A magyar határtól félóra autóútra megbúvó komplexumról sok szóbeszéd kering, de valójában csak kevés honfitársunk keresi fel élesben. Nekem most megadódott a lehetőség.

Hogy valahol Ausztriában van egy fürdő-szálloda, amit Friedensreich Hundertwasser, az excentrikus osztrák építész tervezett, azt elég sokkan tudják.

De hogy pontosan mi is ez és merre leledzik, azt Magyarországon meglehetősen nagy köd veszi körül.

Nos, nekünk most lehetőségünk adódott az építészeti és turisztikai különlegesség felfedezésére.

Blumau az A2-es autópálya mellett, valahol Burgenland és Stájerország találkozásánál bújik meg, úgyhogy aki Bécsből vagy Grazból jön, annak könnyű, nekünk viszont kis hegyi utakon és apró falvakon át vezet az útunk, így mire a Szombathelytől szűk egyórás autóútra levő helyszínre érünk, már egész jól ráhangolódunk a természetközeliségre.

A bejárattól nem sok minden látszik

De így csodálkozunk, hogy a nagykaputól még semmit sem látunk, mi több, a recepció is igencsak szerényen lapul meg az erdőszélen. Csak a jellegzetes oszlopok és a hullámzó padozat árulkodnak arról, hogy jó helyen járunk.

A recepció

Némileg megilletődve nyitunk be, mert ez mégiscsak egy ötcsillagos szálloda, fene tudja, mennyire vagyunk alulöltözve, de elég hamar megnyugodunk. A farmer és ing tökéletesen megteszi, a zakóért vissza sem megyek az autóhoz, amely egy földalatti garázsba van elrejtve.

A luxus nincs túlragozva, és nyoma sincs a sznobságnak, legalábbis nem a hagyományos értelemben.

A Rogner Bad Blumau nem tucateszközökkel dolgozik és nem is a tucatturistákat célozza meg.

A hangsúly nem a luxuson van

A szálloda és a vele szimbiózisban működő fürdő egy építészeti filozófia gyakorlatba ültetése, tömény alkalmazott művészet.

A komplexumot megálmodó Hundertwasser alapfilozófiája a „harmóniában a természettel”, no de ez így önmagában elég elcsépelt, jelenthet bármit.

Nos, a végeredmény cseppet sem elcsépelt.

A szálloda valójában három nagy és több kisebb épülettömbből áll, de mivel – szó szerint – belesimulnak a tájba, nehéz áttekinteni, hogy valójában milyen nagy ez a komplexum.

Az épületek tetején fák, bokrok és virágok nyílnak, ahova fel lehet sétálni, és a trükkösen és csámpásan kanyarodó folyosókon sétálva egy jó darabig nem tudjuk, hogy hol vagyunk, merthogy nemcsak párhuzamosok és merőlegesek hiányoznak , de értelmét veszti a földalattiság és -felettiség.

Egy napig úgy kicsit úgy érzem magam, mint amikor annak idején a Descent nevű videojátékkal játszottam, annyi különbséggel, hogy itt a káoszt Hunderwasser valóban a természet rendezetlenségével hozza össze.

Főként a közösségi terek rendhagyók, a színek és formák megtervezett kuszaságát váratlan tárgyak és dizájnelemek egészítik ki: festmények, öntözőkannába helyezett virágcsokrok, lobogó gyertyák stb.

A szobánk

Ehhez képest a szobánk viszonylag szolid. Tágas, letisztult, kényelmes, apró figyelmességek a bekészítésnél, de a luxuselemeknek híján van. Cserében a fürdőszobánk nagyon „hundertwasseros”, és ha kinézünk az ablakon egy nagy füves domboldalt és a fenyveserdő szélét látjuk.

A fürdőszoba meglehetősen hundertwasseros

Nemcsak a szobánkban van csend, hanem úgy általában is. Nem szól a zene, a hatszáz ember meglepően levegősen eloszlik a területen.

Nagy valósszínűséggel az emberek zöme a nyugalom, a természetközeliség, a harmónia, az esztétika és különlegesség miatt érkezik ide.

A borozó részleg

Vannak persze a szállodának szépség-, sport- és wellness szolgáltatásai, csak éppen kevéssé hangsúlyosak.

Sehol nem szól a gépzene, a medencék partján szemüveges férfiak temetkeznek a könyvekbe, a nők becsukott szemmel süttetik magukat a vízben, a gyerekek meg „viselkednek”.

A legvadabb parti az, amikor este a borbár teraszán a lámpák gyenge fényében egy fickó akusztikus gitárral a Simon and Garfunkel „The Song of Silence” dalát pengeti, miközben a vendégek párás szemmel a borospoharaikat markolják.

Úgy becsülöm, az emberek 80 százaléka osztrák, 10 százaléka német, a többi vegyes. Vannak olaszok, szlovének, magyarok, de két japán család is jön-megy.

A “Kőház”

A legnagyobb a népsűrűség az étteremben, ahol a svédasztalos reggelit és vacsorát szolgálják fel. Ki lehet ülni a teraszokra, ami tényleg klassz. Az ételek mennyisége, minősége nagyjából megegyezik a hasonló kategóriájú szállodákkal, ami egyedivé teszi, az az alapfilozófia: a beszállítók zöme – legyen az tojás, hús, tökmagolaj, zöldség vagy gyümölcs -, a környékbeli biogazdaságokból kerül ki. Ezért szolgálnak fel stájer és burgenlandi borokat, és ezért nincs banán kirakva.

Egyik délelőtt besétálunk a szomszédos Bad Blumau faluba. Aranyos kis település. kis panziókkal és gondosan nyírott fűvel, de nagyjából ennyi az egész.

Akkor már jobban járunk, ha magát az üdülőtelepet derítjük fel, megmászva a háztetőket, felfedezve a rózsaligeteket vagy a fiatal házasok által ültetett fák tucatjait.

Itt-ott padokra, asztalokra bukkanunk, ahol igazán kellemes tevékenység mondjuk egy palack bor elszopogatása.

Az egész szálloda persze nem lenne ugyanaz a fürdő nélkül, amely egyébként napijeggyel is látogatható.

És a fürdő gyakorlatilag két fürdő.

A szállodához közeli rész a klasszikus termálstrandokhoz van közel. Van egy Hundertwasser-stílusban kialakított fedett részleg, kisebb-nagyobb medencékkel, ahonnan ki tudunk menni a szabadba az élménymedencébe.

Nagy attrakciók nincsnek, de nem is ez a lényeg. A víz hőfoka pont annyi, amennyinek lennie kell (meleg), a parton megannyi nyugágy várja gazdáját.

Kicsivel odébb egy hidegebb vízű hullámmedencét is találunk. Magyarországon az ilyen medencékben általában zajlik az élet, labdákkal, vízipisztolyokkal és gyerekeiket dobáló apákkal. Itt sokkal nagyobb a nyugalom.

Ide tartozik még a szauanavilág és egy kapcsolódó nudista részleg, kisebb merülőmedencével és egy romantikus napozószigettel.

Mindettől odébb találjuk a Vulkania nevű részleget, amelynek a lelke egy meleg és egy langyos mesterséges tószerűség.

Azért tószerűségek, mert a parti kavicsok alapján annak tűnnek, de valójában fémfalaik vannak.

Vulkánia tavai

A langyosban nem ér le a lábunk, így vagy úszunk, vagy magunk alá pakolunk néhány sárga műanyag rudat, amik a felszínen tartanak.

A lelazult fürdőzők előszeretettel rakosgatják egymásra a vízparti kavicsokat.

Van itt még egy jakuzzis kisebb élménymedence, egy 25 méteres hi-tech úszómedence, játszótér, pihenőhelyek, nyugágyak, hinták, függőágyak is, szóval nem nehéz eltölteni az időt.

A hely névadója egy mesterséges vulkán, ami érdekesnek érdekes, ellenben nem túlságosan ízléses. Egyik este tanúi vagyunk, amint működésbe lép, azaz kis tűzijáték jön ki a kráterből. Las Vegashoz jobban illik az ilyesmi.

Esti fürdőzés

Ezerszer hangulatosabb, amikor este a „tűzfelelősök” valódi tüzeket gyújtanak a medencék mellett. A vörös lángok átfestik a vizet, a gyepet és az emberek arcát. Ez utóbbiak persze ugyanúgy bámulják a vörös csóvákat, ahogy azt tették azt őseink százezer évvel ezelőtt.

Ennél már csak az jobb, amikor az esti 11-es záróra előtt szinte egyedül lebegek hátamon a meleg vizes tóban, felettem a csillagos ég felfoghatatlan végtelenje. Valami éteri zene jön a vízből, én meg arra gondolok, hogy majd egyszer én is ezekbe a csillagokba zuhanok bele. És ez valamiért roppant megnyugtatónak tűnik. Már érdemes volt eljönni ide.

Még több kép a szállodáról és a fürdőről: