Vegyél hozzá akció- és tinifilm elemeket, vígjátékreszeléket, autókat, zenét és egy kis romantikát. Keverd össze az alkotóelemeket, majd bizakodj, hogy megkel a tészta. Ha nem, add el keletlenül, talán nem veszik észre.

A meglehetősen idétlen magyar címet viselő Nyomd, bébi, nyomd (eredetileg: Baby driver) kétségkívül erősen nyitott a tengerentúlon. A közismerten szigorú IMDB-n 8,3 a pontszáma, a Rotten Tomatoes kririkusai 95%-ra, a nézői 90%-ra lőtték be, sokan az év legjobb és legeredetibb vígjátékáról írtak.

És bár a magyar előzetes annyira nem győzött meg, talán érthető hogy elcsábultam, és még a premier hetében beültem a Corvin Moziba.

Az első tíz percben még türelmes voltam, húsz perc után már gyanakodni kezdtem, fél óra után pedig már majdnem biztosra vettem, hogy nem az „év legvagányabb filmjére” (lásd: Port.hu), hanem az év nagy blöffjére fizettem be.

Ám mint minden nagy blöff, ez is professzionális, és felületesen nézve – és ez magyarázza a magas pontokat – minden rendben van.

Mindenekelőtt van egy jól hangzó alapszituáció és egy „cool” főszereplő.

Baby (Ansel Elgort), a jóképű, jószívű gengsztersofőr srác, aki fülhallgatóval a fején nyomja padlóig a gázt, amikor bankrablókat kell kimenekíteni a forró és kusza helyzetekből. Aztán a helyzetek még forróbbak és még kuszábbak lesznek, ráadásul belezúg egy pincérlányba (Lily James), akit igyekszik távolt tartani ettől a világtól, de hát ugye sejtjük, hogy ez mennyire sikerül.

A blöff része, hogy a színészek nagyot alakítanak (még Kevin Spacey is itt van a House of Cardsból), a dialógusok elsőrangúak, a jelenetek takkra követik egymást, a kameramunka hibátlan, minden csillog-villog, minden olajozottan működik. Csak éppen az alkotóelemek sehogy sem állnak össze egy kerek egészé.

A zseniális rendezőknek szívük joga összekavarni és újragondolni a filmes szabályokat, ideértve a műfajokat. Aki azonban nem a zseni kategóriába esik, annak nem ajánlatos  elengednie ezeket a kapaszkodókat.

Edgar Wright elengedte őket, és el is vesztette az irányt: a különböző műfajok nem megtermékenyítik, hanem kioltják egymást. A Nyomd, bébi, nyomd vígjátéknak soványka, akciófilmnek vagy autósfilmnek híg, a romantika mellékszál, még akkor is, ha Lily James nagyon jó színésznő.

Talán még leginkább tinifilmnek megy el némi szódával, a fiatalok talán nem méláznak el a sztoriban tátongó lyukakon, az események következetlenségein, a papírmasévékonyságú, instabil karaktereken, csak élvezik a látványt, a pörgést, a zenét. (Mellesleg ez utóbbi is a várakozásaim alatt teljesített.)

Én mindenesetre az idő előrehaladtával egyre kevésbé élveztem bármit is.

A fentieken kívül bosszantottak a klisék, az elszalasztott lehetőségek (talán egy jó kis road movie-t ki lehetett volna kanyaringtani a végéből), az elvarratlan szálak, és maga a történet naivan fura lezárása.

Amikor kijöttem a teremből, csak simán csalódott voltam, de minél jobban átgondolom ezt a filmet, az annál gyengébbnek tűnik, úgyhogy gyorsan lepontozom, amíg nem húzom még ennél is lejjebb.

Értékelés: 5/10