Szelek szárnyán



Az az igazság, hogy csak úgy teszek, mintha számomra olyan fontos volna a migráció, mit mondott Orbán Viktor az erdélyi szabadegyetemen vagy mit hogyan tálal a pártmédia.

Valójában nem nagyon izgatnak, mert a valóságban alig van kapcsolódási pontom ezekkel az ügyekkel.

Sokkal érdekesebb a futóprojektem, merthogy ott mégiscsak rajtam múlnak a dolgok, és a stoppert nem lehet megdumálni, mint a politikát.

Mindebből a patetikus felvezetőből már kikövetkeztethető: ma délután jó időt futottam.

Pontosabban pocsék időt, csak magamhoz képest jót.

Erről a fotóról nemcsak az derül ki, hogy ma délután a szelek szárnyán tettem meg a 20 kört,  de az is, hogy az órám 50 méterig vízálló. Eddig ez nem tudatosult bennem, még gondolkodom, hogy mit lehet ezzel az információval kezdeni.

Az 52:08 azt jelenti, hogy már csak bő két percet kell faragnom, hogy új szintre növelhessem a távolságot.

Ez 7 másodperc/kört jelent, ami nektek nem tűnik soknak, nekem sajnos igen.

De rajta vagyok az ügyön.

Ha tudtok, ti is mozogjatok rendszeresen, rá se rántsatok az izomlázra, de mondjatok nemet a stadionokra.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés