Új London


Egy könyvismertető ismertetése.

Nem, nem ismerem nagyon Londont, de ahányszor csak ott jártam, mindig megvolt az a luxusom, ami az ott dolgozóknak ritkán adatik meg: napokig, hetekig a magam kedve szerint járhattam be az ismert és kevésbé ismert helyszíneket.

Talán szerencsés vagyok, talán nem, de az biztos, hogy egy-egy ilyen látogatás után más szemmel nézi az ember a nagyvilágot és saját kis játszóterét, más szemmel olvassa a híreket, más füllel hallgatja a rádiót, és nap mint nap rácsodálkozik az emberi szűklátókörűségre és az arra építkező politikai kampányra.

Nem kell szeretni mindaz, ami London (Bécs, Frankfurt, New York stb.), de saját helyzetünket megítélni csak úgy lehet, ha legalább nagyvonalakban tudjuk, hogy mi folyik máshol.

Ebből a szemszögből akadt meg a szemem az egyik most megjelent könyv recenzióján.

A „This Is London: Life and Death in the World City” (Ez London: Élet és halál a világvárosban) minden bizonnyal lebilincselő olvasmány, merthogy még az ismertetője is az.

A szerző, Ben Judah elmerül a brit főváros bugyraiban.

„Londonban születtem, de már nem ismerem meg a várost. Nem tudom, hogy szeretem-e új Londont, vagy megrémít: egy város, ahol az emberek legkevesebb 55 %-a nem fehér brit, ahol 40% külföldön született, és ahol 5% illegálisan él az árnyékban” – írja felütésként, majd részletezi mindezt.

Fény derül arra, hogy a hihetetlen pénzben fürdő Mayfair városrész szomszédságában hajléktalan cigányok koldulnak. Nem önszántukból jöttek Londonba, hanem mert eladósodtak, elvesztették az otthonukat saját hazájukban, így kölcsönkértek az útra, és arra most kényszerítik őket, hogy így dolgozzák le a tartozásukat.

Azt mondjék, a keményen dolgozó londoni külvárosok migránsai tartják el a gazdag belvárost. (Bethnal Green, London)

Azt mondják, a keményen dolgozó londoni külvárosok migránsai tartják el a gazdag belvárost. (Bethnal Green, London – Fotó: J.A.)

Minden megkérdezett bevándorló egyetért abban, hogy a városnak szigorú hierarchiája van. Legalul vannak az afrikaiak és az indiaiak. Aztán jönnek az afgánok és a kelet-európaiak, az ázsiaiak és az írek. Aztán a többi fehér. Egy bizonyos vagyon felett azonban már nincs színe a pénznek.

Nagyon sok bevándorló nagyon keményen dolgozik, de az út nagyon felfelé több mint rögös – tudjuk meg.

„A bevándorlók nem azt az álmot követve jönnek, hogy itt majd nagyszerű lesz minden, hanem annak a tapasztalatnak a birtokában, hogy mennyivel rosszabb is létezik” – írja Ben Judah, ami fontos észrevétel lehet az egész kontinens számára.

Érdekes, hogy Londonban megfordult a régi trend: a gazdagok, akik korábban kiköltöztek külvárosokba, most áramlanak vissza a belső kerületekbe. Merthogy ott lehet biciklizni, parkokba járni, kényelmesen élni.

A korábbi takaros külvárosok viszont egyre jobban megtelnek azokkal a migránsokkal, akik munkájukkal fenntartják a város és az ország jólétét.

Ugye, mennyivel érdekesebb olvasmány lehet, mint Kossuth rádió „hírei”?


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés