Hónap szerinti archívum: július 2015


Szelek szárnyán

Az az igazság, hogy csak úgy teszek, mintha számomra olyan fontos volna a migráció, mit mondott Orbán Viktor az erdélyi szabadegyetemen vagy mit hogyan tálal a pártmédia. Valójában nem nagyon izgatnak, mert a valóságban alig van kapcsolódási pontom ezekkel az ügyekkel. Sokkal érdekesebb a futóprojektem, merthogy ott mégiscsak rajtam múlnak […]


Gran Budapest

És kit szeretsz jobban, aput vagy anyut? – kérdezte tőlem annak idején néhány idióta felnőtt, és bár még iskoláskorú sem voltam, sejtettem, hogy erre a kérdésre nem lehet épeszű választ adni. Így – emlékezetem és reményeim szerint – nem is mondtam ilyenkor semmit. Hasonlókképpen agyatlannak tűnik a kormány kommunikációs csapdája, […]


Turistaként menni Amerika (2): Az odaút és az első találkozás

Az első órák nem voltak mentesek a kisebb-nagyobb zökkenőktől. Előzmények: Turistaként menni Amerika: Egy USA-látogatás részletes krónikája (tartalomjegyzék) Turistaként menni Amerika (1): Előkészületek, utazás, szállás, árak, egyebek Indulási oldal: Liszt Ferenc Reptér Az előkészületek közül kihagytam azt az apróságot, hogy a budapesti reptérnél foglaltunk parkolót az autónak. A viszonylag normális […]

New York, metrómegálló

Európa megmentése

Miközben Orbán Viktor Erdélyen – hű fegyverhordozójával, Tőkés Lászlóval az oldalán – zord igék, főnevek, melléknevek és egy szögesdrótkerítés segítségével védte meg Európát a csak bajt hozó bevándorlókkal és az azok szekerét toló baloldallal szemben, addig én sokkal prózaibb dolgokkal foglalkoztam. Lementem a kellemesen hűvös pincébe, és sok hónapnyi halogatás […]


Minden nap kicsit jobb nekünk

Olvasom a mai MTI-hírek között, hogy májusban 4,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom, amit nem sokkal később egy államtitkár úgy kommentált, hogy „Európában az egyik leggyorsabb ütemű bővülést mutatta a magyar kiskereskedelmi forgalom”, az embereknek több pénzük van, többet költenek, és „vannak tagállamok, ahol a kiskereskedelmi forgalom csökken.” Egyedül én […]


Amikor előbújt belőlem a görög

Zárkózott természetem blokkolja, hogy erős konkrét példákat hozzak, így most vagy nektek kell ilyeneket emlékezetből elővarázsolni, vagy egyszerűen el kell hinnetek, hogy én azt hiszem, hogy meglehetősen intarziás mintákba rendeződnek bennem a dolgok. Nincs ebben semmi képlékenység, kiforrott, kerek világ ez, csak éppen jól megférnek egymás mellett a – látszólagos […]


Turistaként menni Amerika (1): Előkészületek, utazás, szállás, árak, egyebek

Sorozatunk első részében letesszük az alapokat. Aztán majd minden jön sorjában. Miért az USA?  Van, aki úgy jár Amerikába, mint én Szombathelyről Budapestre. Van, akinek annyira reménytelen, hogy eszébe sem jut. Nekem már vagy négy évtizede izgatta a fantáziámat, hogy egyszer meg kellene néznem. Voltak ebben a motivációban régi családi […]

New York