De mi köze Magyarországnak a kínai Selyemúthoz?
Kusza történet, de az nem olyan nagy titok, hogy Ázsia felé araszolunk.
Kusza történet, de az nem olyan nagy titok, hogy Ázsia felé araszolunk.
Már túltettem magam a nagy okoskodásokon, a számok önmagában is érdekesek.
Az elmúlt héten túlságosan elfoglalt voltam ahhoz, hogy azon törjem a fejem, melyik a félelmetesebb: az, ha egy európai kormánypárt ilyen propagandaeszközökhöz folyamodik, vagy az általuk kapott társadalomrajz. No, nézzük csak:
Az elmúlt hetekben ezeket a mémeket tettem fel a Facebook-oldalamra.
Az amerikai áruházlánc néhány éve jelent meg Ausztriában. Mintha a Lidl középső polcait összeházasítanánk egy méretes ruhaoutlettel. Most már értem, miért félnek tőle annyira a vetélytársak.
És ha majd kivívtuk a végső győzelmet a migránsok, Brüsszel, Soros György, az ENSZ és a Hoth bolygó lázadói ellen, akkor hadat üzenhetnénk mondjuk a kátyúmanóknak, akik láthatóan ismét támadásba lendültek.
Kelet-Európában nem dobjuk ki a kacatokat. „Hátha jó lesz még valamire” – dönnyögjük, de a lelkünk mélyén nagyon jól tudjuk, hogy hazudunk magunknak.
Amikor olyan újságok kerülnek a kezembe, mint az Economist, elbizonytalanodom a digitalizáció kérdésében.
A düledező Savaria Szálló elé állított utcai plakát csodálatosan összefoglalja a kormánypropaganda szürrealitását.
Az akkor 22 éves fiatalember Debrecenben vetette papírra az alábbi mondatokat. Aki ne ismerne rá: az első bekezdésben Oroszoszágról van szó, míg a „metropolisz” Bécset takarja.