Tényleg gáz lehet a munkaerőpiacon, ha a Lidl is a fizetésekkel csábít


A szombathelyi üzletekbe is 200 ezer feletti bruttóval toboroznak. Erről persze más is eszembe jut.

Na szóval kezdjük Ádámnál és Évánál, vagy legalábbis még jóval a 2010-es választások előtt, amikor Orbán Viktor és barátai felgyűrték az ingujjukat, mondván, mindenáron szeretnének itt kapitánykodni.

„Hát jó, legyen, végül is” – gondoltam akkor magamban, lehet, jön egy kicsit Putyin, egy kicsit Berlusconi és egy kicsit Kína. Szolidan szólva egyikért sem rajongom, de ha ez az ára annak, hogy betömjük a léket, felszedjük a horgonyt és elinduljunk végre már valamerre, akkor jöjjenek egy kicsit.

„Ennyi kompromisszumot még bevállalok” – gondoltam akkor, valószínűleg nem egyedül.

Van az a pénz, amiért korpás az ember haja, hogy régi klasszikusokat idézzek.

Csakhogy közben kiderült, az új kapitányok nem nagyon tudják, merre és hogyan kellene lökni azt a hajót – aminek a lékét betömték ugyan, el nem süllyedt, de nem is nagyon indult semerre.

Helyette a hajóstisztek inkább a hangtölcsérbe kiabálják, hogy „hú de sebesen szállunk a hullámokon, ó, nézzétek, hogy fújja a hajunkat a szél”, meg hogy „vigyázz, cápa!”, közben légpuskával lövik a parti nádast, és a nagy csatazajban le-leugranak a raktárba megdézsmálni a rakományt.

Mondhatni a korpa megérkezett a hajba, csak éppen pénzt nem nagyon adtak hozzá.

Még mielőtt megkérdezitek, elmondom, hogy nem, nem gondoltam és nem is akartam soha, hogy itt valaha Amerika legyen, ahogy azt is tudtam, hogy esélyünk sincs az osztrák vagy német fizetésekre, de nem is zavart.

De mikor látom, hogy az egykori szegény kelet-európai sorstársaink egyre jobb autókkal és egyre vastagabb autóval érkeznek a tengerpartra, miközben a magyar bérek beszorultak valahova a bányászbéka alváza alá, akkor az lehangol és hitetlenné tesz.

Persze, aki közel van a hajóhídhoz, annak akár szép ez az új világ, észre sem veszi azt a kis korpát a galléron, de a többség ugyanúgy hónapról hónapra él, mint az utóbbi évszázadban bármikor.

Legfeljebb beletörődött, vagy fontosabbnak tartja a légpuskázást.

Én viszont töredelmesen bevallom, amikor nagy ritkán elvetődőm Bécsbe vagy Londonba, és a kávézóban kirendelek egy feketét és meglátom az árakat és azokban a bérkülönbséget, akkor belepirulok.

Ahogy te is, kedves olvasó.

Pedig talán nem is nekem vagy neked kellene.

Ezen hosszúra nyúlt felvezető után mondom el, hogy tegnap délután hazafelé biciklizve beugrottam a Hunyadi úti Lidlibe tejért és müzlis szeletért.

Lidl állásajánlat

Ott futottam bele ebbe a plakátba, mely szerint négy órás munkáért havi 123 ezer forint bruttót kínálnak, igaz, nem teljesen egyértelmű, hogy mindenkinek jár-e, viszont erre még ígérnek mindenféle pótlékot.

És néhány nappal ezelőtt ilyent láttam a másik szombathelyi Lidlben is, ott napi nyolc órára keresnek munkatársat, jóval 200 ezer feletti bruttóval kecsegtetve.

Na persze európai mércével ez még mindig vastagon az arcpirító kategória, még mindig alig valami, de valamit talán jelez, annál is inkább, mert a Lidl és a többi kiskereskedelmi óriás nem arról híres, hogy szórnák a pénzt.

Na nem pont azt jelzi, hogy végre jó irányba halad a hajó.

Sokkal inkább azt, hogy nincs elég személyzet, merthogy a másik hajók jobban fizetnek, meg talán a hangulat is jobb.

Szóval láthatóan elég nagy gáz van a nyugat-magyarországi munkaerőpiacon, amiből akár még jól is kijöhetünk, főleg, ha a kapitányéknak nem lesz valami újabb váratlan ötlete.

Azt meg majd mindenki megbeszéli magával, hogy ehhez mégis miért volt szükség Berlusconira és a többiekre.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés