Hónap szerinti archívum: szeptember 2013


Jeges és salakos sportfilozófia

A nyári képek között találtam ezt. Bár gyermekkoromban igencsak végighakniztam a sportágakat, vannak olyanok, melyeket csak felnőtt fejjel próbáltam ki. Ilyen a korcsolya, amit 30 év felett csatoltam először a lábamra, és ilyen a tenisz, amit úgy 40 körül próbáltam először. Azóta kb. 10 órát töltöttem el a jégen, és […]


Szombat esti Oasis-faktor

16 év után most van először RTL Klub csatornám, de mivel a múlt héten belenéztem az X-Faktorba, tegnap este úgy döntöttem, hogy az inkompetens zsűri és a lehangoló előadói-felhozatal helyett inkább más zenés szórakozás után nézek. Így esett a választás az Oasis 1996-os koncertfilmjére, a „There and Then”-re. Kb. 10 […]


Jönnek mennek az órák

Fogadjunk, hogy nem emlékeztek arra a márciusi bejegyzésemre, amelyben azt a fontos információt osztottam meg Veletek, hogy óráshoz indul a proletár kínai IKEA-vekkerem és az arisztokrata svájci Longines. Látszólagos különbözőségük ellenére lélekben egyformák: mindketten rugós, felhúzható szerkezetek, egy letűnt mechanikus kor érzékeny gyermekei, olyanok, akiknek még van lelkük, vagy legalábbis […]


MTI-fotó a DK nagygyűléséről

Talán nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a kormányzati igába hajtott közmédia általában túllihegi a feladatát, és a végeredmény meglehetősen kontraproduktív. Mindazonáltal itt van ez a mai MTI-fotó (Marjai János) a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) budapesti évadnyitó nagygyűléséről, ami valóban kreatív és hatékony. Azt hiszem, elrettentőbb sajtóüzenetet nehéz alkotni […]


Még egy esély a bűnnek

Anyunak már akkor is nagyon sok kiváló könyve volt, amikor gyerek voltam. A legfelső polcon rejtette el a Agatha Christie-köteteket, mert valamiért azt gondolta, nem ildomos ilyenekkel dicsekedni. (Meg tudom érteni, annak ellenére, hogy egy iparváros peremkerületén nem ez volt az emberek között a fő téma.) Aztán amikor 13-14 éves […]


Megannyi kastély

A hivatalokban az a legszebb, hogy a felesleges működésüket sárga csekkek és illetékbélyegek formájában finanszíroztatják meg. A látszólag teljesen egyszerű ügyről kiderül, hogy nemcsak annyi, amennyi valójában, hogy tudniillik egy hivatalnok a számítógépén 10 másodperc alatt átüti egy rubrika adatait. Á, nem. Még kell menni ide-oda (önkormányzat, okmányiroda, ügyvéd, közjegyző, […]


Őt ki kellene hagyni 5

Szerintem ebből az egész szerencsétlen cirkuszból nagyon ki kellene hagyni ezt a lányt. Különös, hogy az úgynevezett ellenzék és láncos médiája milyen érzékeny, ha etnikai vagy vallási kisebbségekről van szó, és milyen tahó, ha a miniszterelnök lányáról. Az utóbbi ügyben való megnyilvánulások számomra erősen megkérdőjelezik az első ügyben tanúsított buzgóság […]


A szabadságharc frontjáról jelentem 2

„A magyar bankokat meglepte Orbán Viktor nyilatkozata” – írja most az MTI, majd részletezi a gazdasági szabadságharc legújabb fordulóját. Megmondom őszintém, engem meg ma reggel az új bankszámladíjak leptek meg, olyannyira, hogy először nem is hittem a fülemnek és a szememnek. Megint eszembe jutott nagyon is közeli ismerősöm (finoman sem […]


A keserű íz harmóniája

Nagyon sok gyerekkönyvem volt, többek között egy cseh népmesegyűjtemény. Arról volt ismert, hogy majdnem minden történetbe horror-elemek vegyültek. Nem olyan lájtosan, mint a magyarokban szokásos, hanem meglehetősen explicit módon. Anyu is félt tőlük, meg én is. Így aztán ebben a könyvben üdítően hatott a sok szörnyűség között az a mese, […]