Ha megnézem a család történetének utolsó egy évszázadát, kiderül, az három város köré szerveződött.

Hiába váltották egymást a generációk, szűkölt vagy tágult a kör, mi bizony megmaradtunk a Budapest, Pécs és Szombathely tengelyen; ezen helyek között jöttünk és mentünk, születtünk és múltunk el.

Ezeket a helyeket „osztjuk el” a halottak napján is.

Enyémek a Vas megyei sírok.

Szombathely mellett ilyenkor menetrend szerint ellátogatok a kőszegi és a büki temetőbe is, hogy meggyújtsam a gyertyákat a távolabb lakók nevében is, na és hogy önző és profán módon gyönyörködjem a Kőszeg és Horvátzsidány közötti néhány kilóméretes útszakaszban.

Van úgy, hogy az év ezen szakaszán már komor tél fogad, van, hogy ködben úszó szellemvidéken autózom át, van, hogy az alacsonyan szálló sötét felhőkből depresszió csepeg, és van, mint ma délután is, hogy az elmúlás napfénnyel és színekkel telített harmóniája vigasztal, miközben a csomagtartómban lapulnak a gyertyák, virágok és koszorúk.

Ilyenkor békés szívvel elfogadom, hogy ez az út jutott nekem.