Déry Tibor nem lehetett egyszerű ember
Közel két hete írtam az utolsó blogbejegyzésemet. Nem arról van szó, hogy ne lenne mondanivalóm, és valójában az sem befolyásol, hogy tízezren vagy tízen olvassátok-e ezeket a sorokat.
Közel két hete írtam az utolsó blogbejegyzésemet. Nem arról van szó, hogy ne lenne mondanivalóm, és valójában az sem befolyásol, hogy tízezren vagy tízen olvassátok-e ezeket a sorokat.
Amikor iskolás voltam, vagy 6-8 újság járt a családnak, és még később is sokáig nem tudtam meglenni nyomtatott sajtó nélkül.
Korábban nem értettem az angolokat, mi a fenének tartják el a királyi pereputtyot, Buckingham palotával, nevetséges ceremóniáival és botrányos tagjaival. Ma már egy kicsit másként nézek erre az intézményre, különösen miután a londoni parlamentben egy idegenvezető elmagyarázta: mivel a királyi családot és a felsőház tagjait nem választják, így azoknak nem […]
Reggel fél nyolc, de még majdnem teljesen sötét van, így persze elvétem az autórádió csatornaállítóját és az FM4 helyett a Kossuthra ugrom. Mire korrigálok, már elhangzik, hogy “Magyarország erősödik”, majd még egy, ezt alátámasztani igyekvő egyszerű mondat is, nem jegyezem meg, nem is fontos.
Biztos ismeritek azt az újkori mondást, mely szerint csinálhatsz bármit bármilyen jól, abban biztos lehetsz, hogy van egy ázsiai, aki jobb nálad.
A felolvasó nem kerül be a filmtörténetbe, nem fognak rá sokat hivatkozni a filmes speckolokon. De ettől még egy profin elkészített, sok húron játszó és kellő mennyiségű érzelmet előcsalogató alkotásról van szó, amely teljes egészében kimeríti a klasszikus mozi kritériumát Például azt, hogy van egy jó kis esténk.
Bizonyára nem én vagyok az első, aki észrevette, hogy a diktatúrák vonzódnak az üres pátoszhoz, a sematikus ábrázoláshoz, és úgy egyáltalán: a művészi giccshez.
Leonard Cohen az a típus, akit viszonylag kevesen ismernek, akik viszont igen, azok számára félisten. Így aztán a hétfő esti budapesti félistentiszteleten meg is jelent annyi ember, hogy lazán megtöltötték a Papp László Arénát. A 74 éves kultikus énekes most először járt Magyarországon. És letette, jaj, de nagyon letette.
Nincs kellő időm, nincsenek rendes szerszámaim, a kézügyességem sem az igazi, gyakorlatom sem sokkal több, mint amennyi rám ragadt apu mellett, amikor annak idején délutánonként és esténként „mentünk maszekba”.
Már régen elkészült, csak eddig mindig akadt valami, amiről fontosabbnak tűnt posztolni. Nem az első tévedésem az életben.