Megkaptuk a menetrendszerinti kisfáinkat



Ha egy mesterséges intelligencia elemezné a blogbejegyzéseimet, könnyen juthatna arra a következtetésre, hogy ezt a fickót a házuk előtti kisfák sorsa aggasztja a leginkább.

Merthogy ez az egyik leggyakrabban visszatérő téma a bejegyzéseim sorában.

Ha egyszer kedvem lesz, visszakeresem az összest, hogy kirajzolódjon ennek a sokéves, szomorú történetnek az íve.

Most csak annyit, hogy témával foglalkozó utolsó írásomat szeptemberben tettem ide.

A haldokló kisfák kapcsán akkor azt írtam, hogy majd biztos megint kapunk újakat, egyben minden felelősséget magamra vállaltam.

Nos, jelentem, hogy megérkeztek az idei kisfák.

Szegényeket ma ültették el a Szompark munkatársai, akikkel sikerült néhány szót is váltanom.

Kisfák

Azt mondták, a cég rendszeresen locsolta őket nyáron (mi nem láttuk ugyan, de mindegy is, már nincsenek illúzióim), amúgy meg nagy erre a forgalom, alul meg mindenféle közművek mennek, szóval nem csoda, ha nem élnek túl soká.

Most mindenesetre idősebb fákat hoztak, ezek elvileg jobban bírják.

Kisfák

Nem mondtam erre semmit, de bevallom, kezd stresszelni a dolog, leginkább az, hogy eljön majd a nap, amikor  elfordítom a fejem.

Előzmény:

A kisfák kiszáradtak, de már csak magamat okolom

 



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés