Mi a közös Bill Gates-ben és bennem?
Kattintsatok vagy görgessetek, így nemsokára ezen fontos információ birtokába juttok.
könyvek
Bolond Istók a Kossuth Rádióban
Mostanában több sarkos kijelentést is tettem itt a blogon a közmédia hírprogramjai kapcsán. Amiket cseppet sem bánok, de a történet úgy kerek, ha bevallom: a Kossuth Rádióban olykor kiváló magazinműsorokba is belefutok, amikor van kedvem és merszem az FM4-ről áthangolódni. Hallottam például remek programokat a sakk világáról, a flow-elméletről, a […]
Szent Márton tombolája
Az egyszerre állóvíz és egyszerre mozgalmas nyolcvanas évek közepén többek között postásként is dolgoztam a főiskolás éveim alatt. Szerettem ezt a munkát, talán mert akkoriban egy postás még aktívan részt vett körzete mindennapjaiban. Az én körzetem sokáig a 13-as volt, ami a Fő tér és környékét jelentette. Naponta benéztem például […]
Van olyan, hogy realista fiúmese? – Cormac McCarthy: Cities of the Plain
Mielőtt kattintanátok vagy görgetnétek, szólok: vigyázat, könyvről írok.
Európa megmentése
Miközben Orbán Viktor Erdélyen – hű fegyverhordozójával, Tőkés Lászlóval az oldalán – zord igék, főnevek, melléknevek és egy szögesdrótkerítés segítségével védte meg Európát a csak bajt hozó bevándorlókkal és az azok szekerét toló baloldallal szemben, addig én sokkal prózaibb dolgokkal foglalkoztam. Lementem a kellemesen hűvös pincébe, és sok hónapnyi halogatás […]
Gatsby és a földrajz
A mese- és ifjúsági könyveken kívül nagyon kevés olyan van, amiket többször is elolvastam. Talán fél tucat lehet. Ezeknek zöme orosz klasszikus, melyeket először a katonai őrtornyokban faltam, aztán néhány évvel később, mikor úgy éreztem, ismét rám fér a Feltámadás vagy a Bűn és bűnhűdés. És most itt A nagy […]
50
Mindenkinek nagyon köszönöm a születésnapi üzeneteket, illetve a hozzájuk kötődő közös perceket, órákat, napokat és éveket, melyek mögöttünk vannak, és most már velem maradnak.
A császár mellszobra
Nem mondom, hogy az Alexandra a kedvenc könyvesboltom, de az igaz, hogy ott olykor iszonyú jó könyveket lehet kifogni iszonyú jó áron.
Jó múltkorában a cég pécsi központi áruházában három novellásgyűjteményt is kénytelen voltam a kosaramba tenni.
A Noram kiadó „Modern dekameron” sorozatának darabjai voltak, mélyen leárazva, vígan ezer forint alatt, az eredeti ár kb. negyedéért.
A sorozat a novellákon keresztül a 20. századi nemzeti irodalmaiból ad áttekintést. Keménytáblás kivitelezés, igényes tipográfia, írói életrajzokkal, 600-700 oldal tartalommal. Most éppen az osztrák novellákat olvasom Hofmannsthaltól Jelinekig.
Az osztrák próza önmaga is megérne egy misét, de azért az a mise némileg hosszabb és bonyolultabb lenne, mint egy blogbejegyzés.
Most ragadjuk ki a felhozatalból Joseph Roth (1894-1939) írását, mert talán van benne tanulság.
Bevallom, engem eddig mindig idegesített kicsit ez az osztrák császári dolog. Mikor a Schönbrunnt néztem Bécsben, nem az jutott eszembe, hogy milyen szépen van nyírva a sok kilométeres sövény vagy hogy a kastély japán termében milyen jól megy a tapétához az a kis rokokó tükör, hanem az, hogy ezekért a dolgokért mennyi magyar (horvát, cseh, lengyel, osztrák stb.) parasztnak kellett verejtékeznie.
Nos, a zsidó származású Roth – aki élete végén az alkoholizmus mellett megtalálta a katolicizmust is – „A császár mellszobra” című novellájában egy kicsit más szemszögből írja le ezt a tovatűnt világot.
A történet középpontjában egy lengyel nemes, egy igazi császárhű monarchista áll, aki teljes szívéből hisz a soknemzetiségű, sokvallású birodalomban, ami kimondatlanul is kicsit Amerikára hajaz. Az ő szemszögéből úgy tűnik, nagy marhaság volt a nemzeti eszmék nevében szétverni ezt a valamit, ami minden hibája ellenére működött, nagyvonalúan és emelkedetten, ellentétben mindazzal a kicsinyes konstellációval, ami utána következett.
Mivel nem éltem akkor, nem tudom mennyire van igaza Rothnak.
Lehet, csak én öregszem, lehet, csak jól van megírva a novella.
De az is lehet, hogy a magyar politikai elit kudarca sugallja, hogy talán érdemes egy pillantást vetni a császár mellszobrára.
Dan Brown és az irodalom
Amikor jó pár évvel tetőzni látszott A da Vinci-kód-őrület, kötelességemnek éreztem, meg kíváncsi is voltam, hogy mi is ez.
Hogy 3 oldal után meglepetten megállapítsam, hogy nem tudom pontosan mi ez, de az irodalomtól meglehetősen távol áll. De azért kötelességtudóan végigolvastam.
Már akkor mondta néhány rajongó, hogy ne vonjak le elhamarkodott következtetéseket, Dan Brownnak sokkal jobb regényei is vannak, ilyen például az Angyalok és Démonok.
Amire most érkezett el az idő. És 20 oldal után szomorúan meg kell állapítsam, hogy ez sem irodalom. Nem az a baj, hogy ponyva, hanem hogy ponyvának sincs igazán jól megírva.
Szórakoztató meg minden, biztos végig fogom olvasni, talán még élvezem is, de ez a lényegen nem nagyon változtat.