Gatsby és a földrajz



A mese- és ifjúsági könyveken kívül nagyon kevés olyan van, amiket többször is elolvastam. Talán fél tucat lehet. Ezeknek zöme orosz klasszikus, melyeket először a katonai őrtornyokban faltam, aztán néhány évvel később, mikor úgy éreztem, ismét rám fér a Feltámadás vagy a Bűn és bűnhűdés.

És most itt A nagy Gatsby.

A nagy GatsbyFitzgerald regényét nem azért olvastam újra, mert annyira kiáltott utánam, hanem mert tudni akartam, hányadán is állok vele.

Talán másfél évtizeddel ezelőtt vettem a kezembe először, megállapítottam, hogy nem értem, mi körülötte ez a nagy hájp. Aztán becsuktam, és nagyjából ennyi. És továbbra sem értettem a kritikusok elragadtatásait.

Aztán tavaly májusban megnéztem a filmet, Leonardo DiCaprióval, és akkor döntöttem el, hogy majd újraolvasom.

Úgy is történt, annyi módosítással, hogy az eredetinek ugrottam neki.

Olcsó, puhafedeles kiadás, bosszantóan apró betűkkel. Így persze lassan haladtam, különösen az elején. A tempónak az sem használt, hogy egy jó darabig nem is változtattam meg korábbi véleményemet.

Illetve az mégiscsak feltűnt, hogy nagy nyelvi gonddal és finoman megírt mű, de ez még kevés lenne az üdvösséghez.

A történet úgy a közepe táján indul be, és az utolsó bekezdéssel tényleg egész rendesen kikerekedik. Az én fantáziámban Gatsby egészen másként néz ki, mint Leonardo DiCaprio, és ha filmet rendeznék a regényből, az is nagyon másként nézne ki. Igaz, valószínűleg meg is bukna a mozikban.

Összességében örülök, hogy elolvastam újra, egyrészt mert így a távoli „zöld fény”-re és a „roaring twenties”-re csak összejött egy laza 8/10, másrészt mert a New Yorkról szóló, szigorúan elméleti földrajztudásom újabb elemekkel gazdagodott.

Azt már korábban említettem, hogy olvasmányaim helyszíneinek szeretek utánanézni, és nem volt ez másként A nagy Gatsby esetén sem.

http://prezi.com/embed/cwdhrklop8g8/?bgcolor=ffffff&lock_to_path=0&autoplay=0&autohide_ctrls=0&features=undefined&token=undefined&disabled_features=undefined

Ebben látványos segítségemre volt a magyar alapítású Prezi.com egyik térképe, melyet feltehetően egy lelkes Gatsby-rajongó (Julie Goss) készített. Ezúttal is köszönet érte.

Ahogy nektek is, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést, aminek semmi gyakorlati hasznát nem veszitek az életben.

De azért olvassatok mindennap!



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés