oktatás


A nap, amikor a politikusok újfent megszakértették a nyelvvizsgát

Minden statisztika szerint az unió országai közül Magyarországon a leggyalázatosabb a nyelvtudás. És hiába telnek múlnak az évek, a helyzet egy tapodtat sem javul. Nem is túl bonyolult erre a magyarázat: olyanok vannak döntési pozícióban, akiknek fogalmunk sincs az amúgy nem is túl bonyolult összefüggésekről. Ma például a politika mutatta […]


Technika és matekóra

Miközben csak Szombathelyen 400 millió (!) forintot költöttek a gyakorlatban szinte használhatatlan digitális táblákra, addig az iskolavécékbe már nem jut papír (tényleg). A múltkor egy iskolaigazgató egy privát beszélgetésben ecsetelte, hogy hogyan is működnek pénzügyileg, amióta a Klikhez kerültek. Borzongató volt hallgatni. Nyilván amíg a nagy kirakatprojektekhez – fogalmazzunk úgy […]


Államosított tankönyvkiadás és a Z-generáció

Ahogy arról bizonyára ti is hallottatok, a parlament ma a karácsonyváró hangulatban – mint egy mellékesen – államosította a tankönyvkiadást, és ennek velejárójaként úgy döntött, hogy kétféle tankönyv elég, merthogy minek azt cifrázni, az állam majd lerendez mindent. És sem akarom cifrázni túlságosan, de csak kikívánkozik belőlem pár mondat, ahhoz […]


Elmeorvosi vizsgálathoz kötném

Már hónapokkal ezelőtt olvastam róla, de elhessegettem magamtól a hírt, mondván, ez nem lehet igaz. Ennyire nem lehetnek hülyék. Ám egyre inkább úgy néz ki, hogy de, lehetnek. Központosítanák a nyelvoktatást is. Azaz én mint nyelvtanár – diplomával és legális vállalkozással – nem taníthatnék nyelvet. Mert ahhoz szerintük külön központi […]


Bent marad a büdös

Olvasom, hogy megint dübörögnek a reformok az oktatás körül: megalakul a Magyar Pedagóguskar. Ennek biza a fele sem tréfa, barátaim, hiszen a testületnek „javaslattevő és véleményformáló szerepe egyaránt lesz”. Aki csak egy kicsit is dolgozott az oktatásban, már most biztosra tudja, hogy ettől az égadta egy világon kívül semmi nem […]


A felsőoktatási káosz a magyar politikai elit tükre 1

Amikor Magyar Bálint minisztersége alatt nagyobbik csemetém érettségizett, úgy gondoltam, ennél nagyobb káosz már nem nagyon lehet: kiszivárogtak az érettségi tételek, a diákok fájcserélőkön osztották a következő napi kérdéseket, az osztály kétszer írta a matekérettségit és hasonló nyalánkságok. De sikerült überelni Magyar Bálintot. Tavaly a kisebbik csemetém továbbtanulási papírjait készültünk […]