Persze hogy kiszáradtak 1



Ha Móricz Zsigmond Rokonok című regénye a mindenkori Magyarország története, akkor a házunk előtt álló kisfák az ország reményeinek és csalódásainak élőhalott szimbólumai.

A mostoha sorsú teremtményekről tavaly decemberben számoltam be először, mikor is újraültették őket, miután locsolás hiányában elszáradtak.

Immár sokadszorra, rutinból.

Idén tavasszal aztán – legnagyobb meglepetésemre – szemtanúja voltam, hogy a városi cég munkásai öntözik a házunk előtti kisfákat, így Csokaihoz hasonlóan bedőltem a „csalfa és vak” istenségnek, és ennek hangot is adtam.

Máig nem értem, hogyan is hihettem abban, hogy változhatnak a dolgok.

Ezeket a fákat tavaly decemberben ültették. Mára kiszáradt az összes. Minden évben ez történik. Nehéz elfogadni, hogy a errefelé így mennek a dolgok, de attól tartok, nincs más választásunk.

Ahogy a mellékelt fotók mutatják, „forrásim, zőld fáim kiszáradtanak” újfent, tragikomikusan és menetrendszerűen.

Nyilván decemberben majd újraültetik őket, talán májusban egyszer meg is locsolják a szerencsétleneket.

Csakhogy én már tudom mi lesz a vége.

Már nem dőlök senkinek és semminek.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

1
Szólj hozzá!

Please Login to comment
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
Zöld Marci Recent comment authors
  Subscribe  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Zöld Marci
Vendég
Zöld Marci

Ja, hogy neked sem jutott eszedbe hetente 1-1 vödör vizet aláönteni… Ha már neked zöldell…