MTI-fotó a DK nagygyűléséről



Talán nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a kormányzati igába hajtott közmédia általában túllihegi a feladatát, és a végeredmény meglehetősen kontraproduktív.

Mindazonáltal itt van ez a mai MTI-fotó (Marjai János) a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) budapesti évadnyitó nagygyűléséről, ami valóban kreatív és hatékony.

Demokratikus koalíció nagygyűlés

Kattintsatok a nagyításhoz.

Azt hiszem, elrettentőbb sajtóüzenetet nehéz alkotni a csoportosulásról.

Ennél már csak az lenne borzalmasabb, ha tényleg ez volt a rendezvény esszenciája.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés