Megkaptuk a menetrendszerinti kisfáinkat
Ha egy mesterséges intelligencia elemezné a blogbejegyzéseimet, könnyen juthatna arra a következtetésre, hogy ezt a fickót a házuk előtti kisfák sorsa aggasztja a leginkább.
otthon
A kisfák megint kiszáradtak, de már csak magamat okolom
Emlékeztek még a házunk előtti kisfákra? A végtelennek tűnő történet utolsó epizódját tavaly decemberben osztottam meg veletek.
Egyszer volt, hol nem volt: Komló, Gesztenyés
Ó, már nagyon régen akartam írni valami ilyesmit, nem is annyira nektek, mint magamnak. Különösebb oka nincs, a szemeim nem párásodnak be, és ahogy a valóságban, úgy álmaimban is csak módjával járok vissza. De úgy érzem kereknek, hogy ez most elkészült.
A kétkomponensű ünnep
Igazándiból engem nem nagyon izgatott a színpadi patetikus üresség, az egyre nagyobb tétekben játszott elterelő ellenségkeresés, a gyerekes és tehetetlen fütyülés, és amúgy is mindig elkedvetlenít, amikor Budapest a surmó arcát mutatja.
A csiszkafa
A csiszkafa elnevezést még aputól tanultam, bevallom, fogalmam nincs, hogy létezik-e ilyen magyar szó, vagy csak egyik terméke apu szóképzési tehetségének. És juszt sem nézem meg a Google-n.
A mi utcánk a Brexit és az Eb árnyékában
Az események folyamatosan eszkalálódnak, annyira, hogy már a lökhárítóm is bánta.
Éjjeli látogatóm
Ravasz ez a kis fickó, látszik is rajta. Csak akkor bukkant fel az asztalomnál, miután gondosan bezártam a nagykaput és az udvari kijáratot, ráfordítottam reteszt a bejárati ajtónkra, bekattintottam a spalettákat a hálóban és leengedtem a rolót a nappaliban. Tudta rólam, hogy nem bántom, és úgy kalkulált, nem vállalom be […]