közlekedés


téli időszámítás

Sötétség délben, avagy megint hülyeségre készülünk a nyári időszámítással

Ha valaki utáltja az óratekergetést, akkor az én vagyok. Színtiszta idiotizmus, ahogy európaiak százmilliói évente kétszer ide-oda állítgatják az órákat, állnak a vonatok a nyílt pályán, majd napokig, hetekig ásítoznak vagy éppen álmatlanul forgolódnak az emberek.


massive_attack_nyito

Massive Attack-koncert Bécsben: Más ligában játszanak

Azért nem jó ilyenre menni, mert utána az ember hasonlítgatni kezd. Abból pedig nem lehet jól kijönni. Nem először Az annak idején a cd-tokba csúsztatott jegyek szerint 1998-ban láttuk a Massive Attacket Bécsben. Életem egyik legnagyobb koncertélménye volt. Hihetetlen, hogy azóta 18 év telt el. Nem vagyok egy nosztalgiázó típus, […]


Megbüntettek gyorshajtásért Ausztriában

„Már legalább egy éve nem büntettek meg a rendőrök” – így dicsekedtem mostanában ismerőseimnek, hangomban a jó útra tért szenvedélybeteg büszkesége bujkált. Merthogy valamiért vonzom a rendőrök csekkjeit. Továbbra is meggyőződésem, hogy semmivel nem vezetek gyorsabban, mint az átlag, de a hosszú somogyi falvak szélén, a kihalt kis-balatoni utakon vagy […]

Az ilyen jellegű Somogy megyei falvakban néha nem bírok magammal. Szerencsére a háttérhatalom és közlekedési rendőrök mindig móresre tanítanak.

New York, metrómegálló

Turistaként menni Amerika (2): Az odaút és az első találkozás

Az első órák nem voltak mentesek a kisebb-nagyobb zökkenőktől. Előzmények: Turistaként menni Amerika: Egy USA-látogatás részletes krónikája (tartalomjegyzék) Turistaként menni Amerika (1): Előkészületek, utazás, szállás, árak, egyebek Indulási oldal: Liszt Ferenc Reptér Az előkészületek közül kihagytam azt az apróságot, hogy a budapesti reptérnél foglaltunk parkolót az autónak. A viszonylag normális […]