Írástudók-e még az írástudók?


Babits Mihály 1928-as írásába botlottam az interneten, amelyben az írástudók árulásáról elmélkedik. Ha nincs jobb dolgotok, ezennel meghívlak benneteket egy néhány perces köldöknézegetésre.

Már fogalmam nincs, hogy milyen hírt vagy újságot olvastam, amikor beugrott, hogy “Az írástudók árulása”.

De nem emlékeztem pontosan, hogy ki írta, és hogy mi is ez.

Néhány másodperc múlva a Google a Magyar Elekronikus Könyvtárba (MEK) vitt, ahol is Babits Mihály 1928-as hosszabb írása vártJulien Benda 1927-ben megjelent Az írástudók árulása c. könyvéről.

Babits Mihály

Babits az ismertető ürügyén részletesen kifejti a kérdésről saját gondolatait is.

Ennek lényege, hogy a szellem emberei – akik a papi kasztból fejlődtek ki – egykor az Istent és az egyetemes igazságot (a Morál és az Észt) szolgálták, mára ugyanúgy saját kis érdeküket hajtják, mint az átlagember.

Ezzel árulást követnek el.

Bevallom, Babitstól sokáig idegenkedtem, ennek oka jórészt József Attila lesújtó véleménye volt, azonban érezhetően lassan hozzá is hozzá öregszem (ahogy történt ez korábban Adyval vagy Thomas Mannal.)

Babits írását itt olvashatjátok teljes terjedelmében.

Nem könnyű olvasmány, nemcsak azért mert monitoron eleve idegenkedünk ez ilyen típusú prózától, de ezért is, mert tele van egykori aktualitásokkal. (Ez nem jelenti azt, hogy nem érdekesek a pártpolitikáról, a pacifizmusról, a szocialistákról és többiekről szóló megállapítások. Sőt.)

Nem értek minden gondolatával egyet, továbbra sem lesz Babits a vezérlőcsillagom, de mindenestre most önkényesen kiragadok belőle néhány részletet, annál is inkább, mert a bevezetőben köldöknézegetést ígértem.

A kiscímeket én adtam, a többi Babits-idézet.

A tömegnek kész gondolatok kellenek

“A nagy tömeg tétlen és vak, mint a test volna fej nélkül; megy, amerre viszik; neki nincsenek problémái a fizikai megélhetés problémáján kívül. A Kor lelkét az írástudókban kell keresni. Ők mozgatják a „század lépteit”; hatalmuk egyre nagyobb e papiroskorban. A modern újságírás mindjobban fölmenti a tömeget a gondolkozástól, kész gondolatokat szállítva neki, hogy beteljesedjen a munkafelosztás, amely differenciáltabb szervezetekben mind tökéletesebb. Ami a gondolkozásra, ugyanaz vonatkozik az érzésre is, és a tömegek lelki életének minden más „kollektív funkciójára”: mindezekért egyre kizárólagosabban az írástudók felelősek.”

Az írástudók beszálltak a napi harcokba

“Mindenütt ugyanaz a látvány; mindenütt – „szellemi életünk egész terén”, ahogy mondani szokás – elhagyták az írástudók földi harcok fölött álló magasságukat, s leszálltak a harcba vagy – saját kifejezésük szerint – az „életbe”; leszálltak, nem személyükkel, hanem doktrínájukkal, ami eddig egyetlen bíró volt itt, az Ész levetette bírói palástját, a harc megvakul, nemsokára nincs bíró, csak harcos: az írástudó éppoly harcos lévén, mint a többiek.”

“Mily tragikus szavakat adhatna ez a tragikus helyzet egy igazi írástudó ajakára! A modern írástudó számára nem tragikus az. Ő a legkényelmesebb megoldást választja: a bűnt, mihelyt az ő hazája bűne az, egyszerűen kinevezi erénynek – és akkor többé semmi baj!”

“Az „áruló” írástudó tehát nem avval lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, melyre ujja mutat. Az árulást akkor követi el, ha nem is mutat többé a csillagra.”

Az egyházról, vallásról

“A háború bizonnyal nem krisztusi dolog; s Krisztus papja, aki békéről és testvériségről szónokol, s közben megáldja a gyilkos fegyvereket, mindenképp szomorú és tragikus látvány.”

“Hol vagyunk már a katolicizmustól, és az egy igazság-tól, melyet vallásunk hirdet, akár az egy Istent? Az Isten sem egy már. A magyarok Istene kilencszáz éven át a keresztény Isten volt, elég hatalmas arra, hogy minden népnek külön is istene tudjon lenni, mint ahogy a Végtelennel szemben minden pont középpontnak érezheti magát. De ma már elégedetlenek a nemzetek evvel a közös vallással: még az Istent sem találják elég nagynak, hogy nyugodtan megosztozzanak rajta.”

Magyar igazság?

“A gyönyörű szó: magyar igazság, mely valamikor Magyarország igazát jelentette (igényét a mindenütt érvényes Igazságra): hovatovább más jelentést vesz föl. Magyar igazság úgy hangzik e modern ajkakon, mintha a magyaroknak egészen külön igazságuk volna, különböző a külföldön úgynevezett igazság-tól, mintha az igazság nemzetenként változna, s nem volna fölöttes és pártatlan bíró, hanem csak az érdekek helyi szolgája.”

A szocialistákról

“Így oldódnak föl lassanként ebben a szomorú században a legfelsőbb, legszellemibb dolgok e földi, és, hogy úgy mondjam, testi élet harcaiba, melynek csúcsa és koronája a fajok és nemzetek körül való harc úgy, mint az állatoknál a falkák, rajok és bolyok körüli. Ezen a lejtőn nincs megállás; a szocialisták hiába hirdetik s olykor hiszik is magukat a Béke és Emberközösség különb professziójú harcosainak: ők csak egy lépéssel tovább mennek még ezen az úton, s a Faj és a Nemzet még mindig magas, még mindig önzetlen, az egyén közvetlen céljain túlnyúló harcait cserélik meg pusztán az egyén minél jobb megélhetéséért küzdő szövetkezetek immár egyenesen s bevallottan anyagi célú harcaival.”

A művészetről

“A kor tükre, a művészet, tisztán mutatja minde változásokat. Az „irodalom bukásáról” beszélnek, s csakugyan nyilvánvaló az érdeklődés rohamos megapadása e legszellemibb művészét iránt, melynek legalább eszköze a gondolat. Teljes hatásukat csak azok a művészetek tartották meg, melyek közvetlen és testileg hatnak az ösztönökre: mint a zene, a tánc. A színházakban a színész fontosabb lett a darabnál.”

“A művészet azonban, mely kilép természetes halhatatlanságából, és belép az Életbe, hogy annak ösztöneit kiszolgálja, vagy küzdelmeinek kikiáltója és plakátja legyen, nagyon kicsiny hellyel kénytelen ebben az Életben megelégedni. Ösztönök kiszolgálói, harcosok, kikiáltók és plakátok bizonnyal vannak különbek és közvetlenebbek őnála. Ahol a Kultúra értékmérőjét nem a Szellemiség adja, hanem az Életesség princípiumai, a harcos Tett s az Ösztönök ereje és primitívsége: ott bizonyára nem logikus az író, ha csekély megbecsültetéséről panaszkodik. Ott a Kornak van igaza, mely őt detronizálja a magaslatról, hova előző századok állították, s helyébe az Aviatikust, a Bokszbajnokot vagy legföllebb még a néger táncosnőt helyezi.”

A sportkultuszról

“S hadd figyelmeztessem itt a testi kultúra különböző apostolait a jobb- és baloldalon állásfoglalásuk kétféle következetlenségére. Az egyik rész, mely a nyers erő kultuszának, a Sportnak és Militarizmusnak varázsa alatt áll, a Tradíciók tiszteletére, a Tények és Történelem vallására szeret hivatkozni, s elfelejti, hogy a Tény éppen az, amit elmondtam, hogy a Tradíció nagyon hangosan és nyilvánvalóan a Szellemi Kultúra pártján sorakozik; és hogy soha a mi korszakunk előtt, legkevésbé régi vallásos századokban, nem akadt volna írástudó, aki a Testi Kultúrát fölébe helyezte volna, vagy akár csak egyenrangúnak is ismerte volna el a Szellemi Kultúrával. Nem; sőt elméletben még a zord katonák és hadvezérek is meghajoltak a Szellemi Kultúra felsőbbsége előtt; s a fejlődés e Szellemi Kultúra folytonos erősbödése felé vezetett, egész a XIX. századig.”


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés