A csiszkafa


A csiszkafa elnevezést még aputól tanultam, bevallom, fogalmam nincs, hogy létezik-e ilyen magyar szó, vagy csak  egyik terméke apu szóképzési tehetségének. És juszt sem nézem meg a Google-n.

Meg hát mindegy is, nem ez a lényeg, hanem hogy valahova annyira eltettem a csiszkafámat – amit még aputól kaptam -, hogy hiába kajtattam hetekig a kis alagsori műhelyemben is annak környékén, égen-földöm nem leltem.

Nem azt mondom, hogy ez a világvége, de azért zavart. E nélkül ugyanis nem lehet rendesen kézzel csiszolni, vagy legalábbis én úgy érzem.

No de a nyár kimondottan azért van, hogy tegyünk valamit az entrópia, azaz a rendezetlenség ellen.

A termodinamika második főtétele szerint ugyan ez teljesen reménytelen, mai tudásunk szerint előbb-utóbb a káosz győzedelmeskedik az univerzumban, no de minél nagyobb erőkkel dacolunk, annál nagyobb a harc esztétikai értéke.

Meg különben is: Madách óta tudjuk, hogy „az ember célja e küzdés maga”, és hát az anyagi világ alaptörvénye meglehetősen komoly ellenfélnek számít, nehéz győzelmet kicsiholni ellene pusztán Facebook-lájkok gyűjtésével.

Na szóval ott tartottam, hogy a nyár nálam az entrópia-ellenes meccsek főszezonja. Volt eddig zárjavítás, lakásfestés, iroda-nagytakarítás, fiókenyvezés, villanyszerelés, kerticsapcsere és sok minden.

És most itt ez a csiszkafaügy.

Miután a régi csiszkafámat elnyelte az entrópia, kerestem egy pallódarabot, leszabtam méretre, reszelővel kicsit gömbölyítettem, csiszolóval kicsit simítgattam, majd az aljára parafalemezből puha talpat applikáltam rá.

Ez utóbbira nem tudom, mi szükség van, de apuén is volt valami hasonló.

A csiszkafa

Ahogy látjátok, a mű elkészült, amely nemcsak azt jelzi, hogy újabb kis csatát nyertem, de azt is, hogy újabb fegyverem van a további küzdelmekhez.

Ugyanis ezzel fogom majd a fürdőszoba falát megcsiszolni, a régi szekrényt festéshez előkészíteni, és más, komoly szerepet is szánok neki a későbbi összecsapásokban.

De az a legkellemesebb, hogy amikor kezembe veszem, már nem is érdekel, mi lesz majd a nagy háborúm végkifejlete.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés