Archívum – Leonard Cohen Budapesten: az öreg meghúzta a vonalat (koncertbeszámoló)


Leonard Cohen az a típus, akit viszonylag kevesen ismernek, akik viszont igen, azok számára félisten. Így aztán a hétfő esti budapesti félistentiszteleten meg is jelent annyi ember, hogy lazán megtöltötték a Papp László Arénát. A 74 éves kultikus énekes most először járt Magyarországon. És letette, jaj, de nagyon letette.

Budapest felé tartva, valahol Csornánál a Kossuth Rádión egy hölgy éppen az esti Leonard Cohen-koncertről beszél. A zenéjét szépen líraian értékeli, ami azért jó kritikai műfaj, mert el lehet maszatolni vele sok mindent. El is van. A hölgy a vége felé, afféle kedvcsinálónak hozzáteszi, hogy nemcsak először, de valószínűleg utoljára érkezett Magyarországra a kanadai énekes. Már csak a kora miatt is – mondja.

Pár órával ez a kis rádiós nekrológ – és a tényleg rettenetes budapesti közlekedés – után ott ülünk a Papp László Arénában. Olyan 90 százalékos ház lehet. Első pillantásra elképesztő, mennyien jöttek itt össze egy olyan névre, akinek nevét százból egy-két ember ismeri. Igaz, az az egy-kettő most mind itt van. Sok a szláv szó, előttem három amerikai csaj ül, húszpercenként felváltva mennek sörért a büfébe. (Egy korsó Borsodi ötszáz forint.)

leonard-cohen-budapest-002

Mivel sajtójegyek ügyében kissé későn kezdtünk mocorogni, a színpad olyan messze van tőlünk, mint az euró bevezetése. Ennek részben oka, hogy a legolcsóbb, 10 ezer 500 forintos jegyünk van. Helyzetünket azért annyira nem találjuk lehangolónak, egyrészt – ahogy később kiderül – egy Leonard Cohen-koncert színpadi mozgalmasság és látványtechnika szempontjából eleve nem egy Las Vegas-i artista show, másrészt két nagy kivetítő van oldalt, amelyek kinagyítják az énekes alakját, arcát, mimikáit. Aki elöl ül, valószínűleg ugyanúgy sokszor a kivetítőket nézi.

Cohen mindössze 15 perc késéssel – még sokan a székeket keresik – érkezik a színpadra, jó nagy svunggal, mintha csak válaszolni kívánna a korával kapcsolatos kérdésekre. Nem ad időt különösebb bemelegítésre, az első szám mindjárt a „Dance Me To The End Of Love”. Ebből a számból nagyjából el lehetne magyarázni, hogyan kell költészetet zenébe oltani, mi is a mérce a lírába, ha – József Attila tanácsát megfogadva – a mindenséggel mérjük magunkat. És mitől olyan népszerű Leonard Cohen a nők és a szerelem és szex testiségen túli oldalát is értékelő férfiak körében. A dal szövege itt olvasható.

leonard-cohen-budapest-001

Pár szám után kiderül, Cohen nem viccel, komolyan gondolja ezt az estét, de az igazi mélység csak úgy húsz perc után a „Bird on the Wire” dallal érkezik a böhöm nagy csarnokba. Ekkor még csak sejteni lehet, ami később bizonyossá válik, hogy az eredetileg költőnek indult énekes cirka négy évtizeddel korábban írt dalai lesznek a főszereplők. Hiába a középső korszak slágeresebb, dúdolhatóbb, fülbemászóan sima dalai, igazából az újrahangszerelt, átírt, ezerszer átgondolt és az idővel tökélyre érett költészet az, ami túllép egy egyszerű koncert keretén.

Miközben a Suzanne, a So long, Marianne, a Partisan, a Who by Fire vagy a Gypsy’s Wife szól, még a légy zümmögését is lehetne hallani simán a csarnokban, ha történetesen nem szólna a zene.

leonard-cohen-budapest-004

De az szól. És történetesen – ellentétben a Petőfi Rádióval – ez tényleg nagyon zene. A hangminőséggel élőben nincs gond, sőt meglepően jól szól a cucc a nagy csarnokban. Cohen iszonyúan profi zenészeket és vokalista hölgyeket hozott magával. Ez utóbbiak közül két lánytestvér is van, akik egyszer még cigánykereket is vetnek a színpadon. Nagyjából ennyiből áll a show látványrésze.

leonard-cohen-budapest-005

Az est főszereplője mozgásával pár négyzetméteren belül marad, de egyáltalán nem tűnik öreg bácsinak. Persze idős, de még nagyon férfi. Fekete öltönyében, fekete kalapjában gyakran letérdel a kontroll hangszóró mögé, úgy énekel. A közönséghez keveset beszél, de akkor nagyon közvetlen. Örül a barátságos budapesti fogadtatásnak, és megígéri, hogy mindent odaad, amije van.

Bő egy óra után nekiáll bemutatni a zenekart, majd bejelenti, szünetet tart. Kissé szokatlan forma, de hát az ez egész figura szokatlan, teljesen öntörvényű életével és dalaival. (Életrajzba, ilyesmibe nem bonyolódnék bele, egyszerűbb ide kattintani.)

A második félidőben még rátesz egy lapáttal. Jelen sorok írójának szerencséje volt számos nagy koncertet végighallgatnia, így van mihez viszonyítani, amikor azt mondom, hogy életkor ide vagy oda, Leonard Cohen ma is benne van a krémben, abból is a legfinomabb minőségben.

leonard-cohen-budapest-006

A politikai és a hasonló képlékeny és felszíni dolgok mindig csak igen szőrmentén érdekelték, így a művek az idővel nem koptak meg, hanem ellenkezőleg: beértek, kristályosodtak. Cohen lényege abból áll, hogy képes leszűrni a világot, elválasztani, hogy mi lényeges és mi nem, majd mindezt mélyen magába engedni, majd a zene és a költészet segítségével feldolgozni, majd a hallhatóba is ugyanolyan mélyre eljuttatni. Így amikor hallgatjuk ezeket a dalokat, nem is tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy mi jó bennük, csak azt érezzük, hogy betalálnak, de nagyon.

Több mint három órát játszik. Már aggódom, hogy nem játssza a „Famous Blue Raincoat”-ot, de a közönség háromszor is visszatapsolja, abba belefér. Nyilván az első perctől tudta, hogy ennek a dalnak hol lesz a helye. Merthogy láthatóan az egész koncert mérnöki pontossággal van megtervezve. Úgy látszik mindent tud ez az ember, ennek ellenére egyáltalán nem pakolja magát, búgó hangján háromszor mutatja be a zenekart, majd a végén köszönetet mond még a kamionsofőröknek is. És még azt is elhisszük ennek az ősz hajú férfinak, hogy komolyan gondolja.

Amikor legvégén felzúg a vastaps, leveszi a kalapját, ott áll ősz hajával. Mosolyog, talán először a koncert folyamán. Láthatóan boldog. Azt mondja, gyönyörű este volt, köszöni. Azt nem tudja, mikor jön erre legközelebb.

Hosszú, unalmas az út éjjel Szombathely felé. Hideg van, a táj beleveszik a sötétbe.

Értékelés: 10/10

(Az eredeti cikk 2009. szeptember  1-én, a koncert másnapján jelent meg.)


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés