A herceg karácsonyi beszéde


Korábban nem értettem az angolokat, mi a fenének tartják el a királyi pereputtyot, Buckingham palotával, nevetséges ceremóniáival és botrányos tagjaival.

Ma már egy kicsit másként nézek erre az intézményre, különösen miután a londoni parlamentben egy idegenvezető elmagyarázta: mivel a királyi családot és a felsőház tagjait nem választják, így azoknak nem kell keresniük a szavazók – mondjuk úgy: nem mindig az észen alapuló – kegyeit, nincsenek rászorulva a lopott pénzekre – közbeszerzés nélkül is elég van a svájci bankszámláikon -, ebből következően hajlamosabbak felelősségteljesebb döntéseket hozni, mint a politikai percemberek.

Itt van például ez a Károly herceg, akit eddig nem sokra méltattam, merthogy még Dianát sem sikerült megtartania, meg különben is hogy néz ki.

Nos, ez a herceg, aki évtizedek óta türelmesen vár a trónra, most karácsonyi beszédet mondott, amelyet valamiért elfelejtett idézni az MTI (amely tegnap egyébként szorgalmasan beszámolt arról, hogy brit tudósok felmérték, hány milliárd költöző rovar szeli Dél-Anglia egét évente), és véletlenül a kormányközeli média (melyik nem az már?) is átsiklott a híren.

Szóval Károly a BBC4-nek a populista csoportok világméretű megerősödéséről beszélt, és arról, hogy a vallási kisebbségek elleni intolerancia a harmincas évek sötét napjait idézi.

A walesi herceg ugyancsak beszélt a menekültkérdésről, arra emlékeztetve a hallgatóságot, hogy mind Jézusnak, mind Mohamednek menekülnie kellett annak idején.

Egyes sajtótermékek szerint Károly részben a Trumpnak és a hasonszőrűeknek üzent, de én azt hiszem, fontosabb az általános állásfoglalás, amely történetesen karácsonykor hangzott el.

Nem árt hozzátenni, hogy Károlyt lehet nem szeretni, de nehezen nevezhető egy önző, bugris újgazdagnak, és a Buckingham palotából is lehet, jobban látszanak bizonyos dolgok, mint a mi nappalinkból.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés