fa


Persze hogy kiszáradtak 1

Ha Móricz Zsigmond Rokonok című regénye a mindenkori Magyarország története, akkor a házunk előtt álló kisfák az ország reményeinek és csalódásainak élőhalott szimbólumai. A mostoha sorsú teremtményekről tavaly decemberben számoltam be először, mikor is újraültették őket, miután locsolás hiányában elszáradtak. Immár sokadszorra, rutinból. Idén tavasszal aztán – legnagyobb meglepetésemre – […]


Váratlan fordulat: öntözik a kisfákat

Használhatnám én is erre a divatos „bréking” szót, de az éppen tiltás előtt van a munkahelyen a „gőzerővel” és „megrendezésre került” szófordulatokkal egyetemben. Így maradjunk a tényeknél: meglocsolták a házunk előtti kisfákat. Jaj, ne tegyetek úgy, mintha nem tudnátok, hogy milyen kisfákról van szó! Merthogy decemberben részletesen beszámoltam az ültetésükről, […]


Örökös kisfáink

Korábban nagyobb, ágas-bogas fák voltak az utcánkban. Nem voltak túl szépek, de komolyságot adtak a járdának, és valamennyi árnyékot tartottak. Aztán egyszer, talán már egy évtizede is van, valamiért kivágták őket. Azóta kisfáink vannak. Hogy megnőnének-e egyáltalán nagyobbra, azt nem tudjuk, ugyanis arra nincs idejük. Elültetik őket, karókat és műanyag […]