Pénztárgép-átállás: olyan, mintha szándékosan csinálnák



„Tudjátok mit, csesszük el ezt is látványosan” – jött valakinek az ötlet a minisztériumban, a többiek pedig rábólintottak: „Igen, ezzel kellően be tudunk égni megint.”

Így munkához láttak online pénztárgépek ügyében, és menet közben el is csesztek mindent, amit csak bírtak.

Tologatták az időpontokat, engedélyezték a gépeket, majd betiltották, aztán megint engedélyezték. Közben lassítottak, gyorsítottak, sarkukra álltak és visszavonulót fújtak.

A vak is láthatta, hogy hatalmas a káosz, azaz minden a terv szerint alakul.

A kereskedők először kicsit bosszankodtak, mondván, alapvetően ökörség az egész, megint a szívatás megy, mert milyen dolog egyik napról a másikba a kukába szórni a több 100 ezer darab drága, jórészt még jótállásos masinát, amit eddig is a hivatal ellenőrzött. Később aztán nagyon bosszankodtak, amikor látták, hogy ha megszakadnak, akkor sem tudják követni az eseményeket. Mostanában már csak széttárják a kezüket, és kárörvendően mosolyodnak, ugyanis elképzelik, hogy mi lesz itt január 1-én.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdai adatai szerint eddig 7195 online pénztárgépet  helyeztek üzembe Magyarországon a becsült 250 ezerből. Ez cirka 3,5 %-ot jelent, amit komoly sikernek aligha lehet nevezni.

„Azonban a NAV-hoz bekötött online pénztárgépek száma napról napra nő” – írja ma az örök optimista MTI; ami megnyugtatóan hangzik. Végül is akár csökkenhetne is a számuk.

Hogy az elkövetkezendő ünnepi időszakban hogyan sikerül bekötni a maradék 243 ezer gépet, arra azért kíváncsi leszek.

Izgalmas az úgynevezett nagykasszás gépek helyzete is. A patikák, benzinkutak, nagy élelmiszerláncok, turisztikai kiszolgálók, szállodák nyilván egyszerűen meg tudják oldani az átállást a karácsonyi és szilveszteri időszakban.

Aggodalomra további okot adhat, hogy a múlt héten a budapesti nagyfiúk (minisztérium, NAV, kamara stb.) egy pénztárgépes bizottságot hoztak létre.

Szóval néha tényleg olyan, mintha szándékosan csinálnák.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés