A keserű íz harmóniája



Nagyon sok gyerekkönyvem volt, többek között egy cseh népmesegyűjtemény. Arról volt ismert, hogy majdnem minden történetbe horror-elemek vegyültek. Nem olyan lájtosan, mint a magyarokban szokásos, hanem meglehetősen explicit módon.

Anyu is félt tőlük, meg én is.

Így aztán ebben a könyvben üdítően hatott a sok szörnyűség között az a mese, amely arról szólt, hogy király legkisebbik lánya azt mondta apjának, az öreg királynak, hogy annyira szereti, mint a sót. Elég hülye történet, nem is mondom el, meg talán úgyis ismeritek mi lett a király haragjának és a kiskirálylány száműzetésének a vége.

Az ízek maradandó nyomot hagynak bennünk, biztos vagyok benne, hogy nektek is vannak a nyelvetek alatt olyan ízek, amelyeket nem feledtek.

Mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy számomra a keserű nem az édes ellentéte, hanem annak harmonikus kiegészítője.

Még számban vannak azoknak a keserűgombának az íze, amiket a nagymamám sütött ki 4-5 koromban. Emlékszem a kisboltban vásárolt vékonyka keserűcsokoládéra, mint ahogy arra is, amikor tizenévesen felfedeztem a camembert sajtot, majd a cukor nélküli kávét (most is így iszom), az olajbogyót és sok mást.

Emlékszem a hajnalokra, amikor ültem az asztalnál, és a felkelő nap fényénél tonikkal tompítottam és rögzítettem az elmúlt éjszaka történetét.

E téren utoljára talán a „bitter” angol sört fedeztem fel. A múlt nyáron csak néhány kortyot ittam egy korsóból, de – pedig nem is vagyok sörös – azóta vágyom az ízre.

Mert a keserű íz a tilosra, a veszélyesre figyelmeztet, de egyben szabálytalan örömök forrása lehet.

Hátul, a nyelvünk legmélyebb részével érezzük.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés