Ha kétvállra fektettük az ENSZ-t, jöhetnek a kátyúk



És ha majd kivívtuk a végső győzelmet a migránsok, Brüsszel, Soros György, az ENSZ és a Hoth bolygó lázadói ellen, akkor hadat üzenhetnénk mondjuk a kátyúmanóknak, akik láthatóan ismét támadásba lendültek.

Mert bármilyen hihetetlen, vannak olyan jelentéktelen alakok, akik nem közpénzből futtatott A6-osban közlekednek, hanem saját zsebből fizetik a törött rugókat, lengőkarokat, szilenteket.

Mint mondjuk én.

Kátyú

A fotót ma készítettem Szombathelyen a Wesselényi és a Szelestey utca kereszteződésében, de tudtam volna illusztrációt készteni sok helyen.

A legdurvább a BPW-közeli körforgalom volt, ahol akkora lyuk volt, hogy el kellett kapnom a kormányt.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés