Minden nap kicsit jobb nekünk



Olvasom a mai MTI-hírek között, hogy májusban 4,4 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom, amit nem sokkal később egy államtitkár úgy kommentált, hogy „Európában az egyik leggyorsabb ütemű bővülést mutatta a magyar kiskereskedelmi forgalom”, az embereknek több pénzük van, többet költenek, és „vannak tagállamok, ahol a kiskereskedelmi forgalom csökken.”

Egyedül én tartom furcsának, hogy miközben naponta három ilyen optimista hírrel futok össze az országos és a helyi médiában, addig én magam azt tapasztalom, hogy úgy általában minden mindig egy kicsit rosszabb lesz, ha valami nem változik, annak már örülni kell?

Mondjuk 40 évig elhittük azt is, pedig jóval meredekebb volt, hogy nemsokára egyformán vehetünk a bőség kosarából.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés