Ti bizonyára tudtátok, hogy a Práter utcában szobrot kaptak a Pál utcai fiúk. Én meg nem. De tetszik, tényleg.

Már szürkült a Práter utcában, amikor az utca túloldalán, a fal tövében kirajzolódott ez a szoborcsoport.

A járdából kinövő figurák hirtelen, a semmiből termettek ott, előzmények nélkül ugrottak elém, mint egy régi, kedves fotó egy prózai nagytakarítás közben; és én valamiért azonnal tudtam, hogy kik lehetnek ezek az alakok.

Akárki ötlete volt a szoborcsoport (alkotója Szanyi Péter), nekem tetszik; szeretem az ilyen gegeket, amikor találkozik a spontenaitás, a szerénység, a referencia és a szabad képzelettársítás.

Az alkotás méretéhez képest tényleg alig észrevehető, egy sarokban bújik meg, és azt a jelenetet ábrázolja, amikor a Pásztor fiúk einstandra készülnek az üveggolyókkal játszó Nemecsek és két barátja (Kolnay és Weisz) ellen.

A Pál utcai fiúk lecsapták a táskájukat, Nemecsek éppen gurít, a Pásztorok kicsit odébb ácsorognak, és nem kérdés, hogy mi lesz a jelenet vége.

Aki nem emlékezne, az a falról is elolvashatja, hogy:

Hát csak jöttek a Pásztorok, egyre közelebb jöttek, és nézték nagyon a golyókat. Mondom a Kolnaynak: “Te, ezeknek tetszik a mi golyónk!” És még a Weisz volt a legokosabb, mert ő mindjárt mondta: “Gyönnek, gyönnek, ebből a gyövésből nagy einstand lesz!” De én azt gondoltam, hogy nem fognak minket bántani, hiszen mi soha nem csináltunk nekik semmit. És eleinte nem is bántottak, csak odaálltak, és nézték a játékot. A Kolnay azt súgta a fülembe: “Te, Nemecsek, hagyjuk abba.” Azt mondom neki: “Hogyne, majd éppen most, amikor te gurítottál, és nem találtál! Most rajtam a sor. Ha megnyerem, abbahagyjuk.” Közben a Richter gurított, de annak már reszketett a keze a félelemtől, és fél szemmel a Pásztorokra nézett, hát persze hogy nem talált. De a Pásztorok nem is mozdultak, csak ott álltak, zsebre dugott kézzel.

Az alkotás nemcsak a regénynek, a szomszédos Pál utcai fiúknak állít emléket, de egyben emlékműve lehetne a minden einstandnak, annak, hogy az erősek – erejükkel visszaélve, gátlástalanul és következmények nélkül – elveszik a gyengéktől azt, ami éppen van nekik.

Földet, pénzt, üveggolyót, életet.

Szóval ha úgy vesszük, az egyik legszimbolikusabb szobor, amit akár sokszorosítani lehetne, a „nyóckeren” kívül el lehetne helyezni megannyi helyszínen, a parlamenttől kezdve a budai villákig.

Merthogy a Pásztorok valahogy mindig gyönnek és gyönnek.

A szoborról sajna csak mobilos képeim vannak, de itt például sok jó fotó és egyéb infó is van.