Európa megmentése



Miközben Orbán Viktor Erdélyen – hű fegyverhordozójával, Tőkés Lászlóval az oldalán – zord igék, főnevek, melléknevek és egy szögesdrótkerítés segítségével védte meg Európát a csak bajt hozó bevándorlókkal és az azok szekerét toló baloldallal szemben, addig én sokkal prózaibb dolgokkal foglalkoztam.

Lementem a kellemesen hűvös pincébe, és sok hónapnyi halogatás után kiszedtem a könyveket a dobozokból, és egy – a pincében dobálódó, de most gondosan megtisztított – polcra helyeztem őket.

Európa megmentéseSzeretnék hinni benne, hogy tetszik nekik sorsuk jobbá fordulása.

Ezen könyveknek ugyanis kalandos előéletük van.

Évekkel ezelőtt egy költözés során Amerikából érkeztek Magyarországra, majd amikor könyv- és kultúraszerető tulajdonosuk eltávozott közülünk, bizonytalanná vált a sorsuk.

Befogadtam hát őket, ahogy tettem már több kisebb magánkönyvtárral is.

Egy részük – főként a szépirodalom – a nappali polcára került, egy részüknek már új gazdát találtam, és most a dobozos társaság van soron.

Ha valaki szívesen örökbe fogadna a 90 százalékban angol, 10 százalékban német és francia nyelvű, nagyon változatos témájú könyvek közül, privátba jelezze. (antoinekukacupcmailponthu)

Ugyanez vonatkozik a több helyről érkezett magyar nyelvű szekcióra is.

Ha nem kerülnek kereskedelmi forgalomba, nem kérek értük pénzt, csak annyit, hogy jó helyre kerüljenek a drágáim.

Ez egy kétségkívül egy csendesebb, kevésbé látványos mentőakció.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés