De mi köze Magyarországnak a kínai Selyemúthoz?


Kusza történet, de az nem olyan nagy titok, hogy Ázsia felé araszolunk.

Nem tudom, mennyien olvastátok a múlt héten azt a hírt, mely szerint Magyarország egyedüli EU-országként nem tiltakozott Kína „Egy övezet, egy út” projektje ellen, ami korábban „Új Selyemút” néven futott.

27-ből 26 európai országot zavar Peking nyomulása, aminek hangot is adtak volna egy közös jelentésben, a magyar nagykövet azonban nem írta alá, ezzel gyakorlatilag megvétózta a dokumentumot.

A hír nem keltett túl nagy feltűnést a választások utáni magyar csatazajban, elvégre a kormánypártiak elkönyvelhetik azzal, hogy az Orbán-kabinet a helyén van, bátran harcol Brüsszel ellen a kínai fronton is, míg az ellenzék újabb strigulát húzhat a nemzeti szégyenek listájára.

Most figyelmeztetek mindenkit, hogy az én kommentárom némiképp más jellegű.

Így néznek ki ezek a HUG-könyvek. Még tavaly készítettem ezt a képet.

Így néznek ki ezek a HUG-könyvek. Még tavaly készítettem ezt a képet.

Ott kezdem, hogy másfél évvel ezelőtt jussoltam a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány négy darab Hungarian Geopolitics (HUG) könyvét. Tudjátok, ez az egyik MNB-alapítvány, amelyet Matolcsy Györgyhöz köthető, és amely annak idején komoly felhördülést váltott ki (elvesztette közpénz jellegét stb.) az ellenzéki térfélen.

Nos, a könyvek meglepően esztétikusak és tartalmuk minősége is fényévekkel haladja meg a kormánypropaganda szokásos színvonalát.

Szépen tördelt, igényes kiadványok.

Szépen tördelt, igényes kiadványok.

Olyanokkal foglalkoznak, mint Csíkszentmihályi Mihály, a flow-elmélet atyja, a TED-hálózatok, a San Franciscó-i kreativitás, miért is jó Bécsben vagy Koppenhágában élni és egyéb szokatlan kommunikációs fordulatok. (Kissé nehézkesen, de ingyenesen itt olvasható az összes.)

A kiadványokat még tavaly lefotóztam, majd betáraztam őket az íróasztalom mellé, azzal a szándékkal, hogy esetleg írás születik belőlük, valami olyan mondókával, hogy lám-lám, lehet, a kormány a felszínen bugris, de a mélyben valójában vannak, akik tudják, mit kell csinálnia.

Aztán mégsem írtam róluk, talán mert elvette a kedvemet a migránskampány.

Na szóval, amikor a héten elolvastam a fenti hírt külpolitikánk újabb csavarjáról, eszembe jutott, hogy ezekben a Matolcsy-könyvekben mintha lett volna erről egy cikk.

Nos, jelentem az ügy ennél komolyabb.

A Hungarian Geopolitics 3. száma teljes terjedelmével, közel 200 oldalon keresztül a régi és az új kínai selyemúttal foglalkozik.

A tanulmányok egy része – mint például VHK-s Grandpierre Attilának a selyemút népzenéjét boncolgató írása, motoros útibeszámolók stb. – csak nagyon távoli távolról kapcsolódik a fő kérdéshez, ellenben mások ígéretes címekkel (Magyarország a Selyemúton, Egy övezet, egy út biztonsági kihívásai stb.) csábítanak olvasására.

Bele is vezettem magam a könyvbe az udvari hársfa alatt, de lelkesedésem elég hamar lelankadt, a vártnál ugyanis jóval kevesebb konkrétumot találtam.

Azért megtudtam, hogy az új selyemút Kína további felemelkedését szolgálná, a tengerről a szárazföldek felé mozdítaná el a világgazdaság tengelyét. Ez az USA és a többi tengeri hatalom visszaszorítását jelentené, Kína pedig jóval szorosabban kapcsolódna Európához és Afrikához.

Hogy pontosan mit is jelentene mindez, az elég homályos, az egyik tanulmány annyit közöl, hogy közutak, vasutak, olaj- és gázvezetékek összekapcsolását, együttműködő ipari parkokkal, logisztikai központokkal, kikötőkkel. Mindez kiegészül kereskedelmi, befektetés és pénzügyi együttműködéssel.

Matolcsy nem ihazás világítja meg, hogy ebből nagy pénz

Matolcsy nem ihazás világítja meg, hogy ebből nagy pénz

Hogy Kínának mi ebben a jó, az elég világos, hogy nekünk mi, arról maga Matolcsy György beszél.

Az MNB-elnök szerint a Selyemút révén fogja Magyarország utolérni Ausztriát, sőt Lombardiát vagy Bajorországot is. Hogy ez pontosan hogyan is zajlik majd, azt megint csak nem derül ki a tízoldalas írásból, csak az, hogy Magyarország a Selyemúton van, illetve lesz, és ez jó, mert ebből plusz 100 milliárd euró GDP-nk lesz.

Egy másik tanulmány némi konkrétumot is tartalmaz, amikor a Budapest-Belgrád vasútvonalat járja körül néhány bekezdésben. A szerző (Eszterhai Viktor) elismeri, hogy a kínai hitelből épülő projekt roppant drága, kockázatos és bizonytalan megtérülésű, ugyanakkor segítségével Magyarország jelentős logisztikai központtá válhat, javulhat a tőkevonzó képességünk és kínai összeszerelő üzemek jelenhetnek meg.

Hogy ez utóbbi mennyire jó nekünk, az ügyben vannak kétségeim, de ki vagyok én Matolcsy Györgyhöz vagy Szijjártó Péterhez képest.

Mindezzel együtt a HUG-könyvek felüdülést jelentenek a soros-migránsos óriásplakátok után, mert legalább racionális alapokat sejtetnek az olyan különös politikai döntések mögé, mint a fent említett megvétózott kínai EU-jelentés.

A tanulmánygyűjtemény arra is jó, hogy elég világossá tegye: Magyarország gazdaságilag elkötelezte magát Kína mellett. Bevallom, innen a Wesselényi utcából nem tudom eldönteni, hogy nekünk van igazunk, vagy a többi 26-nak.

Hszi Csin-ping külön cikket kapott. Kínában az emberek "a kommunista pártáltal biztosított formában gyakorolják a demokráciát".

Hszi Csin-ping külön cikket kapott. Kínában az emberek “a kommunista pártáltal biztosított formában gyakorolják a demokráciát”.

Zavaróbb, hogy gazdasági konkrétumok hiányában nem tudom elhessenteni a gondolatot, hogy mennyit nyom a latban az, hogy az ázsiai modellben nem kell olyan sokat bíbelődni a társadalmi felépítménnyel. Például a kínai parlament néhány hete megszavazta, hogy Hszi Csin-ping élete végéig elnök lehet. És mi van, ha ez utóbbi a fő mozgatórugója a magyar selyemútnak?


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Legyél te az első hozzászóló!

Visszajelzés
wpDiscuz