Kisfickók a kertemben


A bogarak sajnos jobban kihasználják az indián nyarat, mint én.

Kicsit restelkedve kell bevallanom, hogy gyerekkoromban többször is egymásnak eresztettem a vörös- és a feketehangyákat.

Nem kell itt semmiféle szimbólumra vagy politikai párhuzamra gondolni, egyszerűen csak ültem a virágoskertünk lépcsőin a használaton kívüli ajtó előtt, és órákig néztem hogyan birkóznak az egymásnak ugrasztott rovarok.

A gyerekek kegyetlenek.

Rovarok a kertemben

Mentségemre legyen mondva, később talán ledolgoztam bűnömet: pókok, darazsak és egyéb ízeltlábúak tucatjainak, talán százainak életét mentettem meg, amikor újsággal, pólóval vagy csak úgy szabad kézzel kitessékeltem őket a nappalink vagy a fürdőszobánk ablakán.

„Menjetek, éljetek!” – mondtam.

Mert nemhogy nem félek tőlük, de kedvelem ezeket a kisfickókat, tetszik, ahogy hálót szőnek és virágport gyűjtenek, repkednek és cipelnek, lótnak, futnak, élik titokzatos életüket.

Mi meg nem vesszük észre őket, mert kicsik, nekünk meg nincs időnk ilyen hülyeségekre.

Rovarok a kertemben

Rosszabb estetben aztán észrevesszük és agyonütjük őket, mert így szokás. Gondolom, ez is valami bennünk ragadt valami evolúciós izé, mint a rasszizmus, a csordaszellem és a többiek.

A kisfickókat a nyár végén fedeztem fel a kertben, nyilván eddig is ott voltak, csak én sem nem törődtem velük, ahogy nektek, úgy nekem is volt más dolgom bőven.

De egyszer csak valamiért megakadt rajtuk a szemem, ahogy jöttek-mentek a kerti asztalnál.

Rovarok a kertemben

Ne gondoljatok semmi drámaira, sehol orrszarvú- vagy szarvasbogár, sőt még egy mókás ganajtúrót sem láttam.

De nem a bogárarisztokrácia a lényeg.

Amúgy a kertben (ahogy a melléket ábra mutatja) még javában nyüzsgő darazsak, katicabogarak és társaik sokkal jobban kihasználják az indián nyarat, mint én, aki reggeltől estig dolgozik és inkább a hangyákhoz áll közelebb. Mármint ha eltekintünk a társasági élettől.

Rovarok a kertemben

Most azon gondolkodom, hogy kéne venni valami bogármeghatározót, csak félek tőle, hogy úgy járok, mint a fameghatározós könyvemmel, amit egyszer vittem magammal az erdőszélre, de akkor sem néztem bele.

Meg amúgy is jön a hideg, a kisfickók elbújnak vagy elmúlnak, nekem meg eszembe sem jutnak a jövő tavaszig, amikor majd megint szelíden hajtom kifele a társaságot újsággal és a pólóval, aztán nézegetem őket a kertasztalon.

Rovarok a kertemben

Megnyugtató, hogy a világnak ezen apró szegmensén nincs különösebb javítanivaló.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés