„Egészen biztos, hogy vér szerinti magyarok is vannak az őseim között, csak éppen nem tudok róluk” – írtam ezt itt a blogon egy évvel ezelőtt, kicsit komolyan, kicsit orrokat pöcögtetve.

Nos, a helyzet annyiban változott, hogy kiderült, vér szerinti magyarok, vagy legalábbis annak tartott őseim is előbukkantak a múlt homályából.

A büki temetőben pihenő nagyszülők sírjának feliratait bogozva kiderült, hogy egyik nagymamám nagymamája Vas megyei nemesi család szülötte volt, akinek férjül – itt nem részletezendő okok miatt – nem jutott nemes, „csak” egy tehetős helyi parasztember. Bár ez utóbbinak a neve –„vics”-csel végződik, ami megint csak azt a fránya délszláv vonalat erősíti, de nagymami nagymamija egyelőre „igazi” magyarnak tűnik.

Ezzel a szállal persze nem tisztult, csak még több komponensűvé vált a már eddig is nehezen kibogozható családi vérvonal.

Viszont egyre nagyobb motivációt érzek, hogy minél inkább visszafejtsem ennek a pikáns közép-európai koktélnak az összetevőjét.