Amikor iskolás voltam, vagy 6-8 újság járt a családnak, és még később is sokáig nem tudtam meglenni nyomtatott sajtó nélkül.

Legtovább a HVG tartott ki, az esti rituálémhoz tartozott, hogy cikkről-cikkre elolvassam. Aztán először a belpolitikai rovat maradt ki, mert zavart a nyilvánvaló egyoldalúság, majd a gazdasági, mert felületes és túl szoft volt. Aztán – évekkel ezelőtt – lemondtam a lapot.

A közelmúltban bugyogott fel bennem, hogy mégiscsak kellene valami lazább esti olvasnivaló a vaskos regények mellé.

Mivel a hazai politikai hetilapok egyre jobban belesüllyedtek a provincialitás rossz illatú posványába, a reáltudományokhoz nem értek, a történelem nem nagyon érdekel, maradt a művészeti-irodalmi merítés.

Múlt évben így kaptam ajándékba a Granta előfizetést, és vele együtt kitekintést, friss levegőt, korszellemet, szabadságot, csak hát hiányoznak a hazai ízek, és hát az angol mégsem az anyanyelvem.

Így amikor a múltkor a Könyves Blog idei toplistáját néztem és belefutottam a Könyves Magazin reklámjába, mondtam magamban, hogy „hadd szóljon”, nézzük meg magyarul, hogy Bob Dylan tényleg megérdemelte-e a Nobel-díjat, mit mond Ljudmila Ulickaja, no meg hogy mi ez az egész.

A honlap szerint Szombathelyen a Fő téri Libriben lehet átvenni az online rendelést, de nem volt kedvem kivárni, így másnap bementem a boltba, ahol éppen a karácsony előtti utolsó napi őrjöngés volt, amúgy a magazint sem láttam kirakva, így elmenekültem és mégis online rendeltem meg.

Tegnap vettem át.

És most itt fekszik a térdemen, kicsit hígabb, színesebb, harsányabb, mint amire számítottam, de azért a promóció mellett informatív írásokat is tartalmaz.

Ismerkedem vele.

Amúgy persze a magazin nélkül is van véleményem Dylan Nobel-díjáról, de örömmel olvastam az enyémmel ellentétes, de karakán ítéletet, és cseppet nem lepődtem meg, hogy Ulickaja érdekesebbeket mond, mint mondjuk Rétvári Bence államtitkár a Magyar Időkben.

Habár mindez lényegtelen mellékszál.

Mármint ahhoz képest, hogy hiába kap permanens állami hátszelet a suttyóság, juszt sem fogom elhinni, hogy velem van a baj.

Nem fenyegetésként mondom, de nehogy még vegyek hasonlókat.