Németország


A felolvasó (film)

Archívum – A felolvasó: érzéki, klasszikus, könnyeztető (filmkritika)

A felolvasó nem kerül be a filmtörténetbe, nem fognak rá sokat hivatkozni a filmes speckolokon. De ettől még egy profin elkészített, sok húron játszó és kellő mennyiségű érzelmet előcsalogató alkotásról van szó, amely teljes egészében kimeríti a klasszikus mozi kritériumát Például azt, hogy van egy jó kis esténk.


Marx Károly utca

A büki Marx Károly utca üzenete

Nem örültem és nem bosszankodtam, egyszerűen némi meglepetéssel konstatáltam, hogy Bükön még van Marx Károly utca. Ezek szerint a Vas megyei fürdővárosban két és fél évtized nagy átnevezési buzgalmát túlélte az egykori német közgazdász, akire hivatkozva aztán mindenféle rémtetteket és szürreális társadalmi kísérleteket hajtottak végre magukat kommunistának tartó diktátorok és […]


Amikor előbújt belőlem a görög

Zárkózott természetem blokkolja, hogy erős konkrét példákat hozzak, így most vagy nektek kell ilyeneket emlékezetből elővarázsolni, vagy egyszerűen el kell hinnetek, hogy én azt hiszem, hogy meglehetősen intarziás mintákba rendeződnek bennem a dolgok. Nincs ebben semmi képlékenység, kiforrott, kerek világ ez, csak éppen jól megférnek egymás mellett a – látszólagos […]


Német történeteim 2

Akárhonnan nézem, ereimben komoly részegségnyi német vér is kering. Apai ágon nagymamán ugyanis tisztességes sváb asszony volt, olyan, aki „sch”-val írta rövidke lánykori nevét, és aki a magyarnál sokkal jobban beszélte annak a távoli országnak a nyelvét, ahol ő maga ugyan soha nem járt, és láthatóan nem is nagyon izgatta […]