Magyarország erősködik



Reggel fél nyolc, de még majdnem teljesen sötét van, így persze elvétem az autórádió csatornaállítóját és az FM4 helyett a Kossuthra ugrom. Mire korrigálok, már elhangzik, hogy “Magyarország erősödik”, majd még egy, ezt alátámasztani igyekvő egyszerű mondat is, nem jegyezem meg, nem is fontos. 

“Á, szóval ez lesz a következő agymosás csapásiránya” – könyvelem el, inkább beletörődve, mint mérgesen.

De még jó félóráig nincs más dolgom, mint sebességet váltani és a kormányt tekergetni, így csak nem tudom elhessegetni ezt a néhány másodperces agitpropot.

Mert mi az, hogy „erősödik”, és miért pont erősödik?

Hogy tud erősödni egy országnak nevezett adminisztratív egység?

Mondjuk úgy, hogy nagyobb a katonasága vagy pörög a gazdasága, azaz nőnek a cégei, gazdagodnak az állampolgárai.

Ami az elsőt verziót illeti, a TEK őskori páncélosai tényleg látványosan kivonultak a karácsonyi vásárokra,  más alakulataink meg a déli határszélen dagasztják a sarat a 10 (?) milliárdos kerítésnél, mégsem hiszem, hogy nagy erősödésről lenne szó fegyverügyileg.

"A Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélozott szállító harcjármûve Budapesten, a V. kerületi Vörösmarty téren 2016. december 20-án. A december 19-i berlini merénylet után megerõsítik a rendõri biztosítást azokon a magyarországi helyeken, ahol nagy tömeg tartózkodik, így például a karácsonyi vásárokon." (MTI) Fotó: Mihádák Zoltán

“A Terrorelhárítási Központ (TEK) páncélozott szállító harcjármûve Budapesten, a V. kerületi Vörösmarty téren 2016. december 20-án. A december 19-i berlini merénylet után megerõsítik a rendõri biztosítást azokon a magyarországi helyeken, ahol nagy tömeg tartózkodik, így például a karácsonyi vásárokon.” (MTI)
Fotó: Mihádák Zoltán

Gazdaságunk szintén a sarat dagasztja, nem teljesen eredménytelenül, mondjuk annyira, hogy a szánk az iszap felett maradjon, ami nagyjából arra elég, hogy – nézzetek csak rá a fizetési csíkotokra! -, szép lassan elmaradozzunk a szomszéd sorstársainkról.  Jó, elismerem, hogy vannak, akik erősödnek, no de ez sajnálatosan nem az ország.

De tegyünk egy próbát. Tegye fel közületek a kezét az, akinek magától eszébe jutott volna ez az erősödés!

Köszönöm, letehetitek a kezeteket!

Szóval ha nincs különösebb alapja a valós erősödésnek, akkor adódik a kérdés: miért pont ez a szlogent választották ki azon a brainstormingon az agitprop munkatársak?

Amikor ennyi erővel lehetett volna bármi.

Mondjuk Magyarország okosodik, Magyarország szolidárisabb, Magyarország a jövőbe tart, esetleg tanultabb, műveltebb, olvasottabb, barátságosabb, egészségesebb, vidámabb, gyerekszeretőbb, művészetszerető, sportol, kreatív, jobban öltözött stb.

Tényleg bármi.

Mégiscsak maradtak az „erő” hangsúlyozásánál, ami jelen esetben inkább erősködés.

Ettől a ponttól kezdve már leginkább a pszichológia vizeire kellene eveznem, amihez roppantul nem értek, úgyhogy el kell hogy engedjem a kezeteket; ti pedig legyetek roppant óvatosak, milyen korlátokba is kapaszkodtok.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés