Milliárdos mesék óriásplakátokon
Ezekkel az infantilis felnőtt-mesékkel az a baj, hogy nem a gyerekkor édes ízét hozzák vissza, hanem valami egészen mást.
Ezekkel az infantilis felnőtt-mesékkel az a baj, hogy nem a gyerekkor édes ízét hozzák vissza, hanem valami egészen mást.
Tudjátok, ezek azok a saját gyártású, vicces vagy szomorkás képeim, amelyek a múlt hónap során felkerültek a Facebookra. Elég sok volt belőlük.
Tegnap délután éppen hogy észrevettem Szombathely főterén ezt az installációt. Nagyobb betűkkel az áll rajta, hogy Gulag és 800.000, kiegészítve szögesdróttal, kopjafákkal és egy jókora vörös csillaggal. Közelebbről azt is elolvashatjuk, hogy Pestisracok.hu és Emberi Erőforrás Támogatáskezelő.
Ha megnézem a család történetének utolsó egy évszázadát, kiderül, az három város köré szerveződött.
A csiszkafa elnevezést még aputól tanultam, bevallom, fogalmam nincs, hogy létezik-e ilyen magyar szó, vagy csak egyik terméke apu szóképzési tehetségének. És juszt sem nézem meg a Google-n.
Még hajnali kilenc sincs, riadóztatom a családot, vége a henyélésnek, megyünk a vursliba vagy mibe, a fene emlékszik, utoljára Csernobilt ünnepeltük sör-virslivel, asszonypajtás terhes volt az első csemetével, ilyenre emlékszik az ember. Van is némi belső ellenállás, aztán bólintás, annak ellenére, hogy a digit. kamera bemondja az unalmast. Képtelenség.
„Akkor irány a napfényes Baranya” – mondom hagyományosan a családomnak, mikor szülőföldem felé indulunk, hogy hogy aztán ott üljünk a hűvös erdő közepén és az ablakon keresztül bámuljuk az esőt és a szelet.
Zárkózott természetem blokkolja, hogy erős konkrét példákat hozzak, így most vagy nektek kell ilyeneket emlékezetből elővarázsolni, vagy egyszerűen el kell hinnetek, hogy én azt hiszem, hogy meglehetősen intarziás mintákba rendeződnek bennem a dolgok. Nincs ebben semmi képlékenység, kiforrott, kerek világ ez, csak éppen jól megférnek egymás mellett a – látszólagos […]
Akárhogy számolom, ezt a fotót 1970-ben készítette valaki. Sem a fotósra, sem az alkalomra nem emlékszik az a kiskölyök ott rövidnadrágban és fehér zokniban. A többi egyébre viszont nagyon is.
„Egészen biztos, hogy vér szerinti magyarok is vannak az őseim között, csak éppen nem tudok róluk” – írtam ezt itt a blogon egy évvel ezelőtt, kicsit komolyan, kicsit orrokat pöcögtetve. Nos, a helyzet annyiban változott, hogy kiderült, vér szerinti magyarok, vagy legalábbis annak tartott őseim is előbukkantak a múlt […]