Pénzcsipesz, avagy megint rossz lóra tettünk


Utoljára talán gyermekkoromban volt pénztárcám, patkó alakja volt, talán kedveltem is, de hamar leszoktam róla. Azóta semmiféle ilyesmim nem volt.

Mi a fenének cipelnék magammal egy tartót, ami nagyobb helyet foglal el, mint maga a tartalom.

Sokáig ömlesztve tároltam a pénzt a zsebemben, majd rászoktam a pénzcsipeszre.

Ahhoz képest, hogy mennyire kitett az elvesztésnek egy ilyen tárgy, nem is volt belőlük olyan sok.

Fiam megörökölte a tradíciót, és amikor nemrég közölte, hogy a budapesti éjszakában elveszett a csipesze, megértően bólintottam, egyben megkönnyebbülve lekönyveltem, hogy legalább megvan a következő ajándék.

Csak hát nem is volt olyan könnyű a pótlása.

A pénzcsipeszeim eddigi biztos beszerzési forrása, a Kőszegi utcai táska- és ajándékbolt ugyanis végleg bezárt (v.ö. szárnyal a kiskereskedelem).

Az egyik ékszerboltban ajánlottak egyet 40 ezer forintért, állítólag ezüst vagy mi. Biztos van olyan, akinek erre van szüksége.

Aztán öt üzletben azt mondták, hogy nincs, nem is lesz, majd a hatodikban mutattak egy baromi randát ötezer forintért. Olyant, amit gáz elővenni bárhol.

Így aztán hazaérve megnéztem a kínálatot a világ legnagyobb webáruházában. Az Amazon.com angol leágazása több mint 126 ezer (!) találatot adott ki a „money clip” keresőszóra.

Pénzcsipesz

Néhány perc után találtam is kellőképpen pofás, de mégis elveszíthető terméket. Amikor átszámoltam, 1500 forint jött ki. Ennyi pénzért vállalták az ingyenes londoni kiszállítást és a monogram belevését is. Hm. E-mailben elküldtem nekik a betűket, ők leokézták, hogy rendben, majd néhány nép múlva tényleg ott volt a csomag a londoni címen. Onnan magánúton  jutott el Szombathelyre.

Ötször olyan pofás és minőségi, mint a szombathelyi ötezer forintos.

Közben azt számoltam, hogy ebben az 1500 forintban nemcsak a kiszállítás és az egyedi gravírozás van benne, hanem az alapanyag, annak a szállítása, munkabérek, a járulékok, az áfa és egyéb adók, a gyártónak és az Amazonnak a haszna.

És mikor eldicsekedtem a kollégáknak a nagy fogásról, ők azt válaszolták, hogy éppen most rendeltek Ázsiából 16 gigabájtos pendrive-ot, 900 forint volt házhoz szállítással.

Akárhogy számolom, máig nem értem, hogyan jöhet ez ki matematikailag, azt viszont nagyon is értem, hogy egy olyan világ jön, ahol alig lesz értéke a tárgyaknak, mert azokat vagy ipari rabszolgák vagy robotok készítik.

Amelyik ország erre épít, annak annyi.

És nekünk egyelőre nincs jobb ötletünk.

Az Orbán-féle oligarcha-kapitalizmus által erőltetett iparosítás arra jó volt, hogy stabil talajt adjon Gyurcsányék ámokfutása után, de nagyon gyorsan menekülni kellene előre, mert úgy tűnik, nagyon nehéz, talán lehetetlen lesz megélni gumiabroncsokból, autóhuzatokból és kuplungokból.

Ha nem akarjuk, hogy a perifériáról végképp a süllyesztőbe kerüljünk nem a nem létező migránsokról, hanem a jövőről kellene beszélnünk, nem kretén stadionokat kellene építeni, hanem erőn felül kellene önteni a pénzt az oktatásba, az óvodától kezdve az egyetemig, matematikára, gondolkodásra, a kreativitásra, a kreatív művészet élvezetére és gyakorlására tanítani az új generációt.

Még a lesajnált bölcsész szakok is tartogathatnak meglepetéseket.

Ha most kezdenénk az irányváltást, már az is késő lenne.

De persze nem fogjuk elkezdeni, mert hát a kormánynak megannyi érdeke van, és könnyen beláthatjuk, hogy az oktatás, a tudás és a kreatív gondolkodás egészen biztosan nem tartozik közéjük.

Így viszont nem lesz ez egy egyszerű menet.

A jelenlegi brutál politikai kurzust az uniós pénzek tartják mozgásban, ha azok elapadnak, majd jön a betonra fejjel landolás, amit – ahogy azt megszokhattuk a Lajta ezen partján – főleg a mi fejünk fogja megérezni.

Ráadásul már a pénzcsipeszkészítésben sem tudunk labdába rúgni.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
wpDiscuz