Budapesten rendben van a Bazilika előtti adventi vásár
Jóformán csak bekukkantottam, de azt megállapítottam, hogy rendben van Budapesten a Bazilika előtti adventi vásár.
Jóformán csak bekukkantottam, de azt megállapítottam, hogy rendben van Budapesten a Bazilika előtti adventi vásár.
Lassan vége ér a szombathelyi Szent Márton-év, spirituálisan feltöltekeztünk, maradandóbbnál maradandóbb, értékesebbnél értékesebb alkotásokkal gazdagodtunk, de be kell látnunk, mindenre nem futhatta abból a megannyi millióból vagy milliárdból; a költségeket talán már a jóisten sem tarja számon, talán kedve sincs már idefigyelni.
A magyar lakosságnak több mint 80 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok. Legjobban az egészségügyi rendszer miatt aggódunk.
Lesett az első hó, Trump megnyerte a választásokat, és még a rendőrök sem büntettek meg. De ki az a Tuzson Bence?
Ó, már nagyon régen akartam írni valami ilyesmit, nem is annyira nektek, mint magamnak. Különösebb oka nincs, a szemeim nem párásodnak be, és ahogy a valóságban, úgy álmaimban is csak módjával járok vissza. De úgy érzem kereknek, hogy ez most elkészült.
Bizonyára nem én vagyok az első, aki észrevette, hogy a diktatúrák vonzódnak az üres pátoszhoz, a sematikus ábrázoláshoz, és úgy egyáltalán: a művészi giccshez.
Az Economist ma tette közzé ezeket a gazdasági mérőszámokat. Biztos vannak, akik ezeknek is örülnek.
Leonard Cohen az a típus, akit viszonylag kevesen ismernek, akik viszont igen, azok számára félisten. Így aztán a hétfő esti budapesti félistentiszteleten meg is jelent annyi ember, hogy lazán megtöltötték a Papp László Arénát. A 74 éves kultikus énekes most először járt Magyarországon. És letette, jaj, de nagyon letette.
Napokban fejeztem be A magyarock története című könyvet. Sebők András és Jávorszky Béla Szilárd kétkötetes, összesen mintegy 1100 oldalas munkája nem annyira a reveláció erejével fogott meg, hanem azzal a hangyaszorgalmú gyűjtő- és rendszerező munkával, amely előtt mindig megemelem a kalapom. De a lexikai finomhangolások mellett igencsak figyelemre méltónak találtam […]
Nincs kellő időm, nincsenek rendes szerszámaim, a kézügyességem sem az igazi, gyakorlatom sem sokkal több, mint amennyi rám ragadt apu mellett, amikor annak idején délutánonként és esténként „mentünk maszekba”.