Búcsú a tetovált lánytól: ha akarjuk ponyva, ha akarjuk, sokkal több
Stieg Larsson jó példa arra, hogy attól, hogy valami szórakoztató, még nem biztos, hogy igénytelen. A nyáron elolvastam a trilógia harmadik részét.
Stieg Larsson
A tűzzel játszó lány és a krimivel játszó fiú
Ritkán iszom sört, de hétvégén a napfényes, szeles reptéren például kimondottan jólesett a soproni első néhány kortya, még a műanyagpohár ellenére is. Ritkán olvasok lektűrt, de néha kimondottan jólesik, mi több: kívánom. Egyetlen kritérium, hogy jól megírt legyen, mert arra kényes vagyok. Szinte olvashatatlanul igénytelennek találtam a Dan Brown –könyveket, […]
Na, túlvagyok életem első skót krimijén is
„Géza, most ki volt a gyilkos? Az, aki a sertéshizlaldában fehér köpenyben mászkált?” „Nem, Paula, a még a híradóban volt.” (Emlékezetből, és biztos nem pontosan a Mézga család egyik epizódja) Nem vagyok krimiolvasó. Nincs semmi bajom a könnyű műfajjal, főleg ha az jól megírt, de valahogy nem okoz szellemi izgalmakat, […]
Még egy esély a bűnnek
Anyunak már akkor is nagyon sok kiváló könyve volt, amikor gyerek voltam. A legfelső polcon rejtette el a Agatha Christie-köteteket, mert valamiért azt gondolta, nem ildomos ilyenekkel dicsekedni. (Meg tudom érteni, annak ellenére, hogy egy iparváros peremkerületén nem ez volt az emberek között a fő téma.) Aztán amikor 13-14 éves […]