Szabadság és patriotizmus nagykanállal. Itt a vége, fuss el véle.

Előzmények:

• Turistaként menni Amerika: Egy USA-látogatás részletes krónikája (tartalomjegyzék)
• Turistaként menni Amerika (1): Előkészületek, utazás, szállás, árak, egyebek
• Turistaként menni Amerika (2): Az odaút és az első találkozás
• Turistaként menni Amerika (3): a város és világ közepe, amerikai reggeli és emberek
• Turistaként menni Amerika (4): Az üzleti negyed, Ground Zero és egy vízparti séta
• Turistaként menni Amerika (5): Közlekedés, Lower East Side és a Brooklyn-híd
• Turistaként menni Amerikai (6): New York “falvai”, a Chelsea és a mosodás kaland
• Turistaként menni Amerika (7): Vasárnapi kirándulások, Staten Island és a Central Park
• Turistaként menni Amerika (8): Intrepid, Harlem és a Szellemirtók
• Turistaként menni Amerika (9): Busszal New Yorkból Washingtonba
• Turistaként menni Amerika (10): Washington, a kétarcú főváros
• Turistaként menni Amerika (11): Washingtonból Charlottesville-be, autóbérlés az USA-ban
• Turistaként menni Amerika (12): Skyline Drive, Harpers Ferry és autóvezetés az USA-ban
• Turistaként menni Amerika (13): Amisok az út szélén, Atlantic City és az amerikai tengerpart

Ahogy korábban említettem, a szállásunk valójában nem Philadelphiában, hanem a közeli King of Prussiában (jelentése: Poroszország királya; azt hiszem, ennél hülyébb városnévvel még nem találkoztam) volt.

Ennek nagyon is magyarázata nemcsak a kedvezőbb ár, hanem a könnyebb közlekedés. Úgy kalkuláltunk, egy 30 ezres kisvárosból mégiscsak könnyebb autóval kirajzani, mint egy Budapest nagyságú nagyvárosból.

És jól kalkuláltunk.

King of Prussia

Amikor az amisok után meglátjuk a szállodát, megijedünk kicsit. Egy méretes forgalmi csomópont szomszédságában van, bejárata úgy néz ki, mintha egy benzinkúti shop lenne. Mindegy, ezt a három éjszakát kibírjuk – gondoljuk, egészen addig, amíg el nem foglaljuk a szobát.

Kívülről nem néz ki túl bíztatónak a szálloda. Hátul viszont egy parkos, medencés “wellness részleg” is lapul.

Merthogy kiderül, hátul annyi szoba van, mint égen a csillag, mi több, az U-alakú épületcsoport egy gusztusos, medencés udvart takar, parkkal, teaházzal. Természetesen sajnáljuk rá az időt, de az amerikaiak láthatóan jól érzik magukat a „hátsó kertben”. Kicsit olyan érzésünk van, mintha egy közép-kategóriás horvát vagy olasz apartman-telepen lennénk. Csak azt nem értjük, hogy mi a fityfene készteti a családokat, hogy pont ide, King of Prussiába, az autópálya mellé jöjjenek nyaralni.

Hacsak nem a csomópont túlfelén terpeszkedő King of Prussia Mall. A kisváros ugyanis ha – a fura nevén kívül – híres valamiről, akkor az a bevásárlóközpont, amely a maga csekély 200 ezer (!) négyzetméterével és több mint 400 üzletével az Egyesült Államok második legnagyobb plázája.

Vásárlás

Persze hogy megnézzük, annál is inkább, mert a korábban említett csomópont túloldalán van. Gyalog persze ide sem tudtunk menni – egyszerűen nincsenek zebrák és lámpák a gyalogosoknak -, így autóval kell átmennünk az út túloldalára.

Engem hagyományosan nem igazán villanyoz fel az ilyen program, de abban bízom, majd a csapat nőtagjai ráizgulnak a lehetőségre. Nos, annyira nem. Azt mondják, egyrészt nem nagy élmény az általános rohanás közepette még egy bevásárlóközpontot is végigrohanni, másrészt az üzletek többsége – magyar mércével mérve – igencsak borsos árakkal dolgozik. Azt már az elején fejtegettem, hogy az USA alapból sem olcsó, másrészt ezek a márkák (Diesel, Hugo Boss, Cartier, Haagen-Dazs stb.) nem az árversennyel akarják megfogni az vevőket. Az amerikaiak láthatóan nem a legolcsóbb dolgokra hajtanak.

Kompenzációként viszont találunk egy korrekt kínai éttermet. Ez is valami.

Az utolsó előtti nap még egy esélyt adunk a vásárlásnak.

A Philadelphia Premium Outlet óriásposzterét Philadelphiában látjuk meg. „Adjunk még egy esélyt a vásárlásnak” – mondják a lányok, és igazából nincs okunk nemet mondani.

Így aztán egyik délután irány a félóra autóútra levő Pottstone, ahol egy Parndorfhoz hasonló, tipikus outlet-falu lapul a szomszédos, kedves kis atomerőmű árnyékában (Valahol csak elő kell állítani azt a rengeteg áramot, amivel az egész országot 16 fokra hűtik nyáron.)

Csak az esti zárás után jutott eszembe fotózni az outletben. Mindegy, mert ebből is látzsik, hogy az összhatás nem túl izgalmas.

Az összhatástól nem esünk hanyatt, de itt már – kellő kitartással és helyismerettel –  tényleg ki lehet fogni darabokat. Hihetetlenül hatalmas választék van például sportcipőkből, majdnem el is csábulok egy csinos, nyomott árú Adidas-futócipőnek, csak a pénztár felé tartva kijózanodom: az otthoni futócipőm még pár évig jó. Vehetnék potom 20 dollárért (nem egész 6000 forint) Levis-farmert, de nem tetszik a szabása. Már majdnem üres kézzel távozunk a fogyasztás eme templomából, de aztán záróra előtt bezsákolunk egy-két márkás terméket. Nekem egy csinos Hilfiger-rövidnadrág jut, már nem emlékszem mennyiért, nem is fontos, a szuvenír-jelleg a lényeg.

Philadelphia

Igaz, hogy a „történelmi” belváros néhány utca, de így utólag visszagondolva Philadelphia egy kicsit többet érdemelt volna; megnézhettük volna mondjuk a jellegzetes felhőkarcolókat és a szomszédos Delaware folyót. Mentségünkre legyen mondva, az említett épületegyüttest vagy négyszer látjuk az autóból, amikor ide-oda furikázunk a környéken, és amikor végül a városba érkezünk, meglehetősen kezelhetetlen helyzetbe cseppenünk.

Philadelphia jellegzetes felhőkarcolóit leginkább az autóból láttuk.

Történetesen ugyanis július másodika van, két nappal a függetlenség napja előtt, amit történetesen itt, Philadelphiában deklaráltak.

Így aztán belföldi turistából nincs hiány, aki nagyon komolyan gondolja, az ide zarándokol ezen a nemzeti ünnepen.

Először azt hisszük, itt mindenki a szabadságot jött megünnepelni.

Az autót egy belvárosi parkolóházban hagyjuk 17,50 dollárért (nem olcsó, viszont az internetes kommentek szerint itt legalább nem lop a személyzet), majd amikor a történelmi fő térre (Independence Mall) érünk, irdatlan embertömegbe ütközünk.

„Ó, hát itt ennyire fontos ügy itt a függetlenség!” – csodálkozunk rá a seregletre. De aztán kiderül, fennkölt eszmén kívül van egy kis prózai rásegítés is. A Wawa gyorsétterem-lánc ingyen vendégeli meg az egész várost, iskolások, helyi lakosok ezrei kígyóznak a pultok előtt.

A szabadság is fontos, de nem árt, ha van egy kis ingyenebéd. A Wawa-lánc kitett magáért, megvendégelte az egész várost.

Akár akarom, akár nem Philadelphiáról egy jó darabig főleg ez fog eszembe jutni.

„Békeidőben” valószínűleg el lehet tölteni egy kellemes napot a múzeumokban, amelyek – Washingtonhoz hasonlóan – itt is ingyenesek, de mindenhol hatalmas sorok állnak, a belépőket talán már hetekkel ezelőtt lefoglalták a belföldi turisták. Azért bekukkantunk a látogatóközpontba és az Nemzeti Alkotmány Központba. Az előbbi helyen még látunk is hagyományőrzőket és ezt-azt, de az utóbbi épületből szinte kimenekülünk a tömeg miatt.

A híres Independence Hall. Itt született az USA.

Inkább sétálgatunk egyet a belvárosban. Az utcáról, az üvegfalon keresztül – tisztes távolságból – megnézzük a híres szabadságharangot (Liberty Bell), amelynek jelentősége – hasonlóan a washingtoni zászlóhoz (Star-Spangled Banner) – európai szemmel kissé puffasztottnak tűnik. Ez a harang hívta össze annak idején a helyi törvényhozókat, aztán a lakosságot, amikor kihirdették az új törvényeket. Később a harang a szabadság és az amerikai büszkeség szimbóluma lett. A legendagyártást megkönnyítette, hogy a harangon egy jókora repedés van.

A szomszédban áll a Függetlenség Csarnoka (Independence Hall), gyakorlatilag itt született az Amerikai Egyesült Államok, 1776. július 4-én itt írták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot.

Ehhez képes az épület egy meglehetősen szerény, kétszintes téglaház, a fene sem nézne ki belőle ekkora történelmi tettet.

A turisták körében népszerű a szekeres városnézés.

Az ünnepi hangulathoz hozzátartozik, hogy a turistákat korhű szekerek szállítják ide-oda, láthatóan sokan élnek is a lehetőséggel. A történelem változását zászlóknál és a bölcs politikusi beszédeknél jobban mutatja, amikor látom, hogy a fehér kocsis mögött kisgyerekes, jókedvű fekete család fotózza a zászlóerdőbe borított helyszíneket.

Philadelphia múzeumának híres lépcsőjén szaladt fel annak idején Rocky (szobrot is kapott később), és a város ma is nagy tételben hirdeti a szabadságot. Az még hagyján, hogy a turistabolt kirakata így néz ki:

Egy turistabolt kirakata: szabadság és patriotizmus nagykanállal.

Az viszont már mókás, hogy a taxiscég neve is „Freedom Taxi”, a körgyűrűn pedig a közérdekű hirdetés azzal riogatja az alkoholfogyasztó sofőröket, hogy „Igyál és veszítsd el a szabadságod!”

Vissza New Yorkba

Alig-alig csipegettünk apró morzsákat az Egyesült Államoknak hívott hatalmas tortából, már el is telt a közel három hét.

Egyszer csak eljött a nap, hogy reggel cuccolunk be a bérautóba, és nem mondanám, hogy örömmel. Merthogy jó volt és kevés volt, és isten tudja, legközelebb mikor jutunk el ide. Amerika azért messze van.

Gurulunk hát északnak, véletlenül épp egy Wawa benzinkút-gyorsétteremnél állunk meg. Ahhoz képest ismerősként üdvözöljük őket, hogy két nappal azelőttig soha nem hallottuk róluk. Lám, ennyit tesz egy jó marketing-fogás.

Ezen a rövid úton még szembesülünk azzal, hogy New Jersey-ben illegális az önkiszolgáló benzinkutak működtetése. (Állítólag azért, hogy munkahelyet teremtsenek. Erre meg azt mondják az újságírók, hogy be kellene tiltani a mosógépeket, akkor megannyi új mosónői állás jönne létre.)

Északnak tartva: hopp egy zászló az útszélén.

New Yorkot Staten Island felől érjük el, először a keskeny, de a borsos árú (14 dollár) Goethals hídon kelünk át, a távolban még látjuk Manhattan déli csücskének felhőkarcolóit, talán azt a szállodát is, ahol két héttel azelőtt laktunk. Enyhe nosztalgia lesz rajtunk úrrá.

Aztán átvágunk Brooklynon, a tengerparti üdülőtelepeken, majd Queens csücskén. Ez már a függetlenség napjának előestéje, a New York-iak láthatóan kirajzanak, mi meg araszolunk a metropoliszban, hű társunk, a méregdrágán bérelt GPS-tablet segítségével. Csak egy helyen nézünk el egy besorolást, de sikerül korrigálni. Több órával a megadott idő előtt érünk a Kennedy-reptérre. Érthetően nem merünk kockáztatni.

Autó leadása

Többek között azért is érkezünk időben, hogy leadjuk az autót. Arra számítunk, ez azért időbe telik. Nos, az AVIS-nél ez nagyjából 15 másodperc. De tényleg nem több.

Még csak lassítunk, amikor egy fickó jön egy zsebszámológép nagyságú kütyüvel, még ki sem kászálódunk, már minden adatot leolvas vele, a kilométerórától kezdve a benzintankig, nyomtat vele egy fecnit, amit a kezembe nyom, mondja, hogy hagyjuk csak nyitva az ajtót, majd elköszön és megy a másik beérkező autóhoz. Egy darabig zavartan nézünk, és keressük az irodát, ahol majd megcsinálják a papírmunkát, de semmi ilyent nem találunk. Ennyi volt az egész.

Reptéri ügyek

Így hát időnk van bőven. Beülünk egy hamburger-bárba, ahol a nemzetközi reptérhez (JFK) csak az árak méltók, a környezet, az étel és a kiszolgálás csapnivaló. Mikor mérsékelt borravalót akarunk adni, a pincér közli: márpedig itt a 15 százalék a minimális kiszolgálási díj. „Alright” – mondjuk, de azért nem pont erre gondolunk.

Akkor legyünk túl gyorsan a becsekkelésen – határozunk, és elindulunk a kapuk felé. A Kennedy-reptéren azért némileg más a biztonsági ellenőrzés, mint idefelé a Liszt Ferenc reptéren.

A pszichológiai hadviseléshez katonák is tartoznak, akik gyakorlóruhában, teljes menetfelszereléssel, kezükben fegyverrel figyelik a tömeget.

Először úgy kérdeznek, hogy a biztonsági tiszt hosszú-hosszú másodpercekig a szemünkbe néz. Aztán ilyen szkenner, olyan szkenner, és amikor már azt hisszük, túl vagyunk, akkor még jön valaki és kézzel is megmotoznak. Ha bármi kétség merül fel a csomaggal kapcsolatban – és láthatóan elég gyakran merül fel -, azt külön teszik, és egyesével átnézik a tárgyakat a tulajdonos jelenlétében.

Viszont a biztonsági kapuk túloldalán már ismét a megszokott USA van, csillogó üzletekkel, éttermekkel és szolgáltatásokkal. Annyira már nem köt le minket, este 11 óra van, mennénk már tovább, reggel óta úton vagyunk, és a neheze csak most jön.

Visszarepülés Budapestre

Úgy kalkulálok, hogy majd éjjel nagyot alszom, és akkor lazán hazavezetem az autót Budapestről Szombathelyre. Csakhogy a holland KLM gépén „nem jön álom a szememre.”

Kicsi a hely, a hangulat is feszesebb, mint odafelé a franciáknál, és még az étellel is spórolnak. Habár a föld forgása miatt viszonylag hamar világos lesz újra, nagyon-nagyon lassan telik el idő.

Amszterdamban olyan fáradt vagyok, hogy az egyik félreeső zugban lefekszem a padlóra és alszom fél órát. Amúgy már úgy érezzük, hogy itthon vagyunk, ami igaz is, hiszen onnan mindössze másfél óra az út és máris Budapest felett kanyargunk.

Az egykori Ferihegy kihaltnak és szinte játéknak tűnik, de azért örülünk neki persze, legalább annyira, mint amikor a „holiday” parkolóban megtaláljuk a porlepte, de sértetlen autónkat.

Kicsit kínlódom a kéziváltóval, miközben a délutáni kánikulában átvágunk a szürkének, szegényesnek tűnő fővárosunkon. Néhány óra múlva Szombathely már kellemesebb a szemnek.

Az udvaron már vár bennünket a macska, mi pedig ekkor még nem tudjunk, hogy az agyunk csak ezután áll majd neki feldolgozni a látottakat. Hetekig New Yorkkal álmodunk, és az emlékeket máig beborítja az illúzió finom rétege.

A teljes sorozat:

• Turistaként menni Amerika: Egy USA-látogatás részletes krónikája (tartalomjegyzék)
• Turistaként menni Amerika (1): Előkészületek, utazás, szállás, árak, egyebek
• Turistaként menni Amerika (2): Az odaút és az első találkozás
• Turistaként menni Amerika (3): a város és világ közepe, amerikai reggeli és emberek
• Turistaként menni Amerika (4): Az üzleti negyed, Ground Zero és egy vízparti séta
• Turistaként menni Amerika (5): Közlekedés, Lower East Side és a Brooklyn-híd
• Turistaként menni Amerikai (6): New York “falvai”, a Chelsea és a mosodás kaland
• Turistaként menni Amerika (7): Vasárnapi kirándulások, Staten Island és a Central Park
• Turistaként menni Amerika (8): Intrepid, Harlem és a Szellemirtók
• Turistaként menni Amerika (9): Busszal New Yorkból Washingtonba
• Turistaként menni Amerika (10): Washington, a kétarcú főváros
• Turistaként menni Amerika (11): Washingtonból Charlottesville-be, autóbérlés az USA-ban
• Turistaként menni Amerika (12): Skyline Drive, Harpers Ferry és autóvezetés az USA-ban
• Turistaként menni Amerika (13): Amisok az út szélén, Atlantic City és az amerikai tengerpart
• Turistaként menni Amerika (14): Philadelphia és a hazaút