Massive Attack-koncert Bécsben: Más ligában játszanak


Azért nem jó ilyenre menni, mert utána az ember hasonlítgatni kezd. Abból pedig nem lehet jól kijönni.

Nem először

Az annak idején a cd-tokba csúsztatott jegyek szerint 1998-ban láttuk a Massive Attacket Bécsben. Életem egyik legnagyobb koncertélménye volt.

Hihetetlen, hogy azóta 18 év telt el.

Nem vagyok egy nosztalgiázó típus, de amikor pár hónappal ezelőtt a Spotify elém tette a Massive Attack Bécsbe látogatását, egy belső hang azt búgta csábítóan: erre el kellene menni.

Egy-két hetet még vacilláltam, ez elég volt ahhoz, hogy majdnem lemaradjak róla. Már csak a drágább (60 eurós) jegyek maradtak, abból is alig néhány tucat. Gyorsan befoglaltam kettőt, és jól tettem, az esemény Facebook oldalán ezután már csak a reménytelen jegykeresésről szóltak a hozzászólások.

Belépő

Szóval szombat este ott toporgunk az egykori bécsi gázgyár, a Gasometer egyik téglahengerében. Az ipari épületegyüttest lakásokká, bevásárló- és kulturális központtá alakították. A koncerttermet a Bank Austria szponzorálja, bizonyságul annak, hogy vannak olyan bankok, amelyek nem a fociban és a köréje telepedő maffiában látják a nagy lehetőséget.

A bejárat előtti műfüvön már gyülekezik a tisztelt közönség. Készítek róluk egy képet, és jól teszem, ha nem tettem volna, akkor még ennyi saját fotóm sem lenne a koncertről:

Gasometer, Bécs

A bejáratnál a biztonsági személyzet ugyanis kedvesen, de magabiztosan elkobozza a fényképezőgépemet, amit majd a koncert végén kapok vissza. „No, legalább erre nincs gond” – motyogom félig őszintén.

Mellesleg a motozás során másokktól is elkoboznak mindent, ami balesetveszélyes vagy gyanús (spray, sporteszköz, termoszok stb.). Párizs után mondjuk több mint érthető.

Helyszín

Elég sok helyen voltam már koncerten Bécsben, a „Bank Austria Halle” azonban eddig kimaradt. Most gyorsan felderítem a terepet.

A tervezők meghagyták a helyszín ipari jellegét, az alacsony belmagasság, a tompa, színes megvilágítás, falfirkák azt sugallják, hogy most nem az operettek fővárosában, hanem az alternatív zenekultúra egyik emblematikus európai helyszínén vagyunk. A plakátok tanulsága szerint számos izgalmas zenekarnak ez a legkeletibb koncerthelyszíne a turnékon.

Tanulságos, hogy kb. 10 büfé is üzemel, így viszonylag nagy sorban állás nélkül be lehet szerezni az italt. Nekem is sikerül: 5,10 eurót fizetek egy sörért, amiből egy eurót visszakapok, amikor leadom a műanyag poharat.

Mennyi az idő?

A büfé előtti foteleknél először a mellettem ülő lány kérdez valamit németül, majd miután jelzem, hogy nem értem, a barátja ismétli meg angolul: „What’s the time?”

Wow! Évtizedek óta tanítom, hogy hogyan kell angolul mondani: „Mennyi az idő?”, de a tankönyveken kívül még soha nem hallottam élőben. Miért is kérdezné meg ezt bárki a mobiltelefonok korában?

Ők viszont tényleg tudni akarják. Láthatóan sem órájuk, sem mobiltelefonjuk nincs. Na igen, a trip-hop zene kedvelői és a stílust gyakorlatilag megteremtő Massive Attack rajongói nem izgatják magukat túlságosan az idő miatt.

A zenekar fennállásának közel három évtizede alatt öt saját nagylemezt hozott össze, volt, hogy szinte teljesen eltűntek, aztán váratlanul felbukkantak egy lemezzel, ami vagy tetszett a kritikának, vagy nem. Őket láthatóan nem nagyon izgatja sem a kritika, sem az idő múlása; öntörvényű egy társaság.

A bristoli zenekarhoz kétségkívül illik az osztrák főváros időtlensége, tartózkodó szertelensége.

Young Fathers

Nyolc órára van hirdetve az előzenekar, a Young Fathers. És láss csodát, nyolc óra nullanulla perckor színpadra is pattan a három énekes fickó, plusz a dobos.

A Young Fathers (fiatal apák) tipikus példája annak, hogy mindig van új a nap alatt, annak ellenére, hogy mindig azt hisszük, eljött a zene a vége.

Az edinburgh-i fekete-fehér vegyes csapat 2014-ben megnyerte Mercury-díjat, amin a látottak, hallottak alapján cseppet sem csodálkozom.

Nem tudom, el lehet-e képzelni, de az egész olyan, mintha a Backstreet Boys-t összeházasítanánk valami jóféle indusztriális zenével, hirtelen a Test Department jut az eszembe. Nagyon karakteres ritmusokra épülő, hol hiphopba, hol popba hajló vokál.

Élőben mindez megfűszerezve dinamikával és hiteles előadással. Kicsit zavaró ugyan, hogy a hatalmas színpadon a négy férfi egy panelkonyha nagyságú helyszínre van bezsúfolva, merthogy a helyet a Massive Attack – egyelőre gondosan letakart – eszközállománya foglalja el.

Ekkor még nem tudjuk, hogy a Young Fathers később „kárpótolva lesz”, mindenestre a fiúk elég határozottan állást foglalnak a bevándorlás kérdésében, ami nem meglepő: hármuk közül gyakorlatilag ketten maguk is bevándorlók.

Massive Attack: más ligában játszanak

Bevallom, kicsit féltem én ettől a koncerttől: eleget láttam már a zenében azt, hogyan rombolja le valaki saját szobrát.

De már az első szám alatt nyilvánvaló volt: a Massive Attack abban a ligában játszik, ahol lehetnek a csapatoknak rosszabb évadjai, de ettől a csúcs még nem kérdőjeleződik meg.

Bár a zenekarban hivatalosan csak ketten – Robert Del Naja („3D”) és Grant Marshall („Daddy G”) – vannak, de folyamatosan 6-10 ember van azon a színpadon, amelyet ellepnek a hagyományos hangszerek és az elektronikus kütyük. („Ennyi technikával le lehetne vezényelni egy Marsra szállást” – jegyzi meg a nőm.)

Egymás után jönnek a régi nagy slágerek és az újabb dalok, minőségben, stílusban, filozófiában, nincs nagy különbség közöttük, nagyon vájt fülűnek kellene lennie annak, aki ismeretlenül próbálná korszakolni ezeket a szerzeményeket.

A közönség egyforma lelkesedéssel fogad mindent, a legnagyobb sikere talán a Teardrop-nak van, amely az utóbbi évtizedben egy zenei ráncfelvarráson is átesett. (Sokaknak a Doctor House főcímzenéjeként ismerős.)

Már maga a szomorú, éterien melankolikus zene is borzongató, de akinek ez még nem lenne elég, sokkoló vizuális élményt is kap a színpadról.

A video posted by @sasko_p on

Kilenc darab mozgó ledfal segítségével másodpercekre programozott színek, fények, feliratok és képek érkeznek, hol depressziónkat erősítve, hol egy „felhőn túli világ”-ba emelve. Politika A lemezek alapján nehéz elképzelni, hogy a sötét, borongós, filozofikus belső utazásokra invitáló dalok mellett létezik egy közéleti, politikus Massive Attack is, amely karakteresen állást foglal a világ nagy kérdéseiben. Amikor az amerikaiak és a britek megtámadták Irakot, a zenekar kihagyta nevéből az ’Attack”, azaz támadás szót, és Massive néven koncerteztek. Így végül is nem meglepő, hogy napjaink eseményeit sem hagyják szó nélkül.

A photo posted by @misohr on

A fent említett ledfalakon alkalmanként német és angol nyelvű üzenetek jelennek meg, amelyek direkt vagy indirekt formában egy igazságosabb, békésebb, megértőbb világ mellett kampányolnak.

Én meg ott ülök a galérián, és nem tudom eldönteni, hogy zavarnak-e ezek a rendhagyó, de mégiscsak nyílt állásfoglalások, vagy örülök annak, hogy – a közönség reakcióiból következtetve – milyen sokan vannak, akik úgy gondolkodnak, hogy a bezárkózás, a nacionalizmus gyarló és önző politika, ugyanakkor a mostani generációk soha nem látott esélyt kaptak, hogy a felülemelkedjenek határokon, dogmákon és kapzsiságon, és egy minden eddiginél élhetőbb világot építsenek.

Ráadás

A hosszú unszolás után adott ráadás – jellemzően – szintén rendhagyó.

Az extra blokk egy részét ugyanis a Young Fathers kapja. Az előzenekar énekeseit a Massive Attack zenészei kísérik, így téve hitelessé például a „segítés” és a „megosztás” korábban falra vetített szlogenjeit.

A legvégén aztán eltűnik a világpolitika, helyette jön többek között a legendás „Unfinished Sympathy” majd az intim katarzis, és mikor felkapcsolják a csarnokban a fényeket, az jut eszembe, hogy talán kár ilyen koncertekre menni, mert utána akaratlanul is más mércével méregetek. Abból pedig nem sok jó sül ki.

Szombat esti eső

Mikor kilépünk a Gasometerből, Bécs külvárosában rendesen esik az eső, részeg tinédzserek üveget szorongatnak az utcalámpák fényében, amint mennek egyik partiból a másikba.

Így aztán Igazi Massive Attack-es hangulatban várjuk az utolsó villamost, ami menetrendszerűen meg is érkezik.

Szeretem a megbízható dolgokat.

Értékelés: 9 /10

Kapcsolódó?

 

Még előző este történt, ugyancsak a villamoson. A szálláson azt mondták, hogy ne aggódjunk, a járművön is tudunk jegyet venni. A villamoson meg is találjuk az automatát, de kiderül, az papírpénzt nem, csak érmét fogad el. Olyan pedig nincs nálunk. Megszólítok egy utast, hogy tudna-e egy tízeuróst váltani. Segítőkészen turkál a pénztárcájában, majd sajnálkozva mondja, hogy nem. Erre mások és elkezdenek keresgélni. Végül egy hallgatag, elegánsan öltözött, hatvan év körüli úriember int, hogy menjek oda hozzá. Kezembe nyom kétszer két eurót. Mondom, hogy ez nem lesz jó, mert 10 eurósom van. Tartsam csak meg – mondja kevert német és angol nyelven. Kicsit zavarban vagyok, de elfogadom. Megköszönöm, de láthatóan nem tart igényt a hálámra. Amikor leszállok, próbálom keresni a szemkontaktust, hogy egy utolsó köszönetet biccentsek neki, de elfordítja a fejét, csak nézi az esőben ázó bécsi utcákat.

 


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés