Év szerinti archívum: 2013


A Wall Street farkasa: egy felületes és harsány életforma felületes és harsány filmje

Akárhogy kutakodok emlékeimben és az interneten, nem jut eszembe annak a játékfilmnek a címe, amely a késő hetvenes, kora nyolcvanas években készülhetett, és az olasz neofasiszta fiatalok szorgos mindennapjait járja körül. Annak idején a hazai mozik is bemutatták, valószínűleg abból a pedagógiai célból, hogy elrettentő példát mutassanak a szocializmust építő […]


Hamuporszívó

Aki azt hiszi, mint eddig én, hogy a spam csak arra jó, hogy bosszantson, illetve hogy eldugítsa az elektronikus postaládánkat, az akár kellemesen csalódhat is. Néhány perccel korábban ugyanis ez landolt a laptopomon. “Tudja, hogy a hamuporszívó mi mindenre használható még? A falevelek még mindig ellepik pázsitját? Kiporszívózta ünnepi autóját? […]


Pénztárgép-átállás: olyan, mintha szándékosan csinálnák

„Tudjátok mit, csesszük el ezt is látványosan” – jött valakinek az ötlet a minisztériumban, a többiek pedig rábólintottak: „Igen, ezzel kellően be tudunk égni megint.” Így munkához láttak online pénztárgépek ügyében, és menet közben el is csesztek mindent, amit csak bírtak. Tologatták az időpontokat, engedélyezték a gépeket, majd betiltották, aztán […]


Államosított tankönyvkiadás és a Z-generáció

Ahogy arról bizonyára ti is hallottatok, a parlament ma a karácsonyváró hangulatban – mint egy mellékesen – államosította a tankönyvkiadást, és ennek velejárójaként úgy döntött, hogy kétféle tankönyv elég, merthogy minek azt cifrázni, az állam majd lerendez mindent. És sem akarom cifrázni túlságosan, de csak kikívánkozik belőlem pár mondat, ahhoz […]


Elmeorvosi vizsgálathoz kötném

Már hónapokkal ezelőtt olvastam róla, de elhessegettem magamtól a hírt, mondván, ez nem lehet igaz. Ennyire nem lehetnek hülyék. Ám egyre inkább úgy néz ki, hogy de, lehetnek. Központosítanák a nyelvoktatást is. Azaz én mint nyelvtanár – diplomával és legális vállalkozással – nem taníthatnék nyelvet. Mert ahhoz szerintük külön központi […]


20 dolláros történelem: a Kennedy-gyilkosság

Még mindig a Time papirosát olvasgatom. Végre volt időm átrágni magam azon a két terebélyes cikken, melyek a Kennedy-gyilkosság 50. évfordulója alkalmából születtek. Ha akadnak közületek olyanok, akik fogékonyak a történelem iránt, azoknak bizonyára sok újdonságot nem tudnak mondani ezek az írások, és bevallom, engem sem a történelmi tények csigáztak […]


Kijevben esik a hó

Óh, persze, tudom, hogy nincs itt szó semmilyen abszolút igazságról. Nappalim kis zugából internetezve véletlenül sem akarom azt hinni, hogy tudom, mi és miért történik most a kijevi utcákon. Talán akik ott vannak, ők sem tudják. Illetve ahányan ott vannak, annyiféle igazság. De abban mindig van egy kis forradalmi romantika, […]


Óvakodjatok a finommechanikámtól!

Azt hiszem, összességében nem sok kivagyiság szorult belém, ennek ellenére kellemetlen érzés szembesülni a saját korlátaimmal. Főleg azokon a területeken, amikben oly nagyon szeretnék jó lenni. Nem örültem például, amikor rájöttem, hogy belőlem soha nem lesz jó gitáros, mert nincs hallásom. Aztán nemcsak a Jimi Hendrix-szet, de a Picassót is […]


Továbbfejlesztett rezsicsökkentés Venezuelában

Kaptam ajándékba egy friss, ropogós Time magazint. A karosszékben lapozgatva átfut rajtam az a kellemes érzés, ami akkor tölt el, amikor minőségi nyomtatott sajtót olvasok. A tördelés, a témaválasztás, a szöveg és a fotók színvonala, a mögöttes tudás egy rafináltan édes szellemi táplálékká áll össze. (Homályosan emlékszem, valamikor hasonlót éreztem […]