó több szintjét is be lehet járni, a gyomrában kiállított múzeummal egyetemben, ha nem is annyira autentikus élmény, mint a londoni Belfast, de mindenképpen különleges.

Bevallom, engem leginkább az űrrészleg köt le. Néhány évvel ezelőtt itt helyezték el az űrsiklók prototípusát, az Enterprise-t, amely fenséges nyugalomban és (a NASA-nak van rá pénze) igényes környezettel állja a látogatók rohamát. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy egy űrsikló, igaz, olyan nagyon nem is gondolkodtam ezen.

Az Enterprise bemutatóterme egyben igényes űrmúzeum is.

Kifelé megnézzük a fent említett, az Intrepid mellé helyezett atom-tengeralattjárót is. A Growler természetesen már nem termel semmiféle energiát, viszont az apró terek, a szűk folyosók még ezen a meleg nyári napon is hátborzongatóan visszaadják a hidegháborús hangulatot. Legalább ennyire izgalmas, hogy az itt szolgálatot teljesítő katonák – a pszichológiai mellett – milyen higiéniás kihívásoknak voltak kitéve. Nem részletezném, egy kis fantáziával nem nehéz elképzelni.

Szellemirtók a Bryant Parkban

New Yorkban az egyik leginkább New York-i élmény a Bryant Parkban ér bennünket.

A belváros belvárosában, égig érő üvegpaloták között található, de mégis harmóniát sugárzó park amúgy is a szívünk csücske. Többször meglátogatjuk, és amikor azt olvassuk valahol, hogy egyik este ingyenes filmvetítés lesz, nem kérdés, hogy mi is ott leszünk.

Műsoron a Szellemirtók van, amely talán a leginkább New York-i film.

Kertmozi a Bryant parkban

Kertmozi a Bryant Parkban. A vásznon a Szellemirtók.

Hozzáteszem, hogy még kerekebb legyen a történet, hogy a Bryant Park közvetlenül ama nagykönyvtár mellett van, ahol, talán az olvasóim emlékeznek, a film története szerint megjelenik az első szellem a polcok között. Szóval elég tömény a New York-élmény.

Nem csoda hát, hogy az eseményre a tér teljesen megtelik, több tízezren lehetünk, jórészt rajongók, a legkeményebbek szellemirtónak öltözve, barna overálban, a háton a tartályok.

Elég sokan voltunk. Nagyon New York.

A közönség nagy része kívülről tudja a párbeszédeket, és minden emlékezetes jelenetnél és belépő szereplőnél felzúg a taps és az éljenzés. Közben a filmen azok a New York-i helyszínek jelennek meg, amelyek a valóságban is ott vannak a közelben.

Különös, álomszerű élmény. Ahogy álomszerű az egész város maga.

A teljes sorozat:

 


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

1
Szólj hozzá!

Please Login to comment
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
pigiorgio52 Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
pigiorgio52
Vendég
pigiorgio52

Jó stílus, változatos, izgalmas beszámoló. Gratula, várom a folytatást!